NS-írás betörött ablaknál, fagyott ujjakkal

Az 56-os megemlékezéseken idén túl vagyunk, míg az Aranycsapat nagy wembleybeli diadalát, amely pont 58 éve lázba hozta az országot, szinte teljesen feldolgozta már az utókor. Sőt azt is, mi lett futballklasszisainkkal azután, hogy három esztendővel később a forradalom tűzbe hozta, a leverése pedig lángba borította hazánkat.

Kevesebb szó esik viszont az újrakezdésről, az ismert történelmi eseményeket követő szürke hétköznapokról, amelyek persze cseppet sem voltak unalmasak, hiszen minden a feje tetején állt itthon: úgy az ország és a társadalom normális működése, mint az egyes emberek élete – és olykor még az otthonuk is. Örömteli dologból kevés jutott akkor, viszont annál jobban ki volt mindenki éhezve a jó hírekre. A sportszeretők ezeket ekkor a kezdődő melbourne-i olimpiától remélhették.

Ehhez viszont az kellett, hogy információhoz jussanak a világ átellenes felén zajló eseményekről. Tévé nem volt, de ha van is, a rádióhoz hasonlóan még nem lett volna képes tudósítani oly messziről. Maradtak a lapok. Tényleg... Maradtak?

Nem. Legalábbis az NS és NSO (jog)elődjének számító Népsport épp nem létezett. Október 23-án még utcára került, aztán a viharos napok elsodorták. A hónap végére rendeződött annyira a helyzet, hogy november 1-jén újra megjelenhetett, immár Magyar Népsport címmel.

Természetesen a frissen kivívott szabadság légkörében a hangnem más volt, mint még bő egy héttel korábban is, a tartalom pedig két vezérfonal mentén húzódott: a sportélet megújulása és demokratikus átalakulása, illetve ötkarikás indulóink készülődése a nagy útra.

Sajnos csak három számot ért meg az újság, amely utoljára november 4-én jelent meg. A tartalom értelemszerűen még nem utalhatott arra, mit hozott az a reggel Magyarország számára, arról pedig fogalmunk sincs, hogy a szovjet bevonulás és a kiújuló harcok közepette hány olvasóhoz jutott el egyáltalán, amit a hasábok és sorok tartalmaztak.

Több hetes szünet következett, a remények, a jövőkép, illetve több helyen az infrastruktúra is romokban. Olimpikonjaink (ahogy legjobb futballistáink is) azonban még a bukás előtti napokban elutaztak, így az ausztráliai fejleményeknek továbbra is jelentőségük volt számunkra.

Miközben a kiutazó sportolókat az érdekelte (volna, ha kielégítő tájékoztatáshoz sikerült volna jutniuk itthonról), mi van a hozzátartozókkal, addig az ő szereplésük és a versenyek a hazai szurkolókat foglalkoztatták. Már csak azért is, mert az előző játékok 16 magyar aranyéremmel kényeztették őket, amivel a világ harmadik legeredményesebb nemzete lettünk Helsinkiben...

A sportlap tehát készült az újbóli indulásra, és jobb későn, mint soha alapon 1956. november 25-én, vasárnap meg is jelent – új fejléccel, új címmel (Sport), s ezekkel összhangban új számozással. A szerkesztőségi vezércikk így vázolta a körülményeket:

„A melbourne-i olimpia csütörtökön megkezdődött. Főleg ez a tény tette szükségessé, hogy lapunk megjelenjék. Természetesen helyes lett volna, ha a lap már csütörtökön megjelenik, így teljesebb és átfogóbb képet tudtunk volna adni az olimpia eseményeiről. Tudjuk jól, hogy a jelenlegi helyzetben nem a sport a legfontosabb, s a sportlap megjelenése is várhatna nyugodtabb időkre, a rend és a nyugalom helyreállításának, a sebek begyógyulásának idejére.

Úgy éreztük azonban, hogy a világ legnagyobb sporteseménye még a mai rendkívüli helyzetben is érdeklődésre tarthat számot sokat szenvedett hazánkban, legfőképpen azért, mert a mi legjobb sportolóink is ott vannak Melbourne-ben, az ötkarikás játékok színhelyén."

Szintén a címlapon kapott helyet az első három nap történéseinek összefoglalója (aranyérmünk ekkor még nem volt, viszont a hosszútávfutó Kovács József, azaz „Bütyök" – az egyéni rekordján több mint tíz másodpercet javítva – váratlan és bravúros második helyet szerzett 10000 méteren a legendás Vlagyimir Kuc mögött), valamint a megkésett beszámoló a három nappal korábbi megnyitóünnnepségről.

„Hongkong négytagú csoportja után jelentek meg Magyarország sportolói Kossuth-címeres zászlójukkal, Hungary feliratú tábla mögött. Amint a magyar csapat láthatóvá vált a stadionban, a több mint százezer főnyi közönség tapsorkánnal és lelkes kiáltásokkal köszöntötte.

A taps és az éljenzés hosszú perceken keresztül tartott, mindaddig, míg a magyar versenyzők meg nem tették a tiszteletkört a pályán és a helyükre nem értek a díszpáholy előtt felsorakozott oszlopban. A hírszolgálati irodák egybehangzó jelentése szerint a felvonuló csapatok közül – a házigazda ausztrál együttest is beleértve – a magyarokat ünnepelték a legviharosabban!"

Nyilvánvaló, hogy minek köszönhettük ezt a szimpátiatüntetést. A Sport ezt nem is ragozta, és eleve tartózkodott a politizálástól, az azonban sokatmondó, hogy vastag betűvel kiemelve számolt be lobogónk – a Rákosi-korszakét felváltó – címeréről, illetve hangsúlyozta a felettébb pozitív fogadtatást. Mindenki tudta, miről volt szó.

Ahogy az sem számított tabunak, hogy bizony az elmúlt hetek jó néhány emberéletet követeltek. Az egyik belső oldalon külön cikk foglalkozott a megelőző időszakban elhunyt vagy megsebesült sportemberekkel, legalábbis azokkal, „akiknek halálhírét megbízható forrásból tudjuk".

Megint máshol – valószínűleg inkább információhiány miatt, mint terjedelmi okokból – egy tényszerű, ám roppant tömör beszámolót lehetett olvasni a külföldön túrázó legjobb futballcsapataink több hét alatt begyűjtött eredményeiről: az Aranycsapat zömét adó Bp. Honvéd hat, az MTK pedig hét, míg az ifjúsági válogatott szintén hat találkozón volt már túl addigra. A legfontosabb ezek közül a kispestiek 3:2-re elveszített bilbaói BEK-odavágója, de a legtöbb meccs persze magyar sikerrel, rosszabb esetben döntetlennel zárult.

Naná, hogy mindenki ki volt éhezve ilyesmire, a jóra. Három nappal később egy derűt sugárzó anyag tekintett vissza a 25-i kezdetekre.

„Vasárnap új színnel lett gazdagabb a pesti utca. Edzett újságárustorkokból csendült fel lépten-nyomon: »Sport! Itt a Sport! Olimpiai eredményekkel a Sport!« Az emberek örömteli, meglepett arccal fordultak meg, s automatikusan nyúltak a zsebükbe. Néhány perc múlva már fehérlett az utca az újjászületett sportlaptól.

Itt is, ott is elégedett megjegyzések hangzottak el. Most derült ki, hogy az emberek már várták a lapot, mert megjelenését az élet konszolidálódása egyik jelének tekintik. Ha már a sportlap is megjelenik, akkor rövidesen minden rendben lesz. Járni fog a 6-os villamos, eltűnnek a romok, üveg kerül a bevert, vak kirakatokba és tán még a labdarúgó-bajnokság is megindul – ez volt az emberek tekintetében, ez a reménység sugárzott az arcukon.

A Sport című lap munkatársai közül sokan jártak az utcán ebben az időben. Látták az örömöt, az elégedettséget, és megállapíthatták magukban: érdemes volt dolgozni. A járókelők öröme volt munkájuk első honoráriuma, és ez igen jólesett. Jólesett, mert ez az első szám még nem úgy készült, ahogyan azt általában elképzelik.

Először is: nem tudtuk, hogy megjelenhetünk-e vagy sem. Aztán a szerkesztőségben sincs minden rendben. Rendkívül szeretnénk például egy üvegező vállalattal közelebbi baráti viszonyba kerülni, s azonkívül nagyon-nagyon nagy örömmel simogatnánk meg szobáinkban a fűtőtestet is, hogy ne kelljen gyufával leolvasztani ujjaink hegyét az írógép billentyűiről. Ilyenkor vannak előnyben azok, akik csak két ujjal gépelnek..."

Előbb-utóbb természetesen rendeződött a munkahelyi hőhelyzet, hiszen a télen is folyt a munka. Azt azonban még senki sem tudhatta az elején, hogy decemberben már az lesz az egyik lényeges téma, ki mindenkit várhatunk haza Melbourne-ből, illetve a labdarúgók portyáiról.

Az átmeneti időre jellemző, hogy az újság még sokkal inkább tárgyilagos hangnemben követte végig, mely sportoló tervezi a visszautat, és melyik a kinti életet, mint a későbbi gyűlölködő cikkek. Ekkor még főként az aggodalom és a sztárok kérlelése volt a meghatározó, ellentétben az újesztendővel, amikor a diktatúra stabilizálódását tükrözve már „leleplező" írások gyalázták a kint maradt Puskásék „pénzsóvárságát".

A november 25-én indított lapra felülről rákényszerített régi-új stílus először csak tartalmi szinten jelentkezett, de előbb-utóbb a teljes visszarendeződésnek is el „kellett" jönnie, ami szimbolikus módon következett be – 1957. április 4-én, a „Testvéri üdvözlet szovjet sportbarátainknak!" szövegű lap teteji beköszöntővel és persze az ismét elölről kezdődő számozással... Az NS történetének első 42 esztendejét „véletlenül elfelejtő" aznapi vezércikk a következőképp zárult:

„A Népsport cím régi és ma mégis új. Az olvasó 1945 áprilisában találkozott először a lappal, amely homlokán hordozta a programját: Népsport, vagyis hogy a sport valóban a népé legyen, a dolgozók élvezzék előnyeit és örömeit. Széles körben vált ismert és szeretett újsággá, szívesen olvasták szakemberek és egyszerű szurkolók.

Részesévé lett a sport fejlődésének, hibáival és erényeivel együtt. Az ellenforradalom után november végén újraindult Sport címmel. Bizony kár volt a címét leszűkíteni, illetve ellaposítani. Nekünk, a Népsport munkatársainak a cím kézenfekvőnek látszik, hiszen kifejezi a sport helyzetét, hogy ti. a nép és a sport összetartozik.

Április 4-e minden évben nagy ünnepünk. A szovjet hadsereg haditette nyomán legjobbjaink évszázados álma valósult meg: Magyarország független, szabad ország lett. A mai április 4-nek kétszeres jelentősége van, ma kétszeres lelkesedéssel ünnepelünk; ugyanez a hadsereg állt mellénk az ősz elején, megmentett bennünket az ellenforradalom pusztításaitól, s nem nehéz elképzelni, milyen katasztrófától.

Örülünk, hogy felszabadulásunk 12. évfordulóján a Népsportot adhatjuk az olvasó kezébe, mert a nép és a sport újra és eltéphetetlenül összetartozik."

Nos, mi, az utókor nem használnánk ekkora szavakat, és az átfogó tájékoztatás meg a szakmai hitelesség igénye mellett megelégszünk annyival is, ha olvasóink és lapunk/portálunk mindennapjai a jövőben (is) eltéphetetlenül összetartoznak...

A Nemzeti Sport (a köztes verziókkal együtt) 108 éve, az online változat pedig – amely a kommentek és a Népsport névre keresztelt bloggyűjtő révén nemcsak lózungok szintjén, hanem az nso.hu-n a véleményformálás lehetőségét nyújtva ténylegesen is közelebb hozza egymáshoz a népet és a sportot – néhány hónap híján immár egy évtized óta!