SPANYOL LA LIGA
Kiállítva:Melamed (90+3.), ill. Piqué (90+3.)
ÖSSZEFOGLALÓ
Az Espanyol–Barcelona meccs előtt nehéz volt megjósolni, milyen mérkőzésre számíthatunk majd, hiszen a két csapat legutóbbi találkozásakor összesen csak két gól született, mindkétszer 1–0-ra győzött a Barca. Viszont múlt héten az Atlético Madrid elleni rangadón, a télen jelentősen megerősített Barcelona már-már korábbi önmagát idézve, közönségszórakoztató meccsen 4–2-re győzött, megőrizve idei bajnoki veretlenségét (a Király-kupában és a Szuperkupában volt már ebben az évben veresége), miközben az Espanyol 2022-ben még nem nyert.
És a városi rangadón nagyon gyorsan hátrányba is került az Espanyol, Sergio Busqutes labdaszerzése, majd Jordi Alba mesteri kiugratása után Pedri révén már a 2. percben betalált a Barcelona. 0–1
A gyors gól után azonban kissé leült a meccs, viszont a szünethez közeledve, elsősorban Jordi Alba és Adama Traoré ritmusváltásaira alapozva helyzeteket próbáltkialakítani a Barca, csakhogy az Espanyol szerzett gólt! Egy legurított labdából Sergi Darder 17 méterről gyönyörűen csavart a kapu hosszú oldalába. 1–1
A második félidő elején a vendégcsapat szerzett lesgólt, de már a szünetben történt egy fontos változás: a megsérült Ronald Araújo helyett bejött Eric García, aki ezúttal is szállította a meccsenkénti legalább egy óriási helyezkedési hibáját. Ezt az első gólnál még előkészítőként, itt pedig már befejezőként jeleskedő Raúl de Tomás használta ki a 64. percben, akinek ez volt a 13. gólja a bajnoki idényben, amivel Karim Benzema mögött második a góllövőlistán. 2–1
A Barcelona nagyon erőlködött az egyenlítés érdekében, de nem játszott jól. A hajrában Xavi kínjában az ő játékrendszerébe egyébként abszolút nem illeszkedő Luuk de Jongot is pályára küldte. Aztán a hosszabbítás elején történt egy páros kiállítás (kakaskodás után Gerard Piqué és Nico Melamed is indulhatott az öltöző felé második sárga lappal), nagyobb lett a hely a pályán, amit Traoré használt ki, elment a jobb oldalon, beadásából Luuk de Jongpedig a 96. percben kapuba fejelte a Barca egyenlítését jelentő találatot. 2–2
Ezzel az Espanyol továbbra sem tud nyerni 2022-ben, a Barca viszont megőrizte idei veretlenségét (Xavival a bajnokságban maradt egy veresége, amelyet még ősszel szenvedett el), és pontszámban beérte a meccs előtt 4., tehát BL-indulást jelentő helyen álló Atlético Madridot.
1. Real Madrid | 24 | 16 | 6 | 2 | 48–20 | +28 | 54 |
2. Sevilla | 24 | 14 | 8 | 2 | 36–16 | +20 | 50 |
3. Betis | 24 | 13 | 4 | 7 | 45–29 | +16 | 43 |
4. Barcelona | 23 | 10 | 9 | 4 | 38–27 | +11 | 39 |
5. Atlético Madrid | 23 | 11 | 6 | 6 | 42–33 | +9 | 39 |
6. Real Sociedad | 23 | 10 | 8 | 5 | 24–21 | +3 | 38 |
7. Villarreal | 24 | 9 | 9 | 6 | 38–23 | +15 | 36 |
8. Athletic Bilbao | 23 | 8 | 10 | 5 | 23–18 | +5 | 34 |
9. Osasuna | 24 | 8 | 8 | 8 | 25–27 | –2 | 32 |
10. Celta Vigo | 24 | 8 | 7 | 9 | 28–25 | +3 | 31 |
11. Rayo Vallecano | 23 | 9 | 4 | 10 | 27–27 | 0 | 31 |
12. Valencia | 24 | 7 | 9 | 8 | 36–38 | –2 | 30 |
13. Espanyol | 24 | 7 | 7 | 10 | 29–34 | –5 | 28 |
14. Elche | 24 | 6 | 8 | 10 | 26–33 | –7 | 26 |
15. Getafe | 24 | 6 | 7 | 11 | 23–27 | –4 | 25 |
16. Granada | 24 | 5 | 9 | 10 | 26–36 | –10 | 24 |
17. Mallorca | 22 | 5 | 8 | 9 | 19–34 | –15 | 23 |
18. Alavés | 24 | 5 | 5 | 14 | 19–39 | –20 | 20 |
19. Cádiz | 24 | 3 | 10 | 11 | 20–38 | –18 | 19 |
20. Levante | 23 | 1 | 8 | 14 | 23–50 | –27 | 11 |
PERCRŐL PERCRE
VÉGE A MECCSNEK, BARCA-GÓLLAL KEZDŐDÖTT, ÉS AZZAL IS ZÁRULT, 2–2 A VÉGE!
96. PERC. LUUK DE JONG EGYENLÍTETT! Traoré beadásából fejelt a kapuba 10 méterről. 2–2
90+1. Dembélé beadásából L. de jong fejelt a kapu fölé.
Hat perc lesz a hosszabbítás.
72. perc. Gavi helyeett Nico, Alba helyett Dembélé állt be.
67.perc. Pedri lőtt a tizenhatos vonaláról, de lelassult a labda, így nem volt veszélyes.
54. perc. FORDÍTHATOTT VOLNA AZ ESPNYAOL. Puado tört kapura Dest mellett, de Ter Stegen kimozdult, és ezzel kisegítette a védőket.
49. perc. A korábbi Barca-kapus, Diego López lépett k hosszan a kapujából és rúgta el a labdát Ferran Torres elől.
45+1. perc. VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!A Barcelona ugyan 60 százalékban birtokolja a labdát, és korán meg is szerezte a labdát, de sokra nem ment vele, hiszen 1–1 az állás a szünetben.
44. perc. Darder távoli lövése ezúttal nem találta el a kaput..
41. perc. Traoré beadásából Toorres fejelt, de nem találta el a kaput.
Darder pályafutása során először szerzett gólt a Barca ellen.
39. perc. Puado bal oldali lövésénél Dest blokkolt, Ter Stegen védett.
37.-38. perc MICSODA TÁMADÁS ÉS HELYZETEK! Előbb Gavi ívelt át balról magasan a középre érkező Traoréhoz, aki tíz méterről lőtt, de López védett, majd nem sokkal később Torres fejelt a kapu fölé.
36. perc. Két Espnyol védő szorításában elesett a kilépni készülő Ferran Torres, de nem történt szabálytalanság.
34. perc. ALBA MINDENHOL OTT VAN! Ezúttal már elöl, a szélen tűnt fel, a beadása azonban levágódott egy védőről, és bár kezezést reklamált a Barca-játékosa, nem volt az.
30. perc. Piqué a tizenhatos előterében szabálytalankodott, a hazaiak gyorsan elvégzett szabadrúgással, illetve egy kiugratással próbálkoztak, de a remekül játszó Alba lefülelte a labdát.
Az idényben sokáig sérüléssel bajlódó Pedrinek ez mindössze az ötödik bajnoki meccse ebben az idényben, és az első gólja volt.
15. perc. Pedri csapna le egy indításra, de a jó ütemben kimozduló Diego López kapus elhalássza a labdát, és közben Ferran torres már lesen is volt.
14. perc. Traoré lépett ki egy hosszú passzal a jobb oldalon, majd befelé cselezett,és 13 méterről a kapu mellé lőtt.
6. perc. ESPANYOL-HELYZET! A hazaiak előbb elvégezték a meccs első szögletét, amiből még nem alakult ki helyzet, de nem sokkal később De Tomás tudott átvenni egy labdát a tizenhatoson belül,majd legurított Pedrosának, aki 15 méterről csúnyán eltörte a labdát, a kaput sem találta el.
ELŐZMÉNYEK
SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ
Real Sociedad–Granada 2–0 (Oyarzabal 36. – 11-esből, Rafinha 74.)
KORÁBBAN
Alavés–Valencia 2–1 (Loum 14., Joselu 76., ill. Guedes 62. – 11-esből)
Levante–Real Betis 2–4(D. Gómez 43., 47., ill. Fekir 14., 49., E. González 29., William Carvalho 42.)
Kiállítva:Soldado (74., Levante)
Szombaton játszották
Atlético Madrid–Getafe 4–3 (Á. Correa 19., 45+4., Matheus Cunha 27., Hermoso 89., ill. Borja Mayoral 30., Enes Ünal 37., 42. – mindkettőt 11-esből)
Cádiz–Celta Vigo 0–0
Rayo Vallecano–Osasuna 0–3 (Moncayola 8., Rubén García 40., Kike García 90+3.)
Villarreal–Real Madrid 0–0
Pénteken játszották
Sevilla–Elche 2–0 (A. Gómez 70., Rafa Mir 75.)
Az Espanyolból David López és Fernando Calero sérülés, Óscar Gil eltiltás miatt hiányzik. A Barcában Dani Alves nem játszhat eltiltás miatt, míg Lenglet, Álex Baldé, Ansu Fati, Depay, Sergi Roberto és Samuel Umtiti sérült. A Barca kezdőcsapata csak egy helyen változott a múlt heti meccshez képest, amikor 4–2-re nyert a csapat az Atlético Madrid ellen: az akkor kiállított Dani Alves helyére Dest került be az együttesbe.
A télen jelentősen megerősített Barcelona az idei négy bajnoki mérkőzéséből hármat megnyert, egy döntetlen mellett. Az Espanyol legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből hármat elveszített, és csak egy pontot szerzett, 2022-ben még nyeretlen.
A két csapat őszi meccsét 1–0-ra a Barcelona nyerte meg Memphis Depay 11-esből szerzett góljával, és az azt megelőző, 2020 júliusi találkozón is 1–0-ra győzött a Barca. Az Espanyol legutóbb a Király-kupában, 2018 januárjában verte meg a Barcelonát (1–0).
![]() |
Xavi vezetőedzőként a 2. városi derbijére készül – ősszel a bemutatkozása alkalmával 1–0-ra a Barcelona győzött (Fotó: AFP, archív) |
Nagy meccsek a múltból – az Espanyol szemszögéből