Spanyolország: áprilisban lesz a szövetség elnökválasztása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 21:52
Április 9-én lesz a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnökválasztása, amire Ángel María Villar tavalyi lemondása miatt van szükség.

Luis Rubiales, a hivatásos labdarúgók országos szövetségének korábbi vezetője már bejelentette, hogy indul a posztért. Ellenfele a spanyol média értesülései szerint Manuel Llorente, a Valencia CF korábbi elnöke és César Sánchez, a Real Madrid egykori kapusa lesz.

Villar 29 évig irányította a szövetséget, tavaly májusban újabb négyéves ciklusra megválasztották, de júliusban korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették a fiával és két másik tisztségviselővel együtt. Augusztus 1-jén óvadék ellenében szabadlábra került.

A 68 éves sportvezető július végéig az európai (UEFA) és a nemzetközi (FIFA) szövetség alelnöke, illetve az UEFA végrehajtó bizottságának tagja volt, ám az összes posztjáról lemondott. Tagadja az ellene felhozott vádakat, de a folyamatban lévő vizsgálat miatt az RFEF az addigi kincstárnokot, Juan Luis Larreát nevezte ki megbízott elnöknek.

Legfrissebb hírek

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
7 órája

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Férfi vízi-vk: spanyol gála az elődöntőben, a horvátokkal játszunk a bronzért

Vízilabda
2025.04.12. 22:08

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20
Ezek is érdekelhetik