Gokartból nőnek ki a Formula–1-es pilóták

Ha a Formula–1-es pilóták pályafutását böngésszük, akkor megszokott, hogy az életrajzok első sorában ott szerepel a gokartozás. Kézenfekvő, hiszen a kis járművek viszonylag olcsók, biztonságosak, a lehető legjobb eszközök arra, hogy a leendő versenyző megtanuljon zárt pályán manőverezni, mégpedig nagy sebességgel is.Ezekben a lélekvesztőkben ülve a tehetséges fiatalról hamar kiderül, eléggé rátermett-e, lehet-e jó esélye arra, hogy feljebb lépve később versenyautóval is sikeres legyen. A száguldó cirkusz mezőnyében alig találunk olyat, akinek semmilyen sikere ne lett volna gokartozás közben. Annál több az országos bajnok, és bőven akadnak nemzetközi sikert elérő bukósisakosok is.

Az utóbbi korszak F1-es „felhozatalának" legsikeresebb gokartosa Jarno Trulli, a Minardi, a Prost, a Jordan, a Renault, a Toyota, s végül a Lotus pilótája (aki az idei szezon előtt az utolsó pillanatban került ki az elitkategória körforgásából, egyúttal itáliai sofőr nélkül hagyva a Formula–1-et). Igaz, ehhez az elsőségéhez minden társánál több időt, összesen tizenkét évet töltött el versenyzéssel. Több géposztályban olasz bajnok lett, számos nagy viadalon nem talált legyőzőre, így többek között világ- és Európa-bajnokságot is nyert.

Szülei, akik nagy rajongói voltak a motorsportnak – még fiuk keresztnevét is egy finn menőtől, a tragikusan fiatalon egy monzai balesetben elhunyt Saarinentől vették –, a gokartozást még tudták fizetni, de ahhoz, hogy a kis Jarno továbblépjen, nem volt elég pénzük.

A nagyvilági olasz sportvezető gyorsan elintézte a német Formula–3-as szereplést védencének, aki a Benetton által futtatott csapatban meg is nyerte az 1996-os sorozatot, majd mindössze egyetlen évvel később, 1997-ben már az F1-ben versenyzett.

„Sokat köszönhetek a gokartozásnak – árulta el kollégánknak az NS 2006. április 13-án készülő, másnap megjelenő számában Jarno Trulli a lyssi (Svájc) gokartközpontban. – Az autóversenyzés rengeteg mesterfogását megtanulhattam, ráadásul sikeres is voltam.

A továbblépéshez persze szerencse is kellett. A gokart-világbajnokságon ugyanis a gépeket roppant szigorú szabályok szerint működtetik, emiatt nincs sok különbség a járgányok között. Rendkívül szoros a mezőny, hatvan pilóta is három tizeden belül van. Pénz nélkül csak az léphet tovább, aki a legfontosabb viadalokon, amikor számos menedzser áll a pálya szélén, a legjobbat képes kihozni magából."

Érdekes ugyanakkor, hogy a legtöbb menő nem jut el a Formula–1-ig, világ- és Európa-bajnokok sora akad el a szamárlétra valamelyik fokán, vagy ragad le a betonszaggató gokartozásnál. Jarno Trulli szerint nem csupán a tudáson múlik, ki meddig kapaszkodik fel.

„Léteznek olyanok, akiknek nem sikerül alkalmazkodni a nagyobb gépekhez, valahogy nem képesek átszokni a nagyobb kerekűekbe – magyarázta a pilóta. – No de ők kevesen vannak. A többségnek a szerencsén múlik a jövője, és nemcsak a gokartpályán, hanem karrierje más korszakában is. Úgy vélem, a jelenlegi F1-es mezőny két legszerencsésebb versenyzője Michael Schumacher és Fernando Alonso. Mondják, hogy a szerencse forgandó, de rájuk éppen akkor mosolygott, amikor lehetőségük volt a sikerre."