KÉPZELJÜK EL, hogy Puskás Ferenc és Papp László – vagy frissebb példánál maradva és feltételezve, hogy karrierjük íve nem szakad meg… –, Szoboszlai Dominik és Milák Kristóf ugyanazon a héten fejezi be profi pályafutását. Valami ilyesmi történt Spanyolországban, az ország két legendás sportolója, Andrés Iniesta és Rafael Nadal mindössze néhány nap különbséggel jelentette be visszavonulását. Előbbi 7-én, utóbbi 10-én. Zlatan Ibrahimovic az önéletrajzi könyvében jókora iróniával iskolás fiúknak nevezte a Barcelona futballistáit, akik a világ legjobbjaiként, sztárallűröktől mentesen mindig leszegett fejjel tették, amit mondtak nekik.
Ezt azonban egyfajta dicséretnek is felfoghatjuk, és a jólneveltségével még az iskolás fiúk közül is kiemelkedett Andrés Iniesta, akinek, mondjuk, Lionel Messivel ellentétben sohasem volt extravagáns frizurája és tetoválása, Xavival ellentétben sohasem kapott piros lapot, és sohasem sértődött meg, ha lecserélték. Azon kevesek egyike, akikről még a legnagyobb riválisok is mindig hatalmas tisztelettel beszélnek. Beszédes, hogy a visszavonulása után a Real Madrid hivatalos közleményben köszönt el tőle, és a világfutball egyik legnagyobb legendájának nevezte. No meg ő az egyetlen Barcelona-játékos, akit a rivális Espanyol szurkolói állva tapsoltak meg. Persze ehhez kellett az is, hogy győztes gólt szerezzen a 2010-es vb-döntőben, majd az, hogy a gólt egykori barátjának, az Espanyol tragikusan fiatalon elhunyt védőjének, Dani Jarquénak ajánlja. Bár ő mindig azt mondja, hogy azt a gólt az egész csapat együtt szerezte, mégis sorsszerű volt, hogy épp ő lőtt a 116. percben a hollandok kapujába. Mintha így lett volna megírva.
De persze arról se feledkezzünk meg, hogy úgy lett a világ valaha volt egyik legjobb középpályása, hogy nem volt különösebben gyors és erős sem, de a munkamoráljának, az alázatának és persze a tehetségének köszönhetően elérte az álmát, és a Barcelona, valamint a spanyol labdarúgás legendája lett. És az egyetlen olyan futballista, akit vb-, Eb-, és BL-döntőben is a mérkőzés legjobbjának választottak. Teljesen nyilvánvaló, hogy járt volna neki legalább egy Aranylabda, amelyet éppen azért nem kapott meg, mert sohasem volt sztáralkat. Ő tényleg az a szerény fuentealbillai gyerek maradt, aki csak profi futballista akart lenni, és az ezzel járó csillogás sem vakította el.
Johan Cruyff mondta, hogy futballozni egyszerű, de egyszerűen futballozni a világ legnehezebb dolga. Ezt, mármint az egyszerű, sallangmentes, mégis rendkívül sikeres futballt testesítette meg tökéletesen Andrés Iniesta, aki a visszavonulása után máris belevág az edzői tanulmányokba, hogy egyszer majd a kispadról segíthesse a Barcelonát. Lesz mit átadnia a fiataloknak.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
