A klasszikusok – Szöllősi György jegyzete

Mindig irigylem a horvátokat, hogy Luka Modric és Ivan Rakitic személyében évek óta állandó kezdőjátékosuk van a Real Madrid és a Barcelona futballcsapatában is, így a két klubnak az egész világ által lélegzet-visszafojtva figyelt összecsapásán, a Clásicón így is, úgy is érdekelt ez a viszonylag kis létszámú közép-európai nemzet.

Ennél csak az adhat okot nagyobb büszkeségre, ha a Madrid–Barca összecsapások történetének álomcsapataiban képviselteti magát egy nép – a spanyolon kívül persze – mindkét oldalon. Olyan álomcsapatokban, amelyeket nem mi, magyarok, hanem spanyol szaklapok állítottak össze. Nos, talán a brazilok és az argentinok mondhatják ezt el magukról Ronaldinhóval és Roberto Carlosszal, illetve Alfredo Di Stéfanóval és Lionel Messivel, és mellettük csak mi, magyarok.

Puskás Ferenc és Kubala László, két olyan magyar futballista révén, akik ugyanúgy 1927-ben születtek, ugyanúgy a budapesti Józsefvárosban, egymástól két sarokra zajlottak életük első évei, akik már 14 évesen találkoztak a budapesti kölyökválogatottban, hogy aztán a magyar nemzeti csapatban is szerepeljenek néhányszor együtt. 1953-ban Kubala az Európa-válogatott, Puskás az Aranycsapat csatáraként lőtt egyaránt két gólt a kilencvenéves angol válogatottnak a Wembleyben.

Az emigrációban aztán újra találkoztak, mindkettőjüket Spanyolország fogadta be, és mindketten tucatnál is több el Clásicón szerepeltek, sokszor ellenfélként, de mindketten pályára léptek a spanyol válogatottban is. Kubala az FC Barcelona, Puskás a Real Madrid történetének egyik legnagyobb játékosa lett, mindkettejüknek szobrot állított egykori klubjuk, s ilyenkor, amikor a futballvilág a két spanyol klubóriás immár globális szórakoztatóipari eseménynek számító összecsapására készül, rendre előkerül két magyar legenda neve, ők a Clásico klasszikusai.

Roppant büszkeség ez nekünk, magyaroknak, még akkor is, ha megértem, hogy a legtöbben inkább a horvátokkal cserélnének, azaz nem bánnák, ha nemcsak az örök tizenegyben, hanem a szombaton pályára lépő mai csapatban is ott lenne egy honfitársunk. Vagy – ami Puskással és Kubalával nemigen fordult elő, de ma már ennek is nagyon örülnénk – legalább a kispadon…