Az 1978-es évben egy fiatal csillag került a trónra, Bobby Baldwin az addigi legfiatalabb főversenygyőztes lett. A kiváló biliárdjátékos új stílust hozott a Las Vegas-i asztalhoz, játékát több könyvben is elemzés tárgyává tették. Baldwin az idő múlásával azonban egyre kevesebbet fordult meg a kaszinók kártyaasztalainál, és annál több időt töltött azok tárgyalótermeiben. A nyolcvanas években előbb a Golden Nugget, majd a Mirage, később pedig a Bellagio kaszinó első embere lett. Ebben az évben változtatták meg a győztes mindent visz elvet, és már az első öt helyezett részesült a nyereményalapból.Egy évvel később egy amatőr játékos, Hal Fowler lett a befutó, ám sajnos nem sok esélye volt profivá válni, egészségügyi problémái, főleg magas vércukorszintje miatt egyre kevesebb időt tölthetett a zöld posztónál.
1980-ban feltűnt a WSOP-n minden idők egyik legnagyobb szerencsejátékosa, Stu Ungar. A New York-i fiatalember azért utazott Las Vegasba, mert Manhattanben már egyetlen kaszinóban, kártyateremben sem látták szívesen. Különleges képességű játékos volt, aki ellen már Amerika-szerte senki sem volt hajlandó leülni gin römizni, és akit a BlackJack asztaloknál sem fogadtak szívesen. Ungar ugyanis kiváló fotografikus memóriájának köszönhetően több pakli kártyát tudott fejben tartani, ez pedig a legkevésbé értékelhető tulajdonság a kaszinók számára. A fiatal Ungar Las Vegasba költözése után azonnal tarolni kezdett, első WSOP-ján azonnal két karkötőt nyert, egyiket éppen Doyle Brunson legyőzésével a főversenyen.
Egy év múlva Ungar már nem volt ismeretlen a Horseshoe környékén, senkit sem lepett meg, hogy 1981-ben megvédte főversenyen aratott világbajnoki címét. Azonban Ungar nem tudta életében kamatoztatni a kártyaasztalnál nyert hatalmas vagyonát, a kokain rabja lett. Ráadásul olyan szerencsejátékok űzésébe is belekezdett, amelyekhez nem volt érzéke, vagyonokat vesztett el sportfogadásokon. Míg az asztalnál mindenki tisztelte tudását, addig a bukik csak egy szerencsétlen szerencsejáték-függőt láttak benne, aki százezreket veszít egyetlen fogadáson. Sajnos a zseniális játékos nem ismerte fel korlátait, így egyre lejjebb csúszott.
Ungar a kilencvenes években már hosszú hónapokra is eltűnt, ugyan többször indult eközben a WSOP-n, ám jelentős eredményre már nem volt képes 1997-ig. De erről majd később.
1982-ben Ungar triplázása volt a téma, ám ez elmaradt, a főverseny heads-upját két rutinos játékos, Jack Straus és Dewey Tomko játszotta előbbi győzelmével. 1983-ben Tom McEvoy diadalmaskodott, ekkor már a WSOP kínálatában ott volt a mára nagyon népszerűvé vált játékforma, az Omaha is. 1984-ben Jack Keller végzett az élen, egy évre rá pedig T. J. Cloutier és Bill Smith játszott az arany karkötőért. Utóbbi érdekes figura volt, állítólag egy nap leforgása alatt háromszor is letartóztatták illegális szerencsejáték miatt, ebben a kategóriában vélhetően ő a rekorder. Ráadásul Smith nem vetette meg az italt sem, amely bizonyos mértékig jótékony hatással volt játékára. Szerencséjére a döntő napján megtalálta a mértéket, és bezsebelte a győzelmet.
Egy évvel később a WSOP-specialistának számító Berry Johnston nyerte meg a főversenyt, 1987-ben pedig befutott az „Orient Express”, vagyis a legendává váló Johnny Chan. A távol-keleti származású játékos ugyan már nem volt ismeretlen vegasi körökben, ám a tengerentúli játékosok és közönség nehezen hitte, hogy pókerben nyerni tud egy keleti fickó. Azonban Chan 1987-ben megverte Frank Hendersont, és bezsebelte első főversenyen aratott győzelmét.
Nem kellett sokat várni Chan újabb sikerére, egy év múlva ismét ő ült a döntő asztal heads-upjánál, ellenfele Erik Seidel volt. Az amerikai játékos ugyan azóta is bizonyítja rátermettségét, az elmúlt húsz évben több karkötőt szerzett, és más jelentős versenyeken is remekül teljesített, ám 1988-ban beleszaladt Chan csapdájába. Kettejük összecsapásának döntő leosztása az egyik legismertebb kártyaparti, a Pókerarcok című amerikai filmben Matt Damon csodálja Chan hatalmas húzását.
A Poker24.hu legfrissebb híre: Extra biztonság a PS-en!