Hansi Flick „bűnösnek” érzi magát Fermín López sérüléséért

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.09.19. 11:56
Alex CaparrosHansi Flick szerint hibát követett el Fermín López sérülésével kapcsolatban (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona vezetőedzője, Hans-Dieter Flick bevallotta, felelősnek érzi magát, hogy fiatal játékosa, Fermín López ismét sérülést szenvedett a napokban.

A fiatal középpályás csak nemrégiben gyógyult ki az előző sérüléséből, ám a napokban ismét megsérült a combja egy u21-es válogatott edzésen, így további három hétig nem léphet pályára annak ellenére, hogy azt gondolták, a Monaco elleni Bajnokok Ligája-találkozón már játszani fog. 

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Hansi Flick bevallotta, felelősnek érzi magát, hogy elengedte az u21-esekhez a fiatal középpályást, aki az Európa-bajnokságon és az olimpián is részt vett az idén. 

„Két tornán is részt vett a nyáron, szóval nem kellett volna most elengednem az u21-hez. Ilyenkor illett volna beszélnem az edzővel, hogy maradjon nálunk. Természetesen emiatt kicsit bűnösnek érzem magam.”

A folytatásban Flick beszélt arról is, mekkora problémát jelent a csapat első BL-meccse előtt Fermín López kiesése. 

„Ilyen helyzetekben pontosan hozzá hasonló játékosokra van szükségünk. Nagyon profin játszik és gólokat is tud lőni. Nagyon óvatosan kell vele bánnunk, hiszen várjuk vissza minél hamarabb. Gavi és Frenkie de Jong is visszatértek edzeni, de egyikük sem százszázalékos még, szóval oda kell figyelnünk, kiket játszatunk a következő meccseken.”

 

 

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
12 órája

Taylor Swift neve kerülhet az FC Barcelona mezére a Real Madrid elleni el Clásicón

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:46

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12
Ezek is érdekelhetik