Barcelona: Julián Araujo aláírta a szerződését – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.02.17. 21:29
null
Julián Araujo mégis a Barcelona játékosa lett (Fotó: Fabrizio Romano / Twitter)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) listavezető FC Barcelona leigazolta a mexikói válogatott Julián Araujót a Los Angeles Galaxytól.

 

A két klub pénteken jelentette be, hogy a 21 éves játékos 2026-ig szóló szerződést írt alá a katalán egyesületnél.

A Barcelona a téli átigazolási időszak utolsó napján azért nem tudta megszerezni Araujót, mert – mint Mateu Alemany sportigazgató elmondta – egy rendszerhiba miatt 18 másodpercet késett a papírmunka regisztrációjával. Akkor a Barcelona a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, most pedig létrejöhetett az átigazolás.

Araujo 2019 márciusában igazolt a Los Angeles Galaxyhez, melynek színeiben azóta 108 tétmérkőzést játszott, 20 gólpasszt adott és kétszer volt eredményes.

A kaliforniai születésű hátvéd az Egyesült Államok korosztályos válogatottjaiban szerepelt, majd 2020 decemberében a felnőttegyüttesben is bemutatkozott. A 2021-es esztendőben kérvényt nyújtott be a nemzetközi szövetségnek (FIFA), hogy Mexikó válogatottjában játszhasson, és a közép-amerikai ország nemzeti csapatában 2021 decemberében debütált a Chile elleni barátságos meccsen.

Legfrissebb hírek

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
8 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
18 órája

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
20 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
22 órája

Gazdag nélkül nyert a Philadelphia, Sallóiék újra kikaptak

Minden más foci
2025.03.23. 08:36

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40
Ezek is érdekelhetik