Minden eddiginél közelebb repültek el szárnyasruhában a Gízai piramisok mellett

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.01.16. 20:16
A félelmetes, de egyben nagyon látványos mutatványt a Red Bull támogatásával három extrém sportoló, Fred Fugen, Mike Swanson és Vincent Cotte vitte végbe.

A Red Bulltól már megszokhattuk, hogy számos extrém mutatványt támogat, többek között a szárnyasruhában repülő extrém sportolók őrültnek tűnő ötleteit is. Fred Fugen, Mike Swanson és Vincent Cotte nemrég azért állt össze, hogy hárman minden eddiginél közelebb repüljenek el a Gízai piramisokhoz, a cég pedig szívesen szponzorálta az akciót, miközben kamerát szerelt az ugrók bukósisakjára. Az eredmény az alábbi videón megtekinthető:

„Sosem hittem, hogy egyszer végrehajthatom ezt az ugrást – nyilatkozta Fred Fugen az ejtőernyővel történt landolást követően. – A projekt sikere nagyban annak köszönhető, hogy a szárnyasruhák anyaga és a repülési technikák az elmúlt években rengeteget fejlődtek.”

A híradások szerint Fugen és társai 1500 méteres magasságból ugrottak ki, és másodpercek alatt 255 km/h-s sebességre gyorsultak fel. Teljesítményükkel pedig talán ők azok, akik leginkább rászolgáltak a vállalat szlogenjére: „A Red Bull szárnyakat ad”.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
11 órája

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Piastri mindenkit leköröz a bahreini versenyen?

F1
2025.04.13. 14:02

Nem harcolok a vb-címért, csak részt veszek a bajnokságban – Verstappen

F1
2025.04.13. 00:05

A Red Bullnak jobb munkát kellene végeznie ahelyett, hogy folyamatosan panaszkodik – Norris

F1
2025.04.12. 12:17

Elhalasztják a V10-es motorok visszatérését; Norris szerint kisebb az előnyük, mint azt az eredmények mutatják Bahreinben

F1
2025.04.11. 21:09

„Úgy tűnt, Piastri gyorsabb" – Marko gúnyolódott a McLaren óvatos stratégiáján

F1
2025.04.07. 12:00
Ezek is érdekelhetik