Baumgartner Zsoltot a vállukon ünnepelték

A beküldött biztonsági autó az ötödik kör végén engedte el a mezőnyt. Az élen a címvédő német már a zöld zászló meglengetésekor pole pozíciós dél-amerikai csapattársa mellé került, és meg is előzte a hatodik kör elején. A két Ferrari elhúzott Fernando Alonsótól, akinek jobb hátsó kereke a kilencedik forduló elején defektet kapott, és Renault-jával a falnak ütközött.

Ralf Schumacher két körrel később a célegyenes előtti döntött kanyarban szintén megcsúszott, és közel háromszáz kilométer per órás sebességgel – az autósport történetében mért egyik legnagyobb erővel – a betonfal elé helyezett biztonsági védőrétegnek csapódott. Williams-BMW-je farral vágódott a falnak, s a szörnyű ütközés után a pilóta nem mozdult.

A nézők néhány percig dermedt csendben figyelték a rendezők döbbenetes semmittevését. Amikor végre odamentek, a hátfájásra panaszkodó Ralfot hosszú percek alatt tudták csak kivenni az autóból, és hordágyon, nyakmerevítővel a vállán szállította el a mentő a helyszínről.

A látványhoz képest nagyobb baja nem esett, de a feszült pillanatok a szurkolókat és a versenyzőtársakat is megviselték, majd utóbb kiderült: több napig kórházban, utána pedig heteket otthon, ágyban kellett töltenie agyrázkódás és csigolyasérülései miatt. Hat nagydíjat ki is hagyott.

Időben jóval később történt, hogy Rubens Barrichello a második kiállása előtt körönként egy másodpercet vert Michael Schumacherre, és éppen mögé ért vissza, ami azt jelenti, hogy ha eggyel több körön át kinn marad, átveszi a vezetést. Így sem adta fel, keményen támadta a kerpenit, aki nem hagyta magát, és évek óta először komoly csatát láthattunk a Ferrari pilótái között. A brazil felbuzdulása azonban nem tartott sokáig, visszavett a tempóból.

A magabiztosan a célig masírozó maranellóiak mögött – akik közül az egyértelmű „vezérbikának" számító veterán világbajnok a szezon első 13 viadalából 12-t(!!!) megnyert – Juan Pablo Montoya volt a harmadik, de a versenybíróság másfél óra elteltével(!) rájött, hogy a kolumbiai az elején szabálytalanul vette igénybe a tartalék autóját (kevesebb mint tizenöt másodperccel a felvezető kör előtt szállt ki az eredeti gépéből), ezért futam közben kizárták. Baumgartner ezzel feljött a tizedik helyre, és jó esélye nyílt a pontszerzésre.

Trulli került közben a harmadik pozícióba, ám a mindenkire veszélyes – korábban a nagy Schumit is szorongató – Szato Takuma mögötte termett, és némi lendületvétel után támadni kezdte. A célegyenes végén mindketten kisodródtak, de a japán elérte a célját, és végül életében először a dobogóra állhatott (a szintén élmezőnyben hajtó Jenson Button műszaki hiba miatt már korábban feladta a másik BAR-Hondával).

Trulli végül negyedik lett, ami nem kis bravúr az utolsó rajtkockából indulva, míg Olivier Panis zárt ötödikként: a Toyota franciája élete 150. Formula–1-es versenyén dicséretes négy pontot szerzett. A hatodik és a hetedik hely a McLarené (Kimi Räikkönen, David Coulthard) volt – a nyolcadik pedig Baumgartner Zsolté, a végén ugyanis Mark Webber (Jaguar-Cosworth) és Giancarlo Fisichella (Sauber-Petronas) is kiesett előle!

Ezzel begyűjtötte hazánk első Formula–1-es pontját, s a sportág történetének 293. pontszerzőjeként olyanokat ért be az örökranglistán, mint a kétszeres Cart-bajnok Alex Zanardi vagy a csapatalapító Guy Ligier...

Érthetően nagy ünneplés kerekedett a Minardi-istállónál, miután a magyar pilóta megbízható versenyzéssel célba juttatta fekete-fehér négykerekűjét, és kihasználta, hogy tizenketten is feladták előtte a viadalt. Az évek óta a többiek kiesésére apelláló faenzai csapat először jutott ponthoz a 2002-es Ausztrál Nagydíj óta, így ez volt a második eredményes szereplése, amióta Paul Stoddart a 2001-es idényt megelőzően felvásárolta az alakulatot (amely addig sem fürdött a sikerben, Webber ötödik helye előtt például szintén mintegy két és fél esztendővel korábban, 1999 végén fordult elő vele, hogy nem üres kézzel zárt egy GP-hétvégét).

„Ez nem egyszerűen egy fantasztikus eredmény számunkra, de olyan motivációs erő is, amely nagyon ritkán adatik meg. Ez a pont olyan sokat jelent nekünk, hogy a csapat megél belőle a szezon végéig – mind anyagilag, mind lelkileg" – fejtette ki az ausztrál tulajdonos (aki aztán még egy évad erejéig próbálkozott hasonlóval, majd megvált a teamtől, amelyet a históriája lezárását jelentő 2005-ös tulajdonosváltás előtt utoljára is Amerikában díjaztak: az ötödik és hatodik helyért járó hét ponttal – miután összesen hat autó indult a versenyen...).

Az üzletember elmondta, hogy nagyon népszerűek a Formula–1-ben, nemcsak a szurkolók körében, hanem a csapatok között is. „Elképesztő, milyen rendesek velünk, a leintés után rengetegen jöttek gratulálni, az élükön Bernie Ecclestone-nal. Ô még pezsgőt is bontott, és úgy viselkedett, mintha szerelő lenne a gárdában. A Minardi minden F1-es szurkoló második kedvenc együttese világszerte, nem hiszem, hogy bárhol is van ember, aki sajnálná tőlünk ezt a pontocskát és elszomorítaná a sikerünk."

Stoddart, akinek istállója jókora haszonra tett szert ennek a pontnak köszönhetően, az egekig magasztalta Baumgartnert, ami nem csoda a remek fejlemények után. Pilótája ugyanis pénteken az összes Jordan-Fordot és Minardi-Cosworthot megelőzve 24 indulóból a 19. helyen fejezte be a szabadedzéseket, és bár a futamon ezúttal sem hagyott le senkit, legalább végigment.

„Ez a legfontosabb, a célba érés nélkül semmilyen siker sem érhető el az autósportban. Zsolt az egész hétvégén kiegyensúlyozottan és nagyon precízen versenyzett, eme teljesítmény után igazságos az ilyen eredmény. Ez volt Magyarország első pontja, amelyet nem is szerezhetett volna Zsoltnál kedvesebb fiú" – mondta Stoddart.

Baumgartner Antal, az édesapa sem felejtette el megköszönni a támogatást fia segítőinek, az év elején ugyanis rengeteg helyről folyt be kisebb-nagyobb összeg annak érdekében, hogy összejöjjön a „rajtpénz".

„Nagyon sokan segítettek, és bár voltak, akik hátráltatni próbáltak minket, a többség erőfölénye diadalmaskodott. Sokan azt mondják, hogy a sikerhez csak pénz kell, de tévednek, mert tisztességes munka, akarat és kitartás kell, mivel pénz csak abból lesz. Én úgy neveltem a fiamat, hogy büszke legyen arra az országra, ahol született, és most nagyon boldog vagyok, hogy a nyilatkozatában arról beszélt, számára a magyar emberek öröme adja a legnagyobb boldogságot. Nekem meg az a boldogság, hogy a fiam így gondolkozik, ezért vagyok igazán büszke rá" – mondta Baumgartner Antal.

A szerelők is elkényeztették honfitársunkat – úgy ünnepelték, mintha legalábbis világbajnoki címet szerzett volna. Hiszen ez a pont a Minardi szemszögéből nézve ért annyit, mint a Ferrarinak egy futamgyőzelem... És nem Gianmaria Bruni szállította ezt a pontot, hanem Baumgartner Zsolt. Egy kilencedik és egy tizedik hely után végre összejött ez is, a pilótával így madarat lehetett volna fogatni a viadalt követően.

Idézünk pár sort a Nemzeti Sport számára azon melegében küldött beszámolójának elejéről: „Ez egyszerűen hihetetlen! Nem találok szavakat. Nagyon boldog vagyok, és szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, hitt és bízott bennem.

Az volt a célom, hogy egyszer a pontszerzők listáján ott legyen a magyar zászló. Ma ez megtörtént, és nagyon büszke vagyok rá. Örülök, hogy visszaadhattam valamit abból a sok szeretetből, amit kaptam." Majd ezután a következő megállapítással tért rá a futam részletes ismertetésére: „ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a nagydíjat, akkor azt mondanám: brutális".

– Nehéz volt?
– Őrülten. Főleg a verseny első szakasza, mert annyi volt az ütközés, hogy csak nagy szerencsével lehetett elkerülni őket. Én például pont akkor értem a belső íven csapattársam, Bruni mellé, amikor nekiment az egyik Jordannek, úgyhogy kénytelen voltam elrántani a kormányt, de el tudtam menni az úton keresztben álló Jaguar mellett. Aztán éppen rendeződött a mezőny, és letakarították a pályát, amikor jött Ralf borzalmas balesete. Hirtelen tele lett a célegyenes alkatrésztörmelékkel, és hosszú perceken át köröztünk úgy, hogy tudtuk, Ralf még mindig az autójában van. Közben folyamatosan egyeztettem a mérnökömmel, mivel a sok kényszerpihenő alatt módosítanunk kellett az előre megbeszélt versenytaktikán, megváltozott a kiállásaim tervezett időpontja.

– Titkon sem reménykedett a pontszerzésben?
– Nem igazán, mert az autó egyensúlyát nem sikerült jól megtalálni. Arra sem fogadtam volna nagy tétben, hogy egyáltalán célba érek. Arról beszélgettünk, hogy ha az edzésen három kör után már gondjaink voltak, és csúszkált a kocsi, akkor mire számíthatunk a versenyen... A csapat utóbb változtatott a guminyomáson, és valahogy jobb lett a kocsi. Mondhatom azt, hogy konstans köröket autóztam, egy másodperccel gyorsabbakat, mint a tréningeken. S ahogy sorban fogytak a riválisok és egyre több lett a defekt, kezdtem érezni, hogy nagyon jól döntöttünk, amikor a szombati edzések után a kisebb leszorítóerő mellett határoztunk, nem utolsósorban azért, hogy a gumikat kíméljük. És talán az is segített, hogy két-három fokkal hűvösebb volt, mint pénteken és szombaton.

– Elérte hát a célját.
– Igen, ezért a pontért küzdöttem egészen eddig. Úgy érzem, nagyon nagy dolog első magyarként felkerülni a Formula–1-es pontszerzők listájára. Azt egy kicsit sajnálom, hogy nem Európában sikerült, de végül is itt is voltak magyarok. Szép számmal érkeztek, hogy szurkoljanak nekem, és a leintéskor láttam, amint vadul lengetik a piros-fehér-zöld lobogót. Ráadásul Indianapolis az autósport egyik fellegvára.

– Mit érzett, amikor Fisichella autója is megadta magát?
– Folyamatosan fogytak az ellenfelek, és az utolsó néhány körben hatalmas teher volt rajtam, de már előtte is. Ahogy közeledtem a pontszerző pozícióhoz, egyre nehezebb lett minden. Az utolsó két körben realizálódott bennem, hogy meglehet, amiért küzdöttünk. Idegileg és fizikailag is nagyon igénybe vett a verseny, de ugyanazt éreztem, amit Monte-Carlóban, azaz tudtam, hogy nem szabad hibáznom, bármilyen is a helyzet.

– Milyen társalgás folyt ekkor a fedélzeti rádióban?
– Semmi értelmes. A csapatfőnök Paul Stoddart folyamatosan azt hajtogatta eufórikus hangulatban, hogy Zsolt, pontszerző helyen vagyunk, Zsolt, pontszerző helyen vagyunk, mintha imádkozna. Hallottam, hogy a mérnökök rá is szólnak, ne stresszeljen már még jobban, így is van elég bajom...

– A célba érkezés után nagy volt az ünneplés?
– Hatalmas. Komolyan mondom, a szerelők örömét látva kicsordultak a könnyeim. És valamilyen szinten elégtételt is éreztem, hogy lám, sokan kritizáltak, semmibe vették a Minardit, és íme, mégis sikerült. Pontot szereztünk.

– Sohasem mutatta, hogy bántaná a kritizálók véleménye. Ezek szerint azért mégis nyomokat hagyott önben.
– Igen, mert éreztem, hogy annyival nem rosszabb ez a kocsi a többinél, mint amennyivel mondják. Most igazán örülök annak, hogy az év elején a Minardit választottuk. Sokan bíráltak minket ezért, sokak szerint a Jordan mellett kellett volna döntenünk. Az év elején voltak problémák a Minardi megbízhatóságával, de sorozatban négy versenyen célba értem, és megvan a pontszerzés is. Nagyon nagy boldogság ez a csapatnak!

– Csak a csapatnak?! Mutassa már ki az örömét!
– Egyelőre alig fogtam fel, hogy sikerült, szinte sokkot kaptam. A szerelők eláztattak pezsgővel, a vállukon vittek, úgy ünnepeltek, mintha nyertem volna: nagyobb murit csaptak, mint a győztes Ferrari... Még mindig nem hiszem el!