Kosárdöntő: arannyal tele Körmend Zsebe

Kaposvár–Körmend, egy héten belül harmadszor. A férfi kosárbajnoki döntő első két összecsapása után 2–0 volt a vendégegyüttes javára, vagyis az elsőéves trénerként a csúcsra igyekvő Zsebe Ferenc – rájátszásban bámulatosan szereplő – gárdája 2003. május 29-én idegenben pontot tehetett a párharc végére.

No persze, a somogyi oldal szentül hitt benne, hogy ehhez azért Simon Balázséknak is lesz egy-két szavuk. Csakhogy a Klíma-Vill háza táján valami nagyon nem stimmelt, úgy tetszett, az alapszakasz győztese sehogy sem találja a villámléptű vasiak ellenszerét.

Egyesek szerint az lehetett a baj, hogy elfáradt a csapat – ne feledjük, a honi pontvadászat mellett a klub történetének legjobb nemzetközi szereplésén volt túl a Kaposvár –, mások úgy vélték, a jobbára két jó egyéni teljesítmény kevés a sikerhez.

Az utóbbi tézis felállítói legtöbbször Sztojan Ivkovics és Dzunics Braniszlav nevét citálták elő, mondván, a két nagy öreg messze járt a csúcsformától. Való igaz, hogy legalábbis a pontok tekintetében a duó elmaradt a megszokottól, Dzunics például csaknem 28 egységig jutott meccsenként az Albacomp elleni elődöntőben, míg a fináléban megállt 11-nél, illetve 10-nél.

Pedig a magyar válogatottban nem sokkal azelőtt bemutatkozó hátvéd ünnepre készült: egy nappal a harmadik felvonás után töltötte be a 39. évét.

„Igyekszem-igyekszem, de a döntőben eddig nem jöttek össze a dolgok. A legnagyobb probléma szerintem az, hogy a kinti dobások sem nekem, sem a többieknek nem sikerülnek. Fizikálisan nincs gond, én például egyáltalán nem érzem úgy, hogy a körmendiek frissebbek lennének, olyannyira, hogy legutóbb ők nem bírták otthon szuflával.

Azt a meccset meg kellett volna nyernünk, hiszen miután ledolgoztuk a tizenöt pontos hátrányunkat, kézben tartottuk a találkozót. A végén is nekünk állt a zászló, aztán elkövettünk néhány buta hibát, és elveszítettük az összecsapást..."

Dzunics egyébként vallotta, hogy ismeri a siker receptjét: mint mondta, keményen és gyorsan kell játszaniuk, éppen úgy, ahogy a Marc-Körmend. Azaz mint az a csapat, amely az alapszakasz-harmadikat (ZTE) már réges-rég kipipálta, majd nem járt jobban a második (Debrecen) sem. Egyértelmű, hogy az első következett, és hol máshol, mint a fináléban?

Ezek voltak addig a körmendi varázslat állomásai – és most tíz esztendő után újra söpréssel nyerhette meg valaki az aranypárharcot. Előtte legutóbb 1993-ban volt erre képes magyar férfiegylet, de hol van már az akkori Tungsram-Honvéd...?

A pályán az ünnepre készülő piros-feketék serege, és a hangpróbát a vasi tábor nyeri is a somogyiakkal szemben. Ennél fontosabb, hogy Dzunics révén a házigazdáé az első kosár, aztán Ronald De Gray zsákol kettőt, és máris 6–3 a Kaposvárnak. A körmendi válasz nem várat magára sokat, jön Denis Toroman, a finálésorozat legmarkánsabb alakja. Tripla, zsák, majd még egy tripla...

(A három meccsen 76 ponttal terhelte meg a Kaposvár kosarát, és mindig akkor varázsolta a gyűrűbe a labdát, amikor a legjobban kellett. Csoda-e, hogy a 31 éves horvátot választották az MVP-nek?)

Hihetetlen, hogy máris nyolc pontnál jár. Két perc sem telik el, és csaknem ennyi a látogatók előnye. Az elvben palánk alattiként számon tartott Rylan Hainje is beköszön távolról, és amikor Németh István pontokra váltja a száguldását, 9–16-ot mutat a tábla (ő a Benetton Trevisóból igazolt vissza idény közben, és nagyon elkapta a fonalat).

A második szakasz harmadik percében már tízzel állnak jobban a Zsebe-fiúk, akik maximálisan kihasználják ellenfelük hibáit. Legelőször is azt, hogy pocsékul büntetőzik a Klíma-Vill. Odaát ugyanakkor minden sikerül, tartja briliáns dobóformáját – és az előnyét – a Körmend.

Problémát egyedül az jelent a vendégoldalon, hogy Hainje, David Toya és Mujanovics Samir már a harmadik személyi hibáját kapja, így Zsebe merész húzásra szánja el magát, érkezik a fiatal Lóránt Péter, akire már Nyugat-Európában is felfigyeltek.

A 18. percben ugyanakkor megtörik a jég, Simon dobása után már a somogyiak sem állnak hárompontos nélkül. A gól – no meg De Gray újabb zsákolása – egy pillanatra lázba hozza a kaposváriakat, úgy tűnik, a negyed vége a hazaiak elképzelése szerint alakul. Csakhogy Németh elsüllyeszti önmaga második, csapata hetedik tripláját: a roham visszaverve.

A harmadik játékrészben további öt ponttal nő a differencia. Még tíz perc van hátra, csak azt nem tudni, a meccsből vagy a döntőből. Újra visszakapaszkodik a Klíma-Vill, tíz pont alá küzdi fel magát, Dwayne Archboldot azonban elkapja a hév, hihetetlenül fontos szituációban hibáz el egy triplát. Nem úgy Dzunics, aki öt pontot dob zsinórban, és így már csak hattal tart előbbre a Marc.

Félelmetes erőtartalékokat mozgósítanak Toromanék, előbb Grebenár Péter repül el a gyűrűig, aztán Hainje értékesít két büntetőt. Újra tíz pont. Viszont fogyóban a vasiak, Mujanovics és Toya után Grebenár is befejezi, pedig az utóbbi csúcsközelben kosarazott. Nyolcpontos vasi előnynél De Gray dobhat kettőt a vonalról – ám nem hoz pontot a konyhára.

Aztán a túloldalon Trummer Rudolf megadja a kegyelemdöfést. Elsüllyeszt egy hármast, bicegve, fél lábon. Stílszerű befejezése ez a főként triplákkal megnyert döntőnek (92–102). Mert a bajnoki cím megvan!

– Minőségileg nem a miénk a legjobb állományú gárda a mezőnyben, csapatként azonban a Körmend volt véleményem szerint a legerősebb – értékelt az NS számára Zsebe Ferenc edző. –. Ez megmutatkozott a pályán és az együttes morális tartásában egyaránt. Február végén, Németh hazatérésekor álltunk össze igazán, és örülök, hogy sokan úgy érezték, mi játszottuk a legszebb kosárlabdát.

– Egyetlen szóval hogyan jellemezné csapata rájátszásbeli száguldását?
– Fenomenális.

– Szakmai magyarázata létezik-e annak, hogy egy középcsapat megtáltosodik, és amikor kell, lesöpör a pályáról mindenkit, aki szembe jön vele?
– Nagy okosságokat ne várjon tőlem. Annyit tudok mondani, hogy erőnk teljében voltunk, amikor a többieken már a fáradtság jelei mutatkoztak. A történet ott kezdődik, hogy az utolsó fordulóban Pakson le tudtuk győzni az Atomerőműt, és minthogy előtte nyertünk Fehérváron is, a körbeverések után a Zalaegerszeggel kerültünk össze.

– Más ellen nem ment volna?
– Nem lehet tudni, hogy egy másik gárda ellen mire mentünk volna a negyeddöntőben.

– Ehhez képest a továbbiakban, vagyis az elődöntőben és a fináléban sem volt túl sok gondjuk.
– Ez igaz. A döntő második meccsének harmadik negyedét leszámítva kézben tartották a találkozókat a fiúk. Tudja, megpróbáltuk azt játszani, ami a legjobban megy. Az egyértelmű volt, hogy játékosonként tíz-tizenöt kiló hátrányban vagyunk, ezért gyorsan kellett kosaraznunk. Hozzáteszem, a bajnoki hajrában a srácok valahogy megoldották a lepattanózást is, amivel pedig egész évben rettenetesen küszködtünk.

– Ismerje el, meseszerű történet az önöké.
– Ezt aláírom. Amikor még az alapszakasz során a nagy rivális ZTE otthonában Polster Peti bevágta csapata századik pontját, tudtam, hogy ennél csak jobb jöhet. Azon a mérkőzésen negyvenkét ponttal megfáztunk, a drukkereink a játékosok fejét követelték, és persze nem kíméltek engem sem. De beszélhetnék a szurkolói tüntetésről is, ugyanis az évad közben az is volt.

– Ugyanezek az emberek csütörtök éjjel azért tüntettek, hogy érkezzenek már meg Kaposvárról.
– Ott voltunk.

– Valamennyi körmendi bajnoki aranyéremben aktívan benne van, hiszen 1987-ben és 1996-ban játékosként, most pedig edzőként tett rengeteget a sikerért. Mondja csak, mit jelent ez önnek?
– Azt, hogy nagyon megöregedtem.

Természetesen nem kell(ett) teljesen komolyan venni a 38 éves edző legutóbbi szavait, de az tény, hogy már negyed századdal ezelőtt is fontos szerepe volt a dunántúli kisváros kosárlabdaéletében. A harmadik körmendi diadal előtt egy évvel pedig az első két aranyérem kovácsa, Patonay Imre egy második hely után állt fel a kispadról (s folytatta klubigazgatóként), azzal a boldog tudattal, hogy egyik kedvence, Zsebe Ferenc kapja a marsallbotot.

Talán ő maga sem remélte volna, hogy ennyire sikeres lesz a tanítvány. Persze hitte-e valaki egyáltalán?! Az alapszakasz hatodik helyéről nem „nyílt" lenyűgöző kilátás, erre tessék, a rájátszásban ellenállhatatlannak bizonyult a társaság.

9–1. Ezzel a győzelmi mutatóval futott át a mezőnyön a Körmend. A csapat, amely 1999-ben ötödik lett, 2000-ben negyedik, 2001-ben harmadik, 2002-ben pedig második. 2003-ban nem is kerülhetett máshová az aranyérem...