Éder Militao sikeres térdműtéten esett át

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.11.19. 18:29
Éder Militao (Fotó: Getty Images)
Sikeres térdműtéten esett át Éder Militao, a Real Madrid labdarúgócsapatának egyik kulcsjátékosa.

A madridiak 26 éves brazil légiósa másfél héttel ezelőtt sérült meg az Osasuna elleni bajnokin. A középhátvéd külső beavatkozás nélkül került a földre, és hordágyon hagyta el a pályát. A későbbi orvosi vizsgálatokból kiderült, hogy elszakadt az elülső keresztszalagja és a gyűrűporcok is megsérültek a térdében, ezért a mostani idény hátralévő részében már nem léphet pályára.

„Militao a következő napokban megkezdi a rehabilitációt” – írta közleményében a 15-szörös Bajnokok Ligája-győztes spanyol együttes.

A 35-szörös válogatott futballistának ez már a második komoly térdsérülése 15 hónapon belül. Az előző idény nyitónapján hasonló sérülést szenvedett, akkor a bal térdében, és csak idén márciusban térhetett vissza a pályára.

 

Legfrissebb hírek

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
4 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
14 órája

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
16 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
18 órája

A Real Madrid is beszállt a Kerkez csapattársáért folyó harcba – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.24. 17:13

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06
Ezek is érdekelhetik