Röplabda: MVP-címmel vonul vissza a Vasas csapatkapitánya

Drámai, fordulatos, ötszettes mérkőzés végén nyerte meg a bajnoki döntő harmadik mérkőzését a címvédő Vasas Óbuda, amelynek végén zokogva borultak össze a fővárosi csapat játékosai.
„Nem volt még ilyen, hogy egy bajnoki döntőben csak az ötödik szettben tudtuk kiharcolni az aranyérmet – mondta el kérdésünkre a találkozó másnapján Papp Orsolya csapatkapitány. – Nagyon kemény meccs volt, feszültek voltunk, mert az esélyesség terhe nagyon nyomott minket, hiszen mindenki azt várta, hogy győzzünk. A kaposváriak meg felszabadultan, ráadásul nagyon jól is játszottak. Mi egyáltalán nem röplabdáztunk szépen, de szerencsére, amikor igazán kellett, akkor a helyén volt a szívünk.”
A győztes pontot követően aztán hatalmas ünneplés kezdődött a csarnokban. Ez persze nem lehetett újdonság a korábbi válogatott center számára.
„Tényleg volt már részem ilyenben, de ezt soha nem lehet megunni. Annak pedig különösen örülök, hogy azok a csapattársaim, akiknek még nem éltek át ilyet, hiszen gyakorlatilag egy teljesen új keret állt össze erre a bajnokságra. Mivel hétköznap volt, ezúttal nem egy szórakozóhelyre mentünk, hanem az új csarnokba vonultunk át ünnepelni, ahol nem tagadom, alkohol is fogyott rendesen. Nem is tudom pontosan, hogy végül mikorra értem haza.”
Talán nem ünneprontás, hogy megemlítjük: az új keretnek is köszönhetően, idén némileg göröngyösebb úton ért fel a csúcsra a Vasas, hiszen elbuktak a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a CEV-kupában is az első forduló után búcsúztak és a Magyar Kupában is meg kellett elégedniük a harmadik hellyel. A csapatkapitánynak ebben is van összehasonlítási alapja, hiszen végig részese volt az ötös sorozatnak.
„Számomra ez is ugyanolyan kedves, mint a többi. Nehéz kiemelni közülük bármelyiket is, mert mindegyik más miatt maradt emlékezetes. Az első azért, mert négy ötszettes meccset követően lettünk bajnokok, a másodikban meg a kupadöntőt nyertük meg nagyon szoros meccsen, mindössze két ponttal a Békéscsaba ellen. Az előző két idényre a nemzetközi szereplésünk miatt emlékszem vissza szívesen. Most pedig csapatkapitányként emelhettem a magasba a trófeát és az is nagyon megtisztelő, hogy engem választottak a bajnokság MVP-jének. De ez nem csak az én érdemem, azonnal oda is mentem a feladónkhoz, Carolina Leitéhez, hogy megköszönjem neki, aztán sorban a többiekhez is, hiszen ez egy csapatmunka. Mindenesetre ez így méltó befejezése lett pályafutásomnak, mert nem csak az edzőnknek, Janisz Athanaszopulosznak volt ez a búcsúmeccse, hanem nekem is. Tavaly nyáron volt az esküvőm, és a továbbiakban a magánéletemre, a családra szeretnék koncentrálni, úgyhogy lezárom a röplabdás karrieremet.”

Női röplabda: kiizzadta a bajnoki címet a Vasas








