Rio 2016: Borkai csalódott a két kéziválogatott hiánya miatt

Vágólapra másolva!
2016.07.28. 11:52
null
Borkai Zsolt, a MOB elnöke elmondta, mit vár a magyaroktól a riói olimpián (Fotó: NS-archív)
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a riói olimpia előtt elmondta, mit vár a magyaroktól a jövő pénteken kezdődő ötkarikás játékokon.

 

„Ha a statisztikai oldalát nézzük, akkor is örülhetünk a 160 sportolónknak, hiszen Londonhoz képest emelkedett a magyar csapat létszáma – mondta el Borkai Zsolt a kisalfold.hu-nak adott interjújában. – Ez főként az egyéni sportolóknak köszönhető, hiszen négy éve több csapatsportágban voltunk jelen az olimpián. Ha ezt a tendenciát vesszük figyelembe, akkor rendben vagyunk. Értékelnünk kell olyan aspektusból is, hogy a különböző sportágakban egyre nehezebb kvalifikációkon keresztül lehet kijutni egy-egy olimpiára és így is sikerült elérni a százhatvanas létszámot.”

Hogy az elnöknek van-e hiányérzete az olimpián résztvevő magyarokkal kapcsolatban?

„Vízilabdában férfi- és női vonalon kint vagyunk, ez nagyon jó. Ami egyértelműen hiányzik, az a kézilabda. Számomra nagyon nagy csalódás, hogy egyik válogatottunk sem jutott ki Rióba. Labdarúgásban, kosárlabdában és röplabdában már olyan régen szerepeltünk olimpián, hogy róluk esetleg csak emlékképeink lehetnek. Azért is baj, hogy csak vízilabdában szerepelünk Brazíliában, mert a csapatsportok mindig egyfajta emelkedettséget adnak a versenyeknek.”

Az elnök a magyar éremesélyekről is szót ejtett.

„Mindig vannak meglepetések és sajnos bukások is, ezért szinte kiszámíthatatlan, kik szereznek érmet, pláne aranyat az olimpián. Ezért sem akarok tippelni, hogy a magyar csapat hogy szerepel majd Rióban. Egy biztos, a MOB mindent megtett a jó szereplésért, most már a versenyzőkön és az edzőkön a sor. Nyilván a világversenyeken sikeres sportágaktól, mint az úszás és a kajak-kenu, most is jó szereplés várható. A küzdősportok – mint a dzsúdó vagy a birkózás, a vívás – mindig képesek egy-egy kiugró eredményre. Nagyon népes lesz a sportlövők csapata, egy részük éppen a győri Európa-bajnokságon kvalifikálta magát Rióra, itt is születhetnek jó eredmények. Szólni kell a vízilabdáról, ahol a nők Európa-bajnokként érkeznek Brazíliába, s a férficsapat szintén esélyes akár a végső sikerre is. A magyar csapatban tehát megvan a potenciál egy szép olimpiai szereplésre.”

Nincs bennem félelem a sportolóink részvételét illetően” – reagált Borkai az elmúlt időszakban fellelhető doppingesetekkel kapcsolatban.

„Minden olimpia előtt felkap a sajtó különböző témákat, mint most a Zika-vírust. Szoros kapcsolatban vagyok a MOB-iroda már kint lévő munkatársaival. Tőlük tudom, hogy igazak a hírek, az olimpiai faluban sok a gond, baj van például a tisztasággal. Biztos vagyok benne, hogy a kezdésig igyekeznek kijavítani mindent, amit lehet, de a körülmények minden csapat számára egyformák lesznek, a jó szereplésben kulcs lehet, hogy ezekhez kik tudnak jobban alkalmazkodni. A Zikától nem kell tartani, ezt több orvosi fórum is megerősítette. Ott most tél van, ezért szúnyogok sincsenek.”

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

A RIÓI MAGYAR CSAPAT (159+1 INDULÓ)

ASZTALITENISZ (3): Pattantyús Ádám; Lovas Petra, Póta Georgina

ATLÉTIKA (19): férfiak – Baji Balázs (110 m gát), Csere Gáspár (maratoni futás), Helebrandt Máté (20 km-es gyaloglás), Józsa Gábor (maratoni futás), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés), Pars Krisztián (kalapácsvetés), Rácz Sándor (50 km-es gyaloglás), Srp Miklós (50 km-es gyaloglás), Venyercsán Bence (50 km-es gyaloglás); nők – Erdélyi Zsófia (maratoni futás), Kovács Barbara (20 km-es gyaloglás), Krizsán Xénia (hétpróba), Madarász Viktória (20 km-es gyaloglás), Márton Anita (súlylökés), Papp Krisztina (maratoni futás), Récsei Rita (20 km-es gyaloglás), Szabó Barbara (magasugrás), Szabó Tünde (maratoni futás), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)

Maratoni futásban Staicu Simona (maratoni futás) és Gyurkó Fanni (maratoni futás) is teljesítette az A-szintet, ám országonként csak a legjobb három idővel rendelkező indulhat.

BIRKÓZÁS (8): férfiak – Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), Kiss Balázs (kötöttfogás, 98 kg), Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Veréb István (szabadfogás, 86 kg); nők – Németh Zsanett (75 kg), Sastin Marianna (63 kg)
CSELGÁNCS (8): férfiak – Bor Barna (+100 kg), Cirjenics Miklós (100 kg), Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90 kg), Ungvári Miklós (73 kg); nők – Csernoviczki Éva (48 kg), Joó Abigél (78 kg), Karakas Hedvig (57 kg)
EVEZÉS (3): Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár), Simon Béla, Juhász Adrián (kormányos nélküli kettes)
HEGYIKERÉKPÁR (1): Parti András
KAJAK-KENU (15): férfiak – Ceiner Benjámin (K–2 1000 m, K–4 1000 m), Hajdu Jonatán (C–1 200 m), Horváth Bence (K–1 200 m, K–2 200 m), Hufnágel Tibor (K–2 1000 m, K–4 1000 m), Kopasz Bálint (K–1 1000 m), Kugler Attila (K–4 1000 m), Mike Róbert (C–2 1000 m), Somorácz Tamás (K–4 1000 m), Szomolányi Máté (K–2 200 m), Vasbányai Henrik (C–1 1000 m, C–2 1000 m); nők – Douchev-Janics Natasa (K–1 200 m), Csipes Tamara (K–4 500 m), Fazekas-Zur Krisztina (K–4 500 m), Kozák Danuta (K–1 500 m, K–2 500 m, K–4 500 m), Szabó Gabriella (K–2 500 m, K–4 500 m)
Tartalékok – Birkás Balázs (férfi kajak), Kiss Tamás (férfi kenu), Kárász Anna (női kajak)
MŰUGRÁS (1): Kormos Villő (toronyugrás)
ÖKÖLVÍVÁS (2): Bacskai Balázs (69 kg), Harcsa Zoltán (75 kg)

ÖTTUSA (4): Marosi Ádám, Demeter Bence; Kovács Sarolta, Földházi Zsófia
Kvótát szerzett Kasza Róbert is, de a szövetség döntése értelmében ő a tartalék. Egy országból nemenként két versenyző indítható.

SPORTLÖVÉSZET (8): férfiak – Péni István (puska), Sidi Péter (puska), Szabián Norbert (puska), Tátrai Miklós (pisztoly); nők – Csonka Zsófia (pisztoly), Egri Viktória (pisztoly), Miskolczi Julianna (puska), Tobai-Sike Renáta (pisztoly)
SÚLYEMELÉS (1): Nagy Péter (+105 kg)
TENISZ (2): Babos Tímea (egyes, páros), Jani Réka-Luca (páros)

TOLLASLABDA (1): Sárosi Laura

TORNA (2): Hidvégi Vid; Kovács Zsófia
Kardos Botond és Makra Noémi is kvótát szerzett, ám a szabályok szerint nemenként csak egy magyar indulhat, a szövetség pedig Hidvégi és Kovács szerepelése mellett döntött.

TRIATLON (4): Ifj. Faldum Gábor, Tóth Tamás; Kovács Zsófia, Vanek Margit

ÚSZÁS (37): férfiak – Balog Gábor (100 m hát, 4x100 m vegyes), Bernek Péter (200 m gyors, 400 m gyors, 4x200 m gyors), Bohus Richárd (100 m gyors, 4x100 m vegyes), Cseh László (100 m pillangó, 200 m pillangó, 4x100 m vegyes), Földházi Dávid (200 m hát), Grátz Benjamin (4x200 m gyors), Gyárfás Bence (4x100 m gyors), Gyurta Dániel (100 m mell, 200 m mell, 4x100 m vegyes), Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors), Holló Balázs (4x200 m gyors), Holoda Péter (4x100 m gyors), Horváth Dávid (200 m mell), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Kis Gergő (400 m gyors, 4x200 m gyors), Kozma Dominik (100 m gyors, 200 m gyors, 4x200 m gyors, 4x100 vegyes), Márton Richárd (4x 200 m gyors), Papp Márk (4x200 m), Pulai Bence (100 m pillangó), Pulai Vince (4x100 m gyors), Rasovszky Kristóf (1500 m gyors), Reményi Ármin (4x100 m gyors), Szabó Norbert (4x200 m gyors), Takács Krisztián (50 m gyors), Telegdy Ádám (200 m hát, 4x100 m, 4x200 m), Verrasztó Dávid (200 m vegyes, 400 m vegyes); nők – György Réka (200 m hát), Hosszú Katinka (100 m hát, 200 m hát, 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 4x200 m gyors), Jakabos Zsuzsanna (200 m vegyes, 400 m vegyes, 4x200 m gyors), Kapás Boglárka (400 m gyors, 800 m gyors, 4x200 m gyors), Késely Ajna (200 m gyors, 400 m gyors, 4x200 m gyors), Molnár Flóra (50 m gyors), Risztov Éva (800 m gyors), Sebestyén Dalma (200 m mell), Szilágyi Liliána (100 m pillangó, 200 m pillangó), Sztankovics Anna (200 m mell), Verrasztó Evelyn (200 m gyors, 4x200 m gyors)
Nyílt vízi úszás: Papp Márk (10 km), Olasz Anna (10 km), Risztov Éva (10 km)
Burián Kata (200 m hát), Juhász Adél (800 m gyors), Biczó Bence (200 m pillangó) és Zámbó Balázs (200 m hát) teljesítette az A-szintet, ám a többi magyar jobb időeredménye miatt nem utazhatnak az olimpiára.

VITORLÁZÁS (5): Berecz Zsombor (Finndingi), Gádorfalvi Áron (szörf), Vadnai Benjámin (Laser Standard); Cholnoky Sára (szörf), Érdi Mária (Laser Radial)

VÍVÁS (9+1): férfiak – Boczkó Gábor (párbajtőr), Decsi Tamás (kard), Imre Géza (párbajtőr), Rédli András (párbajtőr), Szilágyi Áron (kard),nők – Knapek Edina (tőr), Márton Anna (kard), Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr); tartalék – Somfai Péter (párbajtőrcsapat)

A magyar szövetség férfi párbajtőrben négy fővel számol – akárcsak a MOB –, mivel a csapatversenybe két meccs között, illetve sérülés esetén becserélhető a negyedik – amúgy tartalék – tag. Ha a csapat dobogós és a tartalék is vívott, ő is kap érmet, egyébként nem.

VÍZILABDA (26): férfiválogatott – Decker Attila, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Nagy Viktor, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő;
női válogatott – Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Gangl Edina, Garda Krisztina, Illés Anna, Kasó Orsolya, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik