Három a magyar igazság és egy a ráadás

Amikor 1995 augusztusában Bécsben, az Európa-bajnoki döntőben a magyar válogatott kikapott az olaszoktól (8–10), Kemény Dénes a lefújás után azonnal mondta: a csapattal az a legnagyobb baj, hogy vagy leiskolázza az ellenfelét, vagy ha feszült a csata és szoros a meccs, kikap tőle.

Aztán két esztendővel később, már kapitányként a sevillai Eb fináléjában együttese 3–2-re legyőzte Jugoszláviát, noha az utolsó negyed előtt még az ellenfél vezetett 2–1-re. A csata feszült volt, a meccs szoros, de ezúttal mi nyertünk.

Négy jelölt közül választották meg a válogatott élére 1996 decemberében. A 15 elnökségi tag közül hat szavazott rá, ha úgy tetszik, „kisebbségi" kormányzásra kapott felkérést, hiszen kilencen mást láttak volna szívesen az együttes kispadján. Ezt csupán „érdekes felvetésnek" tartotta, a munka izgatta.

Sokan adtak neki tanácsot hivatalba lépése után, és közülük mintha Kásás Zoltáné lenne a leginkább jellemző az elmúlt 14 esztendejére, s persze a leginkább testre szabott. Egykori tatabányai játékostársa, aki maga is volt kapitány, így intette: „Senkire se hallgass, minden döntésedben csak a saját érzéseidre hagyatkozz, mert ha Isten ne adja, valami rosszul sül el, akkor legalább tudod, hogy te rontottad el."

Huszonegy játékos alkotta a „kiválasztottak körét" Sydneytől Pekingig. A 2000-es aranyérem után Athénra négy embert cserélt (le), 2008-ra szintén. Ettől függetlenül visszatérő és érvényes a megállapítás, hogy „Kemény Dénes csapata" lett háromszoros olimpiai bajnok – a folyamatosság egyértelmű.

Három ötkarikás ciklust felölelő (első) 12 éves kapitányi időszaka alatt a három legfontosabb világversenyen csak egyszer, a 2001-es fukuokai vb-n nem állt dobogón a magyar válogatott, amikor ötödik lett (azóta, az „újraformálódás" előre bekalkulált nehéz időszakában még két ízben: a 2009-es vb-n az ötödik, az idei Eb-n a negyedik helyen zárt).

Nyert három olimpiát, egy világbajnokságot (2003) és két Eb-t (1997, 1999). Két Világliga-győzelem (2003, 2004), világkupaarany (1999) és Európai Nemzetek Ligája-diadal (2000) színesíti a listát, avagy minden létező címet begyűjtött a tanítványaival. Páratlan sikertörténet...

És még nincs vége... 2008. december 23-án tudniillik közhírré tétetett, hogy Londonra is Kemény Dénes készíti fel a válogatottat. Erről Martin Györggyel, a honi szakszövetség – két nappal korábbi közgyűlésén újabb négy évre megválasztott – elnökével állapodott meg kettejük találkozója alkalmával.

– „Már nagyon unom magam." Ismerős mondat?
– Napokkal ezelőtt én mondtam – reagált nevetve a döntés után az NS munkatársának, Amler Zoltánnak felvetésére Kemény Dénes.

– Látja, mi sem egyszerűbb, meglepte magát egy csodás csapattal, és máris kiváló a hangulata.
– Ha ennyire egyszerű lenne...

– Tényleg rengeteget vacillált?
– Őrlődtem eleget, aminek érzékeltetésére legyen elég annyi, hogy Kristóf fiam hetekkel ezelőtt úgy fogalmazott, akár egy érmét is feldobhatnék. Ehelyett felsorakoztattam az összes létező érvet a folytatás mellett és ellene.

– Mi szólt ellene?
– Hatalmas felelősség, kimondottan egészségkárosító stressz. Feltettem a kérdést, vajon kell-e ez nekem?

– Kell?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy a mérleg másik serpenyőjében található érvek miatt elviselem őket.

– A szeretett közeg, a győzelmi vágy, a kihívás?
– Rendkívül fontos szavakat említett, de van, amely még ezeknél is többet jelent.

– Éspedig?
– A bizalom. Bármerre jártam, szívet melengető bizalom áradt felém, a szurkolók, az uszoda világa, a játékosaim, kollégáim egytől egyig arra sarkalltak, hogy folytassam a munkát. Őket hallgatva bizony előfordult, hogy elérzékenyültem.

– Tehát ha azt kérdezem, hogy a szívére vagy az eszére hallgatott...
– ...akkor a választ is sejti.

– Mindazonáltal ismerem annyira, hogy abban is biztos legyek, a racionalitás mentén is végigzongorázta a kérdést.
– Ha az ember elvállal egy új feladatot, felvázolja a jövőképet.

– Meglátása szerint miképpen fest?
– Voltaképpen új csapatot kell építeni, olyat, amely az aranyesélyesek közé tartozik majd a londoni olimpián. Ismerve a számításba vehető játékosokat, a fiatal tehetségeket, a küldetést teljesíthetőnek tartom, máskülönben bármennyire is megható a bizalom, nem vállaltam volna. Persze nagy türelemre lesz szükség.

– A lélegzetelállító bravúr, az olimpiai triplázás után úgy érezni, bármi is történjék az elkövetkezendő egy-két évben, mindenki kitart ön mellett.
– Egyrészt ne történjék bármi, másrészt ez túl szépen hangzik...

– Az athéni siker utáni időszak kritikusait sikerült elhallgattatni. Sikerülnie kellett!
– Őszintén? Számomra ez folklór, a kritikusok érdekelnek-érdekeltek a legkevésbé, nem foglalkoztam velük. A saját csapatom, a saját magunkkal szemben támasztott követelmények állnak az első helyen.

– Utóbbit 1996-os kinevezése óta hangsúlyozza, ezen a téren következetes. Az eltelt tizenkét esztendőben másban viszont sokat változott, nem?
– Megöregedtem.

– Ne mondjon ilyet!
– A viccet félretéve, az idő természetesen mindenkin nyomot hagy. De fontosabb, hogy tapasztaltabb, higgadtabb és főleg magabiztosabb lettem.

– A motivációja sem csorbult.
– A győzelmi vágy olyan, mint az ópium. Jaj, miket mondok, olyan lehet, mint az ópium.

– Mindjárt más. A tizenkét év alatt egyébként mindig jól érezte magát a kispadon?
– Voltaképpen igen. Persze a győzelmek idején jobban, mint egyébként.

– És amikor azt mondta, Peking után befejezi?
– Ez két esztendeje volt, mi tagadás, akkor valóban úgy gondoltam. De azóta sok mindent másként látok.

– Mire gondol?
– Lehiggadtam, a legfontosabb mérkőzéseken is hideg fejjel, kvázi szakkommentátorként tudok szembenézni a feladattal. Korábban előfordult, hogy elragadtak az érzelmek, míg ma már képes vagyok ettől függetleníteni magam. Meglehet, ez kívülről nem mindig látszik így.

– Karakán típus.
– Ha arra gondol, sohasem voltam gyáva, speciel ez is szerepet játszott a döntésemben. Egyszerűbb lett volna a csúcson abbahagyni, de nem teszem. Csodálatos tizenkét év van mögöttem, és sok játékosom végig ott volt velem, nem tudott kiszorulni a csapatból. Egy kicsit ennek is betudható, hogy nehezebb évek várhatók. Miután a mögöttünk hagyott időszaknak jómagam is meghatározó tényezője vagyok, úgy érzem, bizonyos értelemben kötelességem is vállalni a folytatást.

– Profi nyilatkozó.
– Régóta hozzátartozik az életemhez.

– Mintha nagy kedvencének, a Manchester United menedzserének, Sir Alex Fergusonnak az útját járná, aki szintén hosszú ideje dolgozik ugyanazon a helyen.
– Huszonkét éve.

– Pontosan tudja, meg sem lepődöm. A magyar vízilabda-válogatott kispadján elöltött időszak kiteszi ezt a huszonkettőt.
– Van benne valami... Az ő sikereitől viszont messze vagyok, más dimenzió.

– Most meglepett, elvégre három olimpiai arany, az három olimpiai arany!
– Maradjunk annyiban, Temesvári Miki barátommal hamarosan újra kimegyünk, és elbeszélgetünk a mesterrel, aki kétségtelen, sokra értékelte a munkámat. A sydneyi és az athéni csapatról kivitt képeslap után viszek neki egy pekingit is az irodájába.

 Hiszen három a magyar igazság. És ugyebár mifelénk az ötkarikás játékok jelentik a versenyek versenyét, az ott szerzett bajnoki cím a siker netovábbja. Ha pedig olimpiáról van szó és pólóról, persze hogy mi vagyunk a „császárok". Jó ideje már Kemény Dénessel. S talán majd egy plusz egyedik alkalommal is.