Barca: Guardiolának könnyű dolga volt... – Sztoicskov

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.10. 17:26
null
Sztoicskov szerint sokkal jobban kellene értékelni Frank Rijkaard egykori munkáját Barcelonában (Fotó: AFP)
Guardiola érdemei minimálisak a Barcelona 2008 és 2012 közti sikereiben – jelentette ki a katalán klub korábbi kiválósága, Hriszto Sztoicskov. Az aranylabdás bolgár szerint Frank Rijkaard sokkal többet tett azokért a sikerekért.

 

„A Barcelona már elkészült, mire megérkezett – mondta Guardioláról Sztoicskov a The Mirrornak adott interjúban. – Pep dolgát ráadásul az is megkönnyítette, hogy tökéletesen ismerte a klub utánpótlásrendszerét, hátterét.

Guardiola rögvest az első idényében triplázott, vagyis megnyerte a spanyol bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját is a Barcával. Sztoicskov szerint azonban ez a siker elődje, a 2008 nyarán menesztett Rijkaard érdeme.

„Ha ő vagy bárki más ült volna a kispadon, ezek a sikerek akkor is összejöttek volna. Rijkaard alakította ki azt a keretet, amelyet Guardiola győzelemre vitt. Messi és a kulcsemberek mindegyike ott volt már. Pep nélkül is látványos dolgokra voltak hivatottak.”

„Ott volt Henry, Deco, Ronaldinho, Rafa Márquez, Carles Puyol és Victor Valdés. Csak egy-két játékost kellett Pepnek elmozdítania, a helyükre pedig beépíteni Iniestát és Pedrót. No meg még több játékpercet biztosítania Messinek. A csapat teljes is volt– fogalmazott 1994 aranylabdása, a Barcelonával játékosként BEK-et és többek között öt bajnoki címet is nyerő Hriszto Sztoicskov.

Legfrissebb hírek

Taylor Swift neve kerülhet az FC Barcelona mezére a Real Madrid elleni el Clásicón

Spanyol labdarúgás
4 órája

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
20 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43
Ezek is érdekelhetik