Vagyont érő kormányt fújtak meg a Ringen

A száguldó cirkusz már több mint negyedszázada állandó vendég hazánkban, amivel világviszonylatban is az irigyelt elithez tartozunk. A sportág korábban alig-alig volt jelen az itthoni sajtóban, de 1986-tól értelemszerűen változott a helyzet.

Persze a más országokban rendezett futamokról még utána is jó ideig csak elég szűkszavúan számolt be a Nemzeti Sport, hiszen nehéz lett volna bőséges információhoz jutni a távolból. Idehaza természetesen nem volt ilyen akadály, így évente egyszer az NS is népes tudósítói stábot „eresztett rá" a Formula–1-re. Ennek eredményeképpen az olvasók színes palettán szemezgethettek a hírek, pletykák, érdekességek között.

Ha nem szigorúan az autók és versenyzők péntektől vasárnapig tartó vetélkedésébe akarunk részletesebben belemerülni, elmélyedhetnénk abban is, hogy a megelőző éveket uraló McLaren-csapat toppilótája, Ayrton Senna a nyárra visszaesett, és a második legerősebb alakulat részéről Nigel Mansell zsinórban három győzelmet aratva nyolc pontra megközelítette a listavezető brazilt, míg a Williams egy egységgel meg is előzte a wokingiakat. Kétszereplősre szűkült a párharc, amelyet az újságok szintén ennek megfelelően tárgyaltak.

Írtak aztán arról is, hogy a dél-amerikai sztár a vb előző állomásán, Hockenheimben csúnyán összekapott régi legnagyobb ellenlábasával, az akkoriban gyengélkedő Ferrariban szenvedő Alain Prosttal, aki nagyon zokon vette a német pályán történt kiszorítását (ő legalábbis szabálytalannak élte meg riválisa manőverét).

Utóbb keményen beszólt neki, nem is burkoltan kilökéssel fenyegetve az éllovast – a nemzetközi szövetség a kakaskodásért mindkettejüket figyelmeztette, a nyilatkozatért a franciát (felfüggesztett eltiltással) meg is büntette, valamint békítő megbeszélésre kötelezte a feleket, akik ezt nálunk ejtették meg.

A „Professzornak" egyébként is megvolt a maga baja: jókora feszültség uralkodott a maranellóiak háza táján, legfőképpen persze a gyenge autó és az eredménytelenség miatt. Ő maga Senna esetleges szerződtetésének felvetése hallatán közölte, hogy „akár holnap átadom a helyem, egy pillanatig se gondolják, hogy innen akarok nyugdíjba menni" (nem is tette, amint lehetett, továbbállt), míg a csapattárs Jean Alesi a szabadedzésen elszenvedett műszaki hiba után így fakadt ki:

„Ilyen rossz Ferrariban még életemben nem ültem! Az új kocsi fabatkát sem ér, elegem van az istállóból, az ígérgetésekből, az egész pereputtyból!" Aztán fél napig hozzá sem lehetett szólni...

Téma volt az is, hogy az ismét feltörekvő grove-i istálló részéről Frank Williams újabb ajánlattal kereste meg az általa igencsak csábított Sennát. Aki azonban, mint tudjuk, egyelőre nem engedett, és még a következő két idényben is a McLarennél szerepelt – jóval kevesebb sikerélménnyel azonban, mint addig. A kerekes székes csapatfőnök alakulatának közelgő hódításaiból így kimaradt, amikor pedig végre átment (1994-re), tragikusan kevés idő adatott meg neki ott...

Az aktuális szezonbeli első számú vetélytársa, Mansell már csütörtökön a figyelem középpontjába került, mivel – nem először – Budapesten ünnepelte a születésnapját. Ez alkalomból 1991-ben a média arról számolhatott be, hogy a bajszos brit a Roosevelt téren egy (szponzorációs okokból...) Skála névre hallgató lovat(!) kapott ajándékba, és még fel is pattant a hátára!

Az angol versenyző majd a következő kiírásban lett világbajnok, de már itt volt hazánkban hat (valamint hét) évvel későbbi utódja, az újoncévét futó Mika Häkkinen is, aki a fényes múltja miatt még mindig sok embert érdeklő Lotus-csapat első számú pilótájának számított. A korábbi világbajnok Keke Rosberg által patronált 23 éves finn nagyon eltökélten nyilatkozott az NS-nek, és főnökei is „rendkívül jó szellemű, ambiciózus versenyzőnek" írták le, mint aki „idővel a legjobbak közé emelkedhet". Így is lett – hiába, az igazán nagyokról már kezdőként is „ordít" a tehetség...

A média azon is izgult, vajon mennyire bízhatunk az F1-es folytatásban, mivel a következő esztendőre megjelent egy előzetes versenynaptár, és abból hiányzott Magyarország. Neményi Béla, a hazai sportági szövetség nem sokkal azelőtt megválasztott új vezetője tárgyalt Bernie Ecclestone-nal, és igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy valószínűleg megmarad a versenyünk. Bár a Nemzeti Sport (aznap legalábbis) sehonnan sem kapott megfelelő háttértájékoztatást, azért a lényeg az, hogy a Hungaroring tényleg megőrizte a helyét a vb-sorozatban.

Itt érdemes megjegyezni, hogy mennyire mosolyogtató módon próbáltak információhoz jutni az itthoni tollforgatók. Amikor egyszer egy évben idelátogatott az F1 mezőnye, rávetették magukat szinte mindenkire, hogy hírekre, exkluzív interjúkra tegyenek szert, de minél prominensebb személlyel vagy istállóval próbáltak szóba elegyedni, annál nagyobb valószínűséggel ütköztek falakba: a legkülönfélébb módon hajtották el őket – voltak, akik semmitmondó félmondatokkal éreztették, hogy ez egy zárt, profi világ, ahol nem állnak le bárkivel cseverészni, míg mások eleve esélyt sem adtak a kérdezősködésre...

Egy kellemetlen epizódról ugyanakkor nem maradt le a honi sajtó – a történtek megismeréséhez ugyanis felettébb sok közük volt honfitársainknak, ezért a magyar illetékesek is felvilágosítást tudtak adni. De még mielőtt erre sor került volna, a mezőny rangidős veteránja, Riccardo Patrese már amúgy is balszerencsés napra ébredt 1991. augusztus 9-én.

Az összesítésben a harmadik helyen álló versenyző a belvárosi Intercontinental hotelből egy bérelt Volvóval akart kimenni a Ringre a pénteki tréningekre. Az M3-ason azonban a gépe felmondta a szolgálatot, ő pedig, más választása nem lévén, leállt stoppolni az autópálya szélére. Végül az ugyancsak Mogyoródra igyekvő „kollégái" szedték fel, és juttatták el a helyszínre (a tudósítás nem terjed ki rá, de vélhetően nem is szállt volna be akárki mellé).

A kálváriája a szabadedzésen folytatódott. Az első melegítő köreinek egyikében a célegyenes utáni első, éles kanyarban elfolyt a fékolaja, a kocsija pedig lecsúszott az aszfaltról, és a kerékvető összetörte az elejét. A használhatatlanná vált Williams-Renault-t darus kocsi szállította vissza a boxokhoz.

Miközben azonban zajlott a mentés, történt egy s más. Patrese kiemelte a kormányt, kiszállt az ülésből, a műszert átadta egy pályaellenőrnek, az pedig a szalagkorláton belülre, a fűbe tette azt. A NS beszámolója szerint legalább 100 ezer dollárt(!) érő, „elektromos érzékelőkkel bélelt speciális kormánynak" azonban néhány perc múlva már hűlt helye volt. Egy pálmafával díszített trikójú ember vette fel és vitte el.

Az eseményeket azért tudjuk ilyen pontosan leírni, mert a toronyépületben videóról visszajátszották az esetet. A megkárosított istálló egyik mérnöke is jelen volt a vetítésnél, és kérdezte, mi lesz most. Azt a választ kapta, hogy a Williams jelezze hivatalosan is a lopást. Erre a szakember ennyit mondott: „Mi tudjuk a dolgunkat. Az volt a kérdésem, hogy önök mit tesznek, hogy megkerüljön a kormány." Nagy csend volt a válasz...

Időközben a 15. idényét futó Patrese a „pótfelszereléssel" hatodik lett a pénteki időmérőn, és nem volt túl boldog, amire a helyezése sem adott okot. Másnap már második lett, amely nagyon jó kis starthelynek számított az űrkorszakbeli idővel pole-ba kerülő Senna mellett-mögött (végül a futamon is csak azért lett mindössze harmadik, mert előreengedte a rajt-cél győzelmet arató brazilra összetettben még veszélyes Mansellt), de közben más fronton is születtek fejlemények.

Az említett lopás általános felháborodást keltett, a paddockban, a toronyban, a pályán, mindenütt – világos, hogy a rendezők megpróbálták mielőbb helyrehozni a dolgot. Szombat reggel már azt a jó hírt tudatták a sajtóval, hogy megkerült a „csodakormány" – az egyik rendező autójában...

A hivatalos közlemény szerint egy bizonyos V. József vitte el az értékes eszközt (a pontos nevének ennyi idő elteltével már nincs jelentősége), aki az egyik kapunál teljesített szolgálatot, feltételezhetően ott, ahol az olasz versenyző sérült négykerekűjét a darus kocsira emelték.

A múlt idő használata már akkor, az eseményekkel párhuzamosan indokolt volt: a tettesnek ugyanis bevonták a papírjait és akkreditációját, őt magát pedig azonnali hatállyal kitiltották a pályáról. Az a kellemetlen feladat pedig Zsembery Jenő versenyigazgatóra (a Ferjáncz Attilával alkotott egykori legendás ralipáros navigátorára) maradt, hogy személyesen kérjen bocsánatot Frank Williamstől...

Sokat lehetett hallani, olvasni arról (sőt részben a képernyőkön keresztül tapasztalni is), hogy a mai Formula–1 hangulata, jellege nemhogy a hőskorszakétól, ám még a néhány évtizeddel ezelőttitől (pl. az 1991-estől) is messze van: olajozottan, de jéghideg profizmussal működő rideg világ. Ez minden bizonnyal veszteség az emberközelibb közeget visszasírók számára, de próbáljuk nézni a változás jó oldalát: a spontaneitás ritkulásával az olyan fajta rögtönzések is eltünedeztek, mint amilyen – országhírnévrontó módon – a „pálmafás úriember" tolvajlása volt húsz évvel ezelőtt…