Gerendás meccs alatt ment el lángost venni

A Kemény Dénes-féle válogatott nagy sikerei előtti utolsó szezon, Komjádi uszoda, 1997. február 2., pólós csúcs. Elsősorban számszakilag, hiszen tíz forduló után az élen ez volt a sorrend: 1. BVSC 26 pont, 2. FTC 25 pont... És igaz, hogy csak az alapszakasznál tartottunk, meg hogy még a „rendes" bajnokságból is hátravolt a fele, ennek ellenére kiemelt programnak számított a Fradi–BVSC találkozó. Előzőleg decemberben, a Magyar Kupa elődöntőjében futottak össze a felek, és akkor a Ferencváros jutott tovább – amely aztán meg sem állt a trófeáig.

Szóval rangadó, így a zsűriasztallal szemközti lelátó „zöldellt" a Komiban a hatszáz nézőtől. Ők legnagyobbrészt nyilván a többek közt a fiatal Székely Bulcsúval, Kiss Gergővel, Hesz Mátéval, Fodor Rajmunddal és a Steinmetz fivérekkel felálló sajátjaikra tippeltek, a szakmai közönség viszont megosztott volt a kérdést illetően. Akadt, aki szintén tutira vette, hogy a népligetieké lesz a három pont, míg mások óva intették őket: „Ne feledjék uraim, a BVSC a címvédő!"

De hiába, mert a második negyedben is maradtak az elsőben látott gyengécske vasutasakciók, illetve folytatódott a pontos ferencvárosi emberfóros játék. Így húzott el Godova Gábor együttese 4–1-re, majd jött az ötödik gól is, de ennek külön története van. A vendégek támadtak, amikor egy lövésnél Pelle Balázs kapus segítségével jutott a kapu mögé a labda.

A bírók azonban másként látták, az FTC lefordult, az amúgy jóval rutinosabb ellenfél védelme pedig nagy zavaradottságában összehozott egy négyméterest. Péter Imre belőtte, Gerendás György pedig nekilátott egy postabankos reklámtábla átalakításának. Nem annyira az akkoriban kiemelkedő szerepű pénzintézettel volt baja, inkább az ítéletekkel...

Az 5–1-ből ugyan hamarosan 5–3 lett, ám a záró játékrészben négy perc alatt eldőlt az összecsapás – a vége 10–6. A határozottabb és remekül védekező Fradi ezzel ismét a táblázat élére ugrott! A vesztes csapat (amelynek színeiben a későbbi olimpiai bajnokok közül ezúttal csak Varga Zsolt játszott, Märcz Tamás és az ifjú Szécsi Zoltán kapus nem) szakvezetője a következőképpen értékelt a Nemzeti Sport tudósítójának érdeklődésére:

„A minap láttam a nemzetközi pólós játékvezetők listáját. Százhatvanötből a mai mérkőzés egyik bírója a százötvenötödik helyen állt. Ha így folytatja, lesz még lejjebb is..." (Eredetiben természetesen a bíró neve is elhangzott – a szerk.)

Gerendás György tehát a táblarugdosás mellett a fehér ruhásokat is kiosztotta – előbb élő adásban, a tévében, majd „írásban", a napilapoknak nyilatkozva. Nyilvánvaló volt, hogy az ügy ezzel még nem ért véget.

„Két részre kell bontani a történteket – fogalmazott Kiss Ottó, a szövetség ügyvezető igazgatója. – Az egyik: az edzőknek nem az a feladatuk, hogy a játékvezetők tevékenységét minősítsék, arra találták ki az ellenőrt. A másik: a táblarugdosás sem része a tréneri munkának... Az esetnek az ellenőri jelentés függvényében lesznek következményei."

Utóbbi, a „megszólított" szakember a következőket mondta a Ferencváros–BVSC mérkőzésről: „A vasutascsapat gyengén játszott, nem a bírókon múlott, hogy kikapott. Volt egy-két kisebb hiba a működésükben, de összességében úgy ítéltem meg, hogy jól vezettek. Nyolc és feles, illetve kilences osztályzatot kaptak″ – fejtette ki Kőnigh György.

Majd így folytatta: „Magát a rúgást nem láttam, ezért csak azt írhattam: kollégám jelezte, hogy Gerendás belerúgott a táblába. Én az azt megelőző jelenetek regisztrálásával voltam elfoglalva. Előzőleg ugyanis a vasutasok támadásánál a gólbíró sarokdobás helyett a Fradi javára ítélt, a zöld-fehérek támadásánál pedig kiállított egy BVSC-játékost, aki játékba avatkozott, ezért négyméterest kapott a Ferencváros. Ezután volt a táblarugdosás. Szerintem tehát ebben az esetben ez a fordított ítélet zavarta meg Gerendást, de akkor sem eljárás, hogy a táblán vezeti le az indulatait."

A szóban forgó edző két nappal a találkozó után a következőket fűzte az eseményekhez: „Én nem azt mondtam, hogy a magyar bírók csalnak, nem azt állítottam, hogy ellenünk fújnak, hanem azt mondtam: nagy a felfogásbeli különbség a hazai és a nemzetközi játékvezetés között. Nem azt, hogy ez vagy az a jó, csupán annyit, hogy más... A másik része az ügynek: való igaz, belerúgtam a postabankos táblába. Megtörtént, nem kellett volna... Ennek következtében viszont a meccs folyamán nem pörgött a tábla, csak a Postabankot mutatta. A főszponzornak, azt hiszem, ennyi jár..."

A következő két hét másfajta izgalmakkal telt, mivel a BVSC a BL második, majd harmadik körében szállt medencébe. Előbb idehaza 12–9-re kikapott a címvédő horvát Mladost Zagrebtől, majd Kassán 10–9-re megverte a Nyitranovákról való szlovák Novákyt.

Itt egy kicsit előreszaladunk az időben: a sorozat végén a Szőnyi úti gárda ki-ki meccset vívott a CN Barcelonával, és mivel alulmaradt, a katalánok (7 pont) megtartották az elődöntőt érő csoportmásodik helyüket. A magyar együttes (4) harmadikként végzett – viszont az idény végén egymás után másodszor is bajnok lett, ahogy aztán még kétszer zsinórban!

Ekkor azonban még ott tartottunk, hogy a BVSC a dobogósok mögött nyomuló Bp. Spartacushoz – a hét évvel később Euroliga-győzelemig menetelő Domino-BHSE elődjéhez (Bereczki, Bárány, Vindisch, Tóth Imre, stb.) látogatott – és épphogy csak, 10–9-re nyert.

A Gerendást helyettesítő Horváth Viktor így értékelt: „A BEK-mérkőzések miatt az utóbbi időben Epson-labdákkal játszottunk, illetve gyakoroltunk, s a visszaállás jegyében szokatlan volt a fiúknak a Mikasa. Ennek a számlájára írható, hogy rengeteg helyzetet kihagytunk."

Akadt azonban nagyobb érdekesség is a február 18-i mérkőzésen. A múltkori esetért kapott eltiltását töltő Gerendás György ugyanis a második negyed után, 3–3-as állásnál – meccs ide, meccs oda – fogta magát, és meg sem állt egy szabadtéri falatozóig. A találkozó végére vissza is ért a Kőér utcába – tizenöt darab lángos társaságában...

– Nem kellett messzire gyalogolnom, a Határ úton találtam egy bodegát – számolt be a „kalandjáról" az NS 1997. február 22-i számában.

– Azért ment oda, mert megéhezett?
– Nem, a játékosoknak hoztam.

– Tehát ők éheztek meg?
– Azt sem mondanám, mennem kellett. Két kifejezetten jó bíró vezette a találkozót. És nem azért mentem el, mert mondjuk rosszul bíráskodtak. Ez sem igaz. A baj egyszerűen csak az, hogy a múlt héten BL-meccset játszottunk, és a jövő héten is fogunk, márpedig a hazai és a nemzetközi játékvezetés között nagyon nagy a felfogásbeli különbség. Borzasztóan nehéz így dolgozni – ez nem kritika, hanem tény. Kimentem az uszodából, kínomban, feszültségoldási szándékkal. Zavart, amit láttam, így inkább elmentem. Kimondottan lángosért.

– Nem ez az első alkalom, hogy a magyar és a nemzetközi játékvezetés között von párhuzamot. Megkérdezhetem, hogy miért csak Ön?
– Nem csak én, de az igaz, hogy az első osztályú csapatok nagy része nem szólalt még fel az ügyben, mégpedig azért, mert nem érdekeltek, ugyanis nem szerepelnek a nemzetközi kupákban. Ez olyan dolog, hogy amíg el nem lopják a kocsidat, nem kiáltasz rendőrért, de ha a te autód tűnik el, akkor már más a helyzet.

– A hét végén a Szőnyi úton játszanak bajnokit. Van lángosos az uszoda környékén?
– Ilyen többé nem fordul elő, tudom, hogy nem ez a megoldás. A megoldás az lenne, ha egységesedne a játékvezetői felfogás.

– Egyébként ízlett a lángos a fiúknak?
– Leszúrtak, hogy nem volt eléggé fokhagymás...