Átrepült a tű fokán a madárruhás bázisugró - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.24. 12:29
null
Ott repül a két jómadár!
Ludovic Woerth és Jokke Sommer egy félig-meddig illegális produkció során wingsuitbe öltözve száguldott át egy toronyház két tornya között.

A francia és a norvég bázisugró még március közepén hajtotta végre nagyszerű mutatványát a brazil metropolis fölött. A két ugró ugyan nem kapott engedélyt a helyi hatóságoktól, ez azonban nem zavarta őket: hajnali 5:45 órakor, húsz perccel az első menetrendszerinti járat indulása előtt hajtották végre a produkciót.

Egy-egy motoros sárkányrepülőről ugrottak le, majd a belváros fölé érve egyikük megcélozta egy toronyház két tornya közötti nem túl széles átjárót – és szerencsére nem vétette el, így az irodaház falára történő felkenődés helyett vígan landolhatott az egyik közeli téren.

A fiúk megúszták az esetet büntetés nélkül, helyette – ahogy azt Jokke Sommer írja Facebook-oldalán – két napon át egymást váltották náluk a tévéstábok, hogy interjút kérjenek a nem mindennapi előadás után.

A riói hatóságok pedig, ha nem is adtak engedélyt az ugrásra, azért ingyen reklámnak még felfoghatják: a jövő évi foci-vb egyik helyszíneként, valamint a 2016-os nyári olimpia rendezőjeként, nem olyan nagy baj az, ha a széles közönség ilyen kisfilmeket lát a városról.

Jokke Sommer (Forrás: Facebook)
Jokke Sommer (Forrás: Facebook)
Ludovic Woerth (Forrás: Vimeo)
Ludovic Woerth (Forrás: Vimeo)
Legfrissebb hírek

Erre már nincs szó: a kísérlet, amikor a vakmerőség őrületbe csap át

Csupasport
2024.01.05. 19:10

Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Csupasport
2023.07.31. 15:45

Minden eddiginél közelebb repültek el szárnyasruhában a Gízai piramisok mellett

Csupasport
2022.01.16. 20:16

Sziklamászóból lett bázisugró lőtte a múlt év legmenőbb szelfijét

Csupasport
2022.01.01. 17:15

Repülés szárnyasruhában

Csupasport
2019.05.03. 13:59

Csupasport: bázisugrás legálisan – életveszélyes ejtőernyős ugrásokkal

Egyéb egyéni
2019.01.13. 18:24

Gyász: belehalt gyakorlatába a világrekorder bázisugró

Egyéb egyéni
2017.11.13. 09:59

Videó: szárnyas ruhával repült, a saját balesetét rögzítette a kamera

Egyéb egyéni
2016.10.27. 13:11
Ezek is érdekelhetik