Barca: Rosell szerint Vilanova március végén térhet vissza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.05. 10:58
Sandro Rosell, az FC Barcelona elnöke szerint akár már március végén visszatérhet a labdarúgócsapat kispadjára Tito Vilanova vezetőedző, akinek nyálmirigyéből decemberben rosszindulatú daganatot távolítottak el.

„Nagyon jó a hangulata, teljes mértékben részt vesz az együttes mindennapi életében, és reméli, hogy a hónap végén már visszatérhet" – fogalmazott Rosell.

Vilanova 2011 novemberében már átesett egy ugyanilyen operáción, a mostani beavatkozás után pedig január elején visszatért a Barcelonához, ám a hónap végén New Yorkba kellett utaznia további kezelésekre. Azóta Jordi Roura másodedző irányítja az utóbbi hetekben hullámvölgybe kerülő katalán sztárgárdát.

„Kétség sem férhet hozzá, hogy ha egy csapat elveszíti a vezetőjét, akkor erőtlenné válik" – mondta a gyengébb teljesítmények, köztük az ősi rivális Real Madridtól elszenvedett két vereség kapcsán Sandro Rosell, s hozzátette, sportpszichológusok szerint egy együttesnek legkevesebb 30 napra van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza vezetőedzője hiányát, így ami most történik a Barcelonával, teljesen normális.

A klubelnök úgy fogalmazott, számára akkor tekinthető sikeresnek a jelenlegi szezon, ha Vilanova teljesen egészséges lesz. Kijelentette, amíg a szakember nem tér vissza, addig akkor sem keresnek új edzőt, ha semmit sem nyernek az idén.

Az FC Barcelona 26 forduló után 11 pontos előnnyel vezeti a Primera División tabelláját, ugyanakkor a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcában a továbbjutáshoz kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia az AC Milannal szemben.

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
6 órája

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04
Ezek is érdekelhetik