Barca-parádé, odalett az MU veretlensége

A negyedik kör első napján, 1999. október 19-én az A-csoportban került sor az egész forduló talán legsimább mérkőzésére, a Lazio szlovéniai fellépésére. Az olasz bajnokság éllovasa pontosan lemásolta a római sikerét, és ezúttal is játszi könnyedséggel, 4–0-ra mosta le a Maribort (amely épp a megelőző napokban vesztett ismét pontot hazája élvonalában – zsinórban elért 17 siker után...). A chilei Salas és a horvát Boksic nyugodtan kipihenhette magát a kispadon, mert volt, aki helyettük betaláljon; a gólok egyik felét szerbek (Mihajlovics, Sztankovics), a másikat Simone Inzaghi szerezte.

Verón fáradtságra hivatkozva el sem utazott a találkozóra, de így is olyanok játszottak égszínkékben, mint például Nesta, Sergio Conceicao, Simeone, Sensini vagy Nedved. „Életemben nem volt még ilyen erős együttesem" – vallotta be Sven-Göran Eriksson mester, aki 26 év után újra hozzá is juttatta majd a klubot a (történetében második) scudettóhoz.

A másik találkozón a kijevi Dinamo az utolsó szalmaszálba próbált belekapaszkodni, mert csakis győzelemmel maradhatott esélye a továbbjutásra. Bár vezetőedzője, a legendás Valerij Lobanovszkij szívritmuszavarral éppen kórházban feküdt, az ukránok – immár a Milanban légióskodó Sevcsenko nélkül – a helyettesítő tréner, Olekszij Mihajlicsenko vezetésével is egy négyest rámoltak be (4–2) a két idénnyel később (igaz, már Ballackkal) a döntőig jutó Leverkusennek.   

A B jelű kvartettben a Fiorentina nem túl meggyőző teljesítménnyel nyert 3–0-ra az Itáliában vizitáló AIK ellen, de legalább több mint egy hónap után újra nyerni tudott hivatalos mérkőzésen... A nagy tekintélyű Giovanni Trapattoni mester számára gyakorlatilag állása megtartását jelentette, hogy a Toldóval, Rui Costával, Mihajloviccsal, Balbóval, Chiesával és Batistutával felálló firenzeiek elkeserítették kollégáját, a magát az északi országokban otthon érző skót Stuart Baxtert – aki legutóbb akkor volt igazán szomorú, amikor a finn válogatott a lefújás előtti pillanatokban gólt kapott Dzsudzsák Balázstól...

A fontosabbik mérkőzést azonban kétségtelenül a Wembleyben (és nem a Highburyben!) játszották. A házigazda Arsenal az előző hétvégén 4–1-re kiütötte az Evertont, azaz önbizalommal telve várhatta a BL-erőpróbát, ráadásul a két gólt szerző Suker csak csereként fért be ezúttal a csapatba, olyan erős volt a csatárválaszték (is).

Érdekes módon a messzi földről érkező Barcelona meríthetett nagyobb erőt a helyszínből, hiszen addigi története egyetlen BL-diadalát épp a nagy londoni arénában (szintúgy még az átépítés előttiben) aratta: 1992-ben ott győzte le a döntőben a Sampdoriát. Abból a csapatból csak Guardiola (a maiak sikeres szakvezetője!) és a győztes bombagólt rúgó Ronald Koeman maradt meg hírmondónak – de utóbbi már segédezőként, hiszen ekkoriban élte a klub a „legkirívóbb holland korszakát". Louis van Gaal együttese tele volt a honfitársaival, noha például Frank de Boer ezúttal sérülése miatt nem is volt bevethető.

E klubok voltak-vannak annyira fontosak Európában, hogy érdemes legyen feleleveníteni az összeállításukat, benne az „ágyúsok" emlékezetes – és igen rutinos – angol védelmével: Seaman – Dixon, Keown (Upson, 74.), Adams, Winterburn – Parlour, Ljungberg (Suker, 78.), Vieira, Overmars – Bergkamp, Kanu (Henry, 78.), illetve Arnau – Reiziger, Abelardo, Bogarde, Sergi – Guardiola (Déhu, 90.), Luis Enrique (Gabri, 70.), Cocu (Zenden, 91.) – Figo, Kluivert, Rivaldo.

Van Gaal, mint látható, nem akármilyen merész lépésre szánta el magát, hiszen a katalánok kapujába nem az első számú hálóőrt, a formán kívül védő holland(...) Hespet állította be, hanem a korábban mindössze két élvonalbeli meccsen védő Arnaut. Bevált a húzása: a 24 éves játékos – két ízben is bravúros hárítást bemutatva – megállta a helyét. A legnagyobb hőstette az volt – a hazai drukkerek nem akartak hinni a szemüknek –, amikor a földön fekve a léc fölé tolta Adams nem túl jól eltalált, de gólba tartó labdáját...

A másik oldalon Arsene Wenger főleg az első találatot megelőző büntető jogosságában kételkedett, és a tévébeli lassítások elárulták: neki volt igaza, mert Adams valójában nem szabálytalankodott Cocuvel szemben. A lényeg azonban az, hogy a negyedórán át hárommal is vezető Barcelona 4–2-re megverte idegenben a sok holland ellen kevesebb „tulipán" (Bergkamp, Overmars) révén szépítő Arsenalt.

A Barca tehát nemhiába tartalékolta az erejét ere a meccsre: az előző hetet két bajnoki döntetlennel, vagyis igen szerényen záró gránátvörös-kék szupercsapat nem fogta vissza magát, és jutalmul az elitliga mezőnyéből elsőként bejutott a legjobb 16 közé!

A C-csoportban a Feyenoord–Boavista összecsapásra nem érdemes túl sok szót vesztegetni: két, rossz formában lévő gárda között 1–1-es végeredmény született. Mivel a rotterdamiak (Dudek kapussal, Tomassonnal) még legközelebb is döntetlenre végeztek, egy héttel ezután beállították az előző kiírásban sorozatban öt remivel rajtoló – ennek ellenére utóbb egészen az elődöntőig menetelő – Juventus rekordját.

A másik ágon viszont a két esztendővel azelőtti BL-győztes, a Németország legjobb védelmével büszkélkedő Borussia Dortmund fogadta Norvégia legkiválóbb támadósorát. „A hátsó alakzatban nekünk vannak a legkiválóbb embereink. Nem szabad gólt kapnunk, és akkor nem lehet baj" – sütött el egy bölcsességet a párharc előtt Lehmann, a BVB kapusa, akinek csapattársai voltak többek között (kilenc évvel korábbi, vagyis nem túl fiatalos) világbajnokok, mint Reuter, Kohler, Möller, valamint brazilok (Dédé és Evanílson) is.

Erre mi történt? Meglepő, ugyanakkor teljesen megérdemelt 3–0-s győzelmet aratott a vendég Rosenborg (az erőtől duzzadó és szép karriert befutó Carew oldalán olyan szélsők rohamoztak a trondheimieknél, mint „Mini" Jakobsen és a két gólt is rúgó Sörensen), amely azokban az években a fénykorát élte, hiszen rendszeresen be tudott kerülni a BL csoportkörébe.

„A norvég labdarúgás történelmének egyik legnagyobb győzelmét arattuk, a mostani sikerhez  a franciaországi vébén Brazília ellen elért diadal hasonlítható" – lelkendezett a lefújás után Bergdölmo. „Csapatomnak ma minden bejött. Azt hiszem, hogy számunkra a BL-ben már nincs megoldhatatlan feladat" – hangzott Nils Arne Eggen szakvezető visszafogottnak ugyancsak nem nevezhető nyilatkozata.

Előzőleg legutóbb 35 évvel korábban, az UEFA-kupa elődjének számító VVK második fordulójában szenvedett ennél nagyobb vereséget a Dortmund: a BVB-t akkor a Manchester United intézte el 6:1-re és 4:0-ra...

A D jelű négyesben közben két hosszú széria is megszakadt. A pont és rúgott gól nélkül álló Sturm Graz számára még leginkább a Croatia Zagreb elleni hazai meccs tűnt foghatónak, és ennek megfelelően az  ezúttal a középpályán szereplő Korsós György már a 10. percben helyzetbe került a bal oldalon, ám lövése után a labda kivágódott az elévetődő Ladicról. A két futballista azonban összecsúszott, a horvát kapus pedig megsérült és le kellett cserélni.

A magyar labdarúgó azonban nem állt le, nagyon aktív volt, és a 22. percben ismét próbálkozott, ám a lövése után adódó lehetőséget társai elpuskázták. Aztán a 40. percben két osztrák-horvát támadó megbüntette a zágrábi horvátokat: a szélen elfutó Vastic teremtette meg a ziccert a beadásával, Kocijan viszont körülményeskedve majdnem elvacakolta a helyzetet – ám jött a menteni igyekvő Mujcin, és estében a saját hálójába kotorta a labdát. A Sturm történetében ez volt az első BL-gól, valamint az első győzelem is, mert a Croatia bár végigerőlködte a második félidőt, egyenlítenie nem sikerült.

Számunkra – mivel az ifjú titán, Szabics Ime végül nem kapott szerepet – az jelentett jó hírt annak idején, hogy a korán lecserélt Ladic kapus azt nyilatkozta: nem a vele összecsúszó Korsós okozta a sérülését. „Szinte nem is érintkeztem a Sturm játékosával, a lábam már a vetődés közben fájni kezdett" – mondta a vb-elődöntős játékos, akinek olyan neves társai voltak ekkor a Croatiában, mint Prosinecki és Simic.

A másik meccsen vizes, sáros pályám játszották a csoport rangadóját. A Marseille-be látogató MU, a BL címvédője ekképp állt fel: Bosnich – Irwin, H. Berg (Solskjaer, 83.), Stam, P. Neville – Beckham, Roy Keane, Scholes, Giggs – Yorke, Andy Cole. Az első félidőben a vendégeknél Beckhamnek, az OM-ből Ravanellinek akadt egy jól sikerült szabadrúgása, de ezekből ugyanúgy nem lett gól, mint Pires helyzetéből (a szintén világbajnok Dugarry az eltiltását töltötte).

Szünet után is folytatódott a sok szabálytalansággal tarkított sárdagasztás, majd a 69. percben a hazaiak megszerezték a vezetést. A Marseille aztán hősies küzdelemben megőrizte az előnyét, és az 1–0 révén az első helyre ugrott a tabellán. „Messze ez volt a legjobb mérkőzésünk a BL-ben, különösen azt figyelembe véve, milyen nagyszerű ellenféllel találkoztunk" – örült Rolland Courbis, a kikötővárosiak trénere.

Mindez az MU tizennyolc, vereség nélkül végigjátszott találkozó után elszenvedett kudarca volt az elitligában, pedig a csapat már csupán egy fellépésre volt attól, hogy beállítsa az Ajax BL-veretlenségi csúcsát (1994–1996, 19 találkozó). Érdekesség, hogy a Marseille-ben véget érő nagy sorozat egy másik francia klub, a Monaco ellen kezdődött – igaz, a hercegségbeliek elleni két döntetlen a kiesést jelentette 1998 tavaszán. Itt kell megemlíteni, hogy a remek széria csupán a BL-re volt érvényes, hiszen a nyáron az MU 1–0-ra elbukta az európai Szuperkupáért vívott harcát a fentebb már dicsért Lazióval szemben.

A három pontot egyébként az amúgy szinte kizárólag a saját térfelén állomásozó Gallas felfutása döntötte el a franciák javára – erre csak egy lesről hálóba zúduló Solskjaer-fejes érkezett válaszul.

„Gallas megérdemelte a gólt, hisz nagyszerűen zárkózott fel a támadáshoz. Hála Istennek, ezt az esetet leszámítva végig hátul maradt – fejtette ki a döntő mozzanatról Sir Alex Ferguson, akinek olyannyira tetszett az ellenfél találata, hogy nem is okolta érte saját védelmét. – Az első félidőben egy-egy gólhelyzet volt, a meccs tipikus null nullnak látszott. A bekapott találat után kezdtünk el játszani, úgyhogy azt kell mondanom, kár, hogy nem előbb kerültünk hátrányba..."

Hátrányba került viszont az összes taglalt csapat: mert noha sok kiváló gárda volt közöttük, ebből a 16 alakulatból mindössze egy jutott el a BL 1999–2000-es szezonjának elődöntőjéig (a Barcelona), s az is megtorpant a finálé küszöbén. A végső győzelmet a Real söpörte be – az ezredforduló táján tudniillik minden páros esztendő a madridiaké volt...

1939-ben e napon e napon indult Bukarestbe a kettős román–magyar válogatott labdarúgó-mérkőzésre a mieink A- és B-kerete. A vonatút során Békéscsabán majdnem baj történt. A szerelvény hosszabb ideig állt, és a fiúk valamennyien leszálltak, hogy élvezzék a remek napsütést. Köztük volt Csikós Gyula is, második számú együttesünk kapusa, aki fényképezőgépével fotózgatni kezdett. Az ott posztoló rendőr azonban egyből lecsapott rá, és hiába minden tiltakozás, bevitte az őrszobára. A többi játékos kétségbeesve rohant a kapitányért és a miniszteri biztosért, merthogy mi lesz, ha a gárda egyetlen ép kapusát ott kell hagyniuk? Szerencsére a miniszteri biztos tekintélye „kiszabadította” a futballistát a hatóság „karmai" közül, így Csikós is idejében visszaülhetett a vonatra. Mindenesetre nagy izgalom volt, ahogy a korabeli tudósító írta. A történtek mögött nyilván az állt, hogy háborús időkben sokkal szigorúbban vettek a határok közelében minden olyan cselekményt, ami akár kémkedés gyanújára is okot adhatott. Csikós egyébként a magyar B-válogatott legjobbja lett az (A-csapatok összecsapásához hasonlóan) 1:1-re végződő országok közti találkozón...

1969-ben e napon labdarúgó-válogatottunk újabb edzőmérkőzést vívott a dánok elleni vb-selejtezőre készülve. Három nappal korábban a Vasas Izzó volt az ellenfél, amelyet 10:0-ra vertek meg legjobbjaink, míg ezúttal a BVSC vegyes csapata ellen álltak ki, zárt kapuk mögött. Sós Károly szövetségi kapitány arra kérte az ellenfelet, hogy betömörülő védekezéssel, az esetleges gyors kontrákra építve játsszon, és bizony a vasutasok az első negyedórában ügyesen helytálltak. Aztán viszont beindult a nemzeti együttes hengere, és mindkét félidőben hat gólt helyezett el házigazdája hálójába, azaz 12:0 lett a vége. Kozma határozott kritikát kapott utóbb az NS-től, amiért „nem elég tűzzel és játékkedvvel" futballozott, s egyetlen igazi tempós támadást sem lehetett tőle látni, noha a gyorsaság volt a fő erénye. Ehhez képest egymaga hat találattal vette ki a részét az össztermésből – igaz, négyet már a második félidőben lőtt, a bírálat pedig főleg a szünet előtti teljesítményéért szólt. Bene háromszor, Dunai II, Fazekas és Kocsis egyszer-egyszer volt eredményes. Szerencsére a jó formát sikerült átmenteni a tétmeccsre is: a Népstadionban Magyarország–Dánia 3:0 (g: Bene 2, Szűcs), és a fiatalos lendülettel játszó csapat meghódította a közönséget, a különbség pedig nem fejezte ki híven a magyar fölényt a foggal-körömmel védekező vendégek felett. Ezzel sikerült visszavágni a koppenhágai 2:3-ért – kár, hogy az írek 4:0-s lemosását követően a marseille-i „szétlövésben" együttesünk 4:1-re kikapott decemberben a csehszlovákoktól, így története során először bukott el vb-selejtezősorozatot.

1979-ben e napon Joao Havelange, a FIFA brazil elnöke közölte, hogy Izrael labdarúgó-válogatottját az 1982-es spanyolországi világbajnokság selejtezőjében az európai 6. csoportba osztották be, a svéd, a skót, a portugál és az északír csapat mellé (ahol aztán ötödik, utolsó helyezett lett a közel-keleti együttes). Izrael áthelyezését Ázsiából politikai okok (az arab országok tiltakozása) indokolták – mostantól fogva Európában szerepelt, bár kontinensünk szövetségébe (UEFA) csak 1994-ben nyert felvételt.

1989-ben e napon, nem sokkal a Spanyolország elleni hazai 2–2-es döntetlen után – mellyel végleg eldőlt, hogy sorozatban három vb-részvétel után nem lehetünk ott az 1990-es olaszországi világbajnokságon is – Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke az NS kérdésére („Végleges, hogy változik a spanyolok elleni visszavágó után a szövetségi kapitány személye?) elmondta: a szövetség hamarosan napirendre tűzi a poszt betöltésének kérdését, és még az is felvetődött, hogy külföldi szakember üljön le a magyar válogatott kispadjára. „Nem titok, tárgyaltam több szakemberrel, kikértem ismert mesterek véleményét is. Verebest és Mészölyt is alkalmasnak tartanám a feladat ellátására, s Bicskei is kedvező benyomásokat tett rám az utóbbi időben. Beszéltem az említett személyekkel, de egyiknek sem ígértem semmit. Az sem titok, hogy külföldön élő magyar szakember is szóba került, így Csernai Pál neve is felmerült, de ő időközben Svájcba szerződött. Verebes egyébként csak úgy vállalná a feladatkört, ha megtarthatná a vezetőedzői tisztét is az MTK-VM-nél. Döntés egyelőre nincs, alaposan meg kell fontolni mindent." Nos, a tartalékos görögök elleni siralmas 1–1 és a spanyolországi 0–4 után az MLSZ a határozott időtartamú szerződéssel rendelkező Bicskei Bertalant felfelé próbálta buktatni, de a kapitány nem kívánta elfoglalni a szakmai igazgatói tisztet, és „lecserélését" pereskedés követte. Utódja mindenesetre Mészöly Kálmán lett, aki 11:7-es szavazatai aránnyal lett befutó Garami Józseffel szemben (egyébként mindhárman, beleértve Verebest is, már dirigálták korábban nemzeti együttesünket). A nyilatkozatban az egyik legérdekesebb pont a külföldi edző felkérésének felvetése volt: a konkrétan megnevezett Csernai – aki a Bayernnel német bajnokságot, a Benficával Portugál Kupát nyert, valamint a müncheniekkel BEK-döntőt játszhatott) persze valójában nem volt külföldi, hiszen 1956-ban vándorolt ki. Az első külföldi kapitányunk így nem ő, hanem a nagyváradi Jenei Imre lett 1992–1993-ban, vagy ha őt magyar nemzetisége miatt nem számítjuk, akkor a német Lothar Matthäus (2004–2005), míg később a holland Erwin Koeman (2008–2010) érkezett határainkon túlról.

2009-ben e napon, kevesebb mint nyolc hónappal a dél-afrikai világbajnokság rajtja előtt azonnali hatállyal menesztették Joel Santanát, a házigazdák válogatottjának szövetségi kapitányát. A 60 éves brazil szakembernek azért kellett távoznia, mert alakulata az előző kilenc mérkőzéséből nyolcat elveszített. Másfél évtized alatt a dél-amerikai tréner volt a dél-afrikai nemzeti csapat 15. irányítója, akivel az együttes 2008. áprilisi hivatalba lépése óta 27 meccséből tízet nyert meg, háromszor döntetlenre végzett, 14-szer viszont kikapott, miközben a vb rendezőjeként nem kellett selejtezőket játszania. A szerződésbontással megnyílt a (vissza)út Santana elődje, a szintén brazil – s hazája válogatottját 1994-ben vb-címig vezető – Carlos Alberto Parreira előtt. A Bafana Bafana aztán vele nem (sem...) tudta hozni a világbajnokságnak otthont adó országok szokásos szereplését, azaz a továbbjutást a csoportból, ugyanakkor szégyenkezésre sem igazán volt oka, mivel Franciaország ellen sikerült győznie, és csak rosszabb gólkülönbsége miatt esett ki a szintén négypontos Mexikóval szemben.