La Liga: elsírta magát a bemutatásán a Real Madrid legújabb csodagyereke

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.27. 14:33
Real Madrid Unveils New Signing Endrick Felipe
A Real Madrid legújabb szerzeménye nem tudta leplezni érzelmeit a bemutatáson (Fotó: Getty Images)
Kylian Mbappé után újabb játékost mutattak be a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madridnál. A sor most Endricken volt, aki a brazil labdarúgás és a világfutball egyik legígéretesebb játékosaként, a Palmeirastól érkezett a fővárosi együtteshez.

A tízszeres brazil válogatott játékos  – akit hazájában már két éve valódi csodagyereknek kiáltottak ki – szerződtetését már korábban bejelentette a Real Madrid, a hivatalos bemutatásra csak most szombaton került sor a Santiago Bernabéu Stadionban, mivel a klub megvárta, hogy új szerzeménye betöltse a 18. életévét. A fiatal támadó – miután átment a kötelező orvosi vizsgálaton – aláírta 2030-ig szóló szerződését a „királyiakkal”, majd a stadionban a játékos-bemutatásokon már megszokott ünnepélyes körülmények között üdvözölte új csapatának szurkolótáborát.

A helyszínen ezúttal nem volt akkora érdeklődés, mint Mbappé bemutatásakor, amikor 80 ezer néző látogatott ki a Bernabéuba, de a korai kezdés és a javában zajló olimpiai programok ellenére – a hivatalos adatok szerint – így is 43 ezren kilátogattak a madridi arénába, hogy köszöntsék az új kedvencet. 

Endrick a bemutatás alatt érezhetően egy kicsit megszeppenten viselkedett, és amikor megkapta a szót, a könnyeit sem tudta leplezni. Olyannyira nem, hogy jól láthatóan elsírta magát boldogságában. Mint rövid beszédében utalt rá, élete álma vált valóra azzal, hogy minden idők legsikeresebb klubjához igazolhatott. „Nagyon boldog vagyok most, mivel gyermekkorom óta a Real Madrid szurkolója vagyok. Ez egy őrület! Nincsenek szavak arra, hogy leírjam, mit is jelent számomra ez az egész. Mindig is itt akartam lenni. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!” – fogalmazott a brazil válogatott játékos.

Real Madrid Unveils New Signing Endrick Felipe
Endrick bemutatására 43 ezer néző volt kíváncsi a Bernabéu stadionban (Fotó: Getty Images)

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez köszöntőjében méltatta a klub legújabb szerzeményét, és úgy fogalmazott: „Endrick arra született, hogy a Real Madrid játékosa legyen.”

Endrick – aki a ceremóniát követően sajtótájékoztatón állt az újságírók rendelkezésére – új csapatában a 16-os számú mezt viseli.

 

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
52 perce

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
10 órája

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06
Ezek is érdekelhetik