Bakiparádé a magyaros vb-n: bunyó, bevallás

Az ezredfordulón Pesaróban gyűltek össze a világ legjobb öttusázói. Az Adriai-tenger partján fekvő kisvárosban rendezett világbajnokság a negyedik volt Olaszországban, és a házigazdák már ekkor nagyot „dobtak" azzal, hogy az 1999-es budapesti vb-ről „másolták" a viadalt, azaz igyekeztek az öt versenyszámot egymáshoz közel fekvő helyszíneken lebonyolítani – mint azt a Margitszigeten látták.

Ez 2000-ben még nem teljesen sikerült nekik, mert hiába volt négy tusa szinte karnyújtásnyira egymástól, a vizes erőpróba helyszíne kijjebb esett. Nos, utána a tengerparton felépítettek egy nyitott ideiglenes uszodát is, így 2003-ban, amikor megint ők adhattak otthont a vb-nek, az úszás „odaköltözött" a lovaglás mellé, amelyet – mindenkit ámulatba ejtve – már az előző alkalommal is a homokban kialakított pályán bonyolították le, a strandolókat akaratlanul is beavatva a megméretés leglátványosabb részébe.

A derék taljánok nagyot akartak alakítani ezzel a megoldással, melynek révén mind az öt számra szinte tenyérnyi helyen kerítettek sort – ám a nagy ötlet majdnem a visszájára sült el. Az uszodát ugyanis korábban nem tesztelték, így az esetleges hibákra sem derülhetett fény.

Aztán 2003. július 16-án egy kimondottan kínos hiba történt. A férfiak váltóversenyében gond nélkül lezajlott az úszás két futama, amikor kiderült, hogy az elsőben az elektronikus időmérő berendezés nem rögzítette az adatokat, így nem tudtak eredménylistát készíteni.

Tanakodtak a versenybírók: mi legyen? Újraúszatni az első futam résztvevőit már nem lehetett. Összehívták tehát az érintett csapatok vezetőit (a magyarok nem tartoztak közéjük), akik a saját maguk által mért időket diktálták be. Az öttusázók becsületességére jellemző, hogy a bemondott adatok alapján kialakult sorrend megegyezett a bírók által feljegyzettel...

Az eset nem volt végzetes, a küzdelem kimenetelét nem befolyásolta (az olaszok abban hibáztak, hogy a berendezést előtte nem „vizsgáztatták" egy próbaverseny keretében), ráadásul a sportágat kívülről-belülről jól ismerő, egy évvel később elhunyt Mizsér Jenő (az olimpiai bajnok Attila édesapja) gyűjteményében – no és többek emlékezetében – ennél nagyobb galibák is előfordultak már.

Az 1997-es szófiai vb férfi váltóversenyében például az Egyesült Államoknál eggyel több verőhibát jegyeztek fel, mint amennyit a csapat tagjai valójában ejtettek, és ez alapján készítették el a hendikepes futás rajtlistáját.

Az amerikaiak az éllovas mögött később rajtoltak, mint valójában kellett volna, ám befutó emberük, Vahtang Jagorasvili így is majdnem utolérte az oroszok utolsó futóját, egykori szovjetunióbeli honfitársát, Dmitrij Szvatkovszkijt.

De nem fogta be, így a riválisé lett az arany, az amerikaiaké az ezüst. Utóbbiak azonnal óvtak, ezt a versenybíróság el is fogadta, ám a futást nem lehetett újból megrendezni. A tengerentúliak kénytelenek voltak megelégedni azzal, hogy jogos a tiltakozásuk, az erkölcsi siker az övék, ám a hivatalos diadal mégis másé.

Néhány hónap múlva a sors igazságot szolgáltatott: kiderült, hogy az oroszok egyik indulója doppingolt, módosult a sorrend, a sportszerűtlen együttestől elvették az aranyat, azaz mégis az amerikaiak lettek a váltóvilágbajnokok...

Egy évvel később, az 1998-as mexikói vb versenybírói hibája bennünket is érintett. A női csapatok eredményhirdetésekor a magyar válogatott lett a második, de a britek óvtak, és ennek helyt adtak. Másnap újabb ceremónia, a mieinktől elvették az ezüstérmeket, azokat a britek nyakába akasztották, nekünk pedig a bronz jutott.

Épp aznap, hogy e régebbi sztorikat felidézte az NS, újabb gikszer adódott Pesaróban. A férfiak egyéni számának selejtezőjében az első csoport futásának rajtját a csúszások miatt egy órával későbbre kellett halasztani, majd a második csoport startja még ehhez képest is módosult.

A kijelölt futópálya utcai szakaszán ugyanis verekedés tört ki, rendőr- és mentőautók szirénáztak a helyszínre, lezárták az utat, így a versenyt nem lehetett elkezdeni. Miután a rendbontókat vérző fejjel, bilincsbe verve elvitték, ismét a sport játszhatta a főszerepet.

A B-csoport is teljesítette a 3000 méteres távot, ám az egyik versenyző a célba érkezés után a hőségben annyira rosszul lett, hogy mentővel kórházba kellett szállítani. Igen ám, de az olasz szabályok szerint addig nem kezdődhet el egy veszélyes sportág viadala, amíg nincs a helyszínen mentőautó. Márpedig a kocsi éppen robogott a kórházba...

Szóval a magyarok, no és a többiek a harmadik „blokkból" hiába melegítettek be, jócskán várakozhattak a rajtjukig. Egész napos kimerítő küzdelem után mindez nem egy leányálom – és nem is legényálom. Ahogy az irtóztató hőségben az sem, hogy a zárt helyszíneken nem volt légkondicionálás. Gondoljunk csak a vívásra, amihez még jól be is kellett öltözniük...

Mindez azonban eltörpült a lényeg mellett, azaz hogy a magyar küldöttség a lehetséges hat aranyéremből négyet megnyert: az egy esztendővel később ötkarikás bajnokká váló Vörös Zsuzsanna, a női váltó (rajta kívül Simóka Beával és Füri Csillával), valamint a férficsapat és a férfiváltó (egyaránt Balogh Gábor, Horváth Viktor, Kállai Ákos összetételben) mind győzött, emellé a női csapat szerzett egy bronzot.

Azelőtt is csupán egyetlenegy vb-n, 1999 emlékezetes itthoni viadalán sikerült ilyen sokszor diadalmaskodni – igaz, régebben nem is volt ennyi versenyszám, hiszen a nők és a váltók csak fokozatosan kerültek be a programba –, azóta pedig pláne nincs hasonlóra példa: „II. Pesaro" után sorozatban jöttek az 1 arany/6 lehetőség mérlegű világbajnokságok, majd 2009-től felváltva a duplázósak és a nullázósak. Idén Rómában sajnos az utóbbi...

Kárpótolhat azonban bennünket az olimpia: ott is Magyarországé az örökrangsor első helye, egyetlen ezüsttel megelőzve a hőskorszak legjobbjait, a svédeket (akikkel azonban összéremszámban 21:21-re állunk).

A skandinávok ugyan már nem annyira veszélyesek, az üldözők pedig mesze vannak – de azért így is jó lenne, ha további várakozás nélkül összejönne a jubileumi, 10. ötkarikás arany. Abban mindenesetre joggal bízhatunk, hogy Londonban mindez nem a szervezésen fog múlni, s nem bemondással dőlnek majd el a pontok és a helyezések...