Iker Casillas nagykövet lett

Vágólapra másolva!
2011.01.25. 13:27
Iker Casillas a szívén viseli a sanyarú sorsúak helyzetét. Neveltetése miatt különösen sokat tesz a szegények megsegítésére. Ezért büszkén vállalta, hogy az ENSZ jószolgálati nagykövete legyen.

Iker Casillas az ENSZ jószolgálati nagyköveteként tevékenykedhet a jövőben. Egy olyan programban kapott szerepet, amely a szegénység és a betegség felszámolását célzó jótékonysági akciókat szervez. Nem Casillas az egyetlen futballista, aki szerepel a programban, hiszen tagja már Drogba, Zidane és Rondaldo is.

„Nagy felelősséget ró ez a feladat rám, de képes vagyok ellátni a feladatot. Nagy szerepe van ebben a Real Madridnak, a második otthonomnak, mert lehetőséget adott rá, hogy ismert ember legyek. Szeretném, ha legyőznénk a szegénységet, és nagyon büszke vagyok, hogy a magam eszközeivel én is részt vehetek ebben a munkában.Annyi jó dolgot kaptam az élettől, hogy vissza kell adnom ebből valamit a társadalomnak."

Casillas már korábban is részt vett a szegénység elleni küzdelemben, például jótékonysági rendezvényeket szervezett Rafa Nadallal a Maliban tengődő maláriás betegeinek megsegítésére.

 

Legfrissebb hírek

Gerard Piqué forradalmi ötlettel szüntetné meg a 0–0-s döntetleneket

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 11:51

Németh Hunor: dániai szupertehetség magyar mezben; újra jöhet a nemi szűrővizsgálat

E-újság
2024.10.18. 23:55

Iker Casillas: Morata már nem egy gyerek, a kritikák fölé kell emelkedjen

Foci Eb 2024
2024.07.13. 14:53

Iker Casillas és Carlos Alcaraz is gratulált a spanyoloknak

Foci Eb 2024
2024.07.10. 00:03

Csak Casillas volt hatékonyabb az angol kapusnál

Foci Eb 2024
2024.07.08. 13:57

Szijjártó Péter: magyar kezdeményezésre május 19. mostantól a Fair Play világnapja

Egyéb egyéni
2024.07.02. 09:12

Iker Casillas szerint nem kell elájulni a spanyolok horvátok elleni sikerétől

Foci Eb 2024
2024.06.20. 10:02

Két kapuslegendával promóz az UEFA az esti rangadóra

Foci Eb 2024
2024.06.20. 09:50
Ezek is érdekelhetik