Spanyolország: a FIFA 15 éves eltiltást szorgalmaz Rubiales ellen – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.29. 16:08
null
Luis Rubiales (Fotó: Getty Images)
Történelmi mértékű büntetést kaphat Luis Rubiales, a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) jelenleg felfüggesztett elnöke – tudta meg a Cadena Cope.

 

A spanyol rádió szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) – amely három hónapra már eltiltotta a 46 éves sportvezetőt – azt szorgalmazza, hogy az ügyben eljárni illetékes Spanyol Sportdöntőbíróság (TAD) a leghosszabb kiszabható, 15 éves eltiltással sújtsa Rubialest. A szóban forgó testület egyelőre további bizonyítékokat kért a Rubialest feljelentő Legfelsőbb Sporttanácstól, s majd ez alapján dönti el, hogy a felfüggesztett szövetségi elnök súlyos vagy nagyon súlyos vétséget követett el – a hivatalos fegyelmi eljárást ennek alapján fogják elindítani.

Mint ismert, a női labdarúgó-világbajnokság döntője után megcsókolta az éremátadáskor Jenni Hermosót. Rubiales az eset után azt mondta, hogy a labdarúgó beleegyezett a csókba, és kijelentette, nem fog lemondani a posztjáról. A sportvezetőt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kilencven napra felfüggesztette, a játékos pedig hivatalos közleményt adott ki, amelyben cáfolja Rubialesnek azt a mondatait, miszerint a csókba beleegyezett.

A tegnapi nap folyamán Rubiales anyja éhségsztrájkba kezdett, majd az RFEF területi vezetői hivatalos közleményben szólították fel Rubialest a lemondásra, de erre azóta sem került sor.

Legfrissebb hírek

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A CAS elutasította a bűnösnek talált volt spanyol futballelnök fellebbezését

Spanyol labdarúgás
2025.02.21. 19:14

Ítélet született a Kissgate-ügyben, Luis Rubiales megúszta a börtönt

Spanyol labdarúgás
2025.02.20. 14:40

Nem indul eljárás az összeférhetetlenséggel gyanúsított spanyol játékvezető ellen

Spanyol labdarúgás
2025.02.20. 12:42

Vizsgálatot indított a spanyol szövetség az Osasuna–Real Madrid mérkőzés játékvezetője ellen

Spanyol labdarúgás
2025.02.18. 20:43

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

La Masia-szupersztár elöl és hátul: Lamine Yamal és Pau Cubarsí

Képes Sport
2025.02.01. 13:16
Ezek is érdekelhetik