Az ezres versenyeken korábban még elődöntőbe sem jutó Nicolás Jarryt két szoros játszmában múlta felül a német, aki a jövő héttől már a negyedik lesz a világranglistán.
Az amerikai Serena Williams nyerte a francia nemzetközi teniszbajnokságot, miután a szombati döntőben 7:5, 6:3-ra nyert nővére, a világranglistás helyzése alapján esélyesebbnek tartott Venus ellen.
Íme egy jellemző sztárnyilatkozat a francia nemzetközi bajnokság egyik legnagyobb sztárjától. Egyszer szívesen látnám Serena nevét a világranglista élén. De csak egyszer. Ez a rang ugyanis engem illet meg osztotta le a lapokat Venus.
Legyünk őszinték: az idei Roland Garros két férfi elődöntője kontúrjaiban sem emlékeztetett a tavalyira vagy a tavalyelőttire, azok ugyanis színvonalas, izgalmas csatákat hoztak, most pénteken ellenben két gyengécske találkozót látott a publikum.
Sztárnyilatkozatok, közülük az egyik gyöngyszem: "Hogy fáradt lennék? Ugyan. Aki eljut az elődöntőig, az teniszezett már annyit, hogy a fáradtság ne legyen tényező. Itt küzdeni kell, mindhalálig magyarázta a kétszeres Roland Garros-döntős Alex Corretja.
Elárasztották a Roland Garros elődöntőjét a spanyol férfiak, Costa után Corretja és Ferrero is átlépte a legjobb négy küszöbét, vagyis 1998 után ismét három hispán úr lesz ott a pénteki összecsapásokon.
Az autósoknál a francia Schlesser volt a leggyorsabb a Marokkó-rali második napján, megelőzve a Mitsubishi Dakar-győztes pilótáját, Maszuokát, aki így az összetettben is visszacsúszott a második helyre, a francia autóépítő fenomén mögé. A két magyar páros közül lapzártánkig csak az egyik, a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó ért célba, Palik László és Szellem Zoltán valahol a dűnék között rostokolt.
Sztárnyilatkozatok, avagy "Hogy mire számítok? Kemény meccsre, hiszen mégiscsak franciával játszom, francia közönség előtt. Ilyenkor mindenkit utálnak, mármint az ellenfelet. vigyorgott Marat Szafin, amikor a Sébastien Grosjean elleni negyeddöntőről kérdezték.