La Liga: Hollandiában folytatja a Barcelona amerikai védője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 09:07
null
Sergino Dest visszatér szülőhazájába (Fotó: Getty Images)
Visszatér Hollandiába az FC Barcelona amerikai válogatott védője, Sergino Dest, aki a katalán klub közlése szerint a következő idényt kölcsönben a PSV Eindhovennél tölti, a klubnak pedig opciója lesz a játékos végleges megvásárlására.

 

A hollandiai Almere-ben született, de amerikai állampolgársággal rendelkező Sergino Dest az Almere City után 2012-ben igazolt Amszterdamba, az Ajaxhoz, melynél az utánpótláscsapatokat végigjárva 2019-ben mutatkozott be a felnőttek között, majd 2020-ban igazolt az FC Barcelonához, melynél két idény alatt 72 meccsen három gólig és négy gólpasszig jutott, az előző idényt viszont kölcsönben az olasz AC Milannál töltötte.

Dest a 2023–2024-es kiírásban sem Xavi csapatát erősíti, miután a „gránátvörös-kékek” kölcsönadták őt a PSV Eindhovennek, melynek a Barcelona közlése szerint opciója van a játékos végleges megvásárlására, ám ha a hollandok később továbbértékesítik, bizonyos százalék a katalánokat illeti.

 

Végre megvan Zijes új csapata
Mauro Icardi és Wilfried Zaha után újabb topligás játékossal erősítette meg keretét a török élvonalbeli Galatasaray SK, amely kölcsönvette az angol Chelsea-től régóta elvágyódó marokkói támadót, Hakim Zijest. A 30 éves szélső korábban közel állt a szaúdi Al-Naszrhöz, de a hírek szerint nem ment át az orvosi vizsgálatokon (ő ezt cáfolta), Mauricio Pochettinóék viszont nem tartottak rá igényt, ezért a következő idényre kölcsönadták az isztambuliaknak kötelező vásárlási opcióval.
Legfrissebb hírek

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
12 órája

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
14 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
2025.03.25. 10:22

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23
Ezek is érdekelhetik