Mad Man: Ronaldo egyetemre megy Angliába

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 12:02
null
Öltönyre vigyázni! Kelleni fog a diplomaosztóra. (Fotó: itv.com)
Ronaldo életkedvét nem vette el újabb válása: két évig fog egy angol egyetemen marketinget tanulni, és még gyakornoki állást is vállal.

A kétszeres világbajnok és kétszeres aranylabdás brazil zseni, azaz Ronaldo nem tört össze harmadik válásának bejelentése után, sőt! Új kihívást keresett és talált magának: a Veja magazinnak elárulta, hogy a következő két esztendőben egy angliai egyetemen fog kommunikációt és marketinget tanulni.

És, ha ez nem lenne elég, gyakornokként fog dolgozni a világ legnagyobb reklámügynökségénél, a WPP-nél, ahová személyesen a vállalat vezetője, Sir Martin Sorrel hívta meg.

Ronaldo szóvivője a Daily Mailnek nyilatkozva megerősített a brazil magazinban megjelenteket, miszerint Ronaldónak igenis komolyak a tervei, és a jövőben szeretné profibb alapokra helyezni két éve működő 9ine névre hallgató sportmarketing vállalkozását.

Hát persze, hogy Don Draper kell ide:

Legfrissebb hírek

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.28. 00:02

„Egy gyomros volt” – Ronaldót nagyon rosszul érintette, hogy távoznia kell Barcelonából

Spanyol labdarúgás
2025.02.15. 12:04

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Ronaldo harcba száll a brazil futballelnöki posztért

Minden más foci
2024.12.17. 09:47

Ronaldo és Guardiola titkos paktumot kötött, a katalán szakember venné át a brazil válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2024.11.17. 10:11

22 éve ezen a napon lettek világbajnokok a félelmetes brazilok

Minden más foci
2024.06.30. 10:10

Együttműködési megállapodást írt alá az Állatorvostudományi Egyetem és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok

Egyéb egyéni
2024.06.27. 18:35
Ezek is érdekelhetik