La Liga 2: tíz éve még BL-negyeddöntőt játszottak, ma kiestek a másodosztályból

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.20. 22:56
null
Az Alavés elleni vereséggel eldőlt, hogy a Málaga kiesik a spanyol másodosztályból (Fotó: malagacf.com)
Fájdalmas estéje van a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (La Liga 2 vagy Segunda División de Espana) szereplő Málaga CF szurkolóinak, hiszen a 41., utolsó előtti fordulóban az Alavés elleni 2–1-es vereséggel eldőlt, hogy a csapat kiesik a második ligából.

 

A Málaganak csak a győzelem (illetve a Sporting Gijón veresége) jelenthetett reményt arra, hogy megőrizze esélyét a bennmaradásra, mivel két fordulóval a vége előtt hat pont volt a különbség az andalúziaiak és a gijóniak között. A Málaga hiába egyenlített Luis Munoz révén a 77. percben az Alavés otthonában, a hajrában jött Toni Moya, és megszerezte az Alavés győztes találatát, ez pedig az andalúziai klub kiesését jelentette.

A csapat mélyrepülése természetesen nem ma kezdődött. A Málaga 2013-ben még Bajnokok Ligája-negyeddöntőt játszott a német Borussia Dortmund ellen, és csak hajszálon múlt, hogy nem jutott be az elődöntőbe. 2018-ban aztán kiesett a La Ligából, azóta pedig képtelen volt visszajutni, sőt, általában csak a középmezőnyben végzett. Ebben az idényben pedig hiába lett gólrekorder a veterán támadó, Rubén Castro (aki Quinit megelőzve lett a legeredményesebb spanyol labdarúgó a spanyol első és másodosztályban), a csapaton ő sem segíthetett, így a következő idényben a Málaga csak a Primera RFEF-nek nevezett harmadik vonalban indulhat.

LA LIGA 2
41. FORDULÓ
Deportivo Alavés–Málaga CF 2–1
Az élcsoport:
1. Granada 72 pont, 2. Las Palmas 71, 3. Alavés 70... 19. Málaga 43, 20. Ponferradina 41, 21. Ibiza 33, 22. Lugo 28

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
19 órája

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
21 órája

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43

Már Szczesny hosszabbítása a téma az FC Barcelonánál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 09:42

Sérülés miatt valószínűleg véget ért az FC Barcelona középpályásának idénye

Spanyol labdarúgás
2025.03.17. 11:36
Ezek is érdekelhetik