Barca: „Piqué alapember, az edzőt kérdezzék, miért nem játszik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.10. 21:43
Kiállt barátja és csapattársa mellett Xavi Hernández, a Barcelona labdarúgója a partvonalon kívülre kerülő, és ott is ragadó Gerard Piquét vette védelmébe, de mindezt olyan diplomatikusan csomagolta be, hogy közben nem szállt bele páros lábbal a katalánok edzőjébe, Luis Enriquébe.

„Piqué a Barca alapembere, Luis Enriquét kérdezzék, hogy miért nem játszik – nyilatkozta a játékos. – Az edzéseken jól dolgozik, motivált, száz százalékot ad magából. Ezt a döntést az edzőnk hozta meg, amit nekünk tiszteletben kell tartanunk. Én különben elégedett vagyok Luis Enrique munkájával, ő egy okos srác, akinek nagyon világos elképzelései vannak. Százszázalékosan vele vagyunk, az ő filozófiája, hogy jól játszunk és nyerjünk.”

Piqué kezdő volt a Real Madrid ellen, azóta viszont két bajnokin és az amszterdami BL-meccsen egyetlen percet sem játszott.

Az Almería vendégeként szombaton 2–1-re megnyert bajnokiról Xavi önkritikusan elmondta, hogy nem jó meccs volt és nem játszottak jól, viszont úgy érzi, hogy jó úton járnak, és napról napra sikerül előrébb lépniük.

„Ebben a csapatnak óriási esélye van a fejlődésre, a legfontosabb az alázat és a kellő önkritika.”

De vajon Xavival vagy nélküle? A középpályás már a nyáron távozott volna, Luis Enrique külön győzködte őt, hogy maradjon. De vajon meddig lesz epizodista a korábbi főszereplő?

„Nem ragaszkodom mindenáron a maradáshoz, de csak úgy nem megyek el, hiszen a szerződésem ide köt, és amíg számítanak rám, maradok is. Majd meglátjuk, mikor jön el a vége.”

Xavi szerződése 2016 nyaráig érvényes, de meglepetés lenne, ha a 34 éves játékos ki is töltené azt a katalánoknál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik