Hedonista futball: van bajnokság, ahol a vereségért is pont jár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.14. 13:12
null
A 2013-as Konföderációs Kupán az egész világ a szívébe zárta Tahiti focistáit (Forrás: Action Images)
A tahiti élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2012–2013-as szezonjában bajnoki címet nyerő AS Dragon a felsőházi rájátszás tíz fordulója során hét győzelmet, egy döntetlent és két vereséget ért el, ezáltal 32 pontot szerezve végzett az élen. A playoffban utolsó helyen záró Temanava két döntetlennel és nyolc vereségével összesen 12 pontot szerzett. Rövid fejszámolást követően a matek hibásnak tűnhet, pedig nem az. Csak a rendszer egyedülálló.

 

Valószínűleg sokan emlékeznek rá, hogy a nyári Konföderációs Kupa üde színfoltja volt a tahiti labdarúgó-válogatott, amely már azzal történelmet írt, hogy kvalifikálta magát a 2014-es brazíliai vb előtornájára. Az – egyetlen kivétellel – amatőrökből álló válogatott három veresége és 1–24-es gólkülönbsége ellenére meghódította a világ futballszurkolóinak szívét, így a mindig mosolygós tahiti focistáknak a rengeteg kapott gól ellenére sem volt okuk szomorkodni.

Persze egyébként sincs. A parányi óceániai ország lakóinak a trópusi éghajlat, a perzselő napsütés és mesébe illő tengerpartok gondoskodhatnak a mindennapi jókedvről, de ha ez nem lenne elég, a helyi labdarúgó-szövetség is mindent elkövet a gyengélkedő klubcsapatok labdarúgóinak esetleges rosszkedve elűzése érdekében.

Méghozzá a világ labdarúgásában egyedülálló szabályrendszer bevezetésével: az ESPN riportja szerint a Super Ligue Mana az egyetlen ismert első osztályú labdarúgó-bajnokság, ahol egy találkozó eredményétől függetlenül mindkét csapat pontot szerez. Négy jár a győztesnek, két egység a döntetlenért és egy pont a vereségért.

A 2012–13-as szezon bajnoka, az AS Dragon ünneplő játékosai
A 2012–13-as szezon bajnoka, az AS Dragon ünneplő játékosai

A világon szinte mindenhol alkalmazott hárompontos rendszertől eltérő pontosztás okai igen egyszerűek: „Nem szeretnénk, hogy bárki is szomorú legyen, ezért a vesztesnek is adunk egy pontot” – idézi az ESPN brazil kiadása Charles Ariiotimát, a helyi futball-szövetség igazgatóját.

„A futballt elsősorban a sport öröméért és élvezetéért játsszuk. A mi rendszerünk alapján akkor sem végez pont nélkül senki, ha a bajnokság összes fordulójában kikapott.”

Kizárólag akkor maradhat pont nélkül egy csapat, ha nem áll ki a mérkőzésre. A pontrendszert a FIFA 2005-ben hagyta jóvá, így a 2005–2006-os bajnokság kezdete óta alkalmazzák Tahitiben. A beszámolók szerint sikerrel.

„Az új rendszer határozottan segítette nemzetünk labdarúgásának fejlődését, a bajnokság és a válogatott szintjén is. Mióta átálltunk, a bajnokság mérkőzései intenzívebbek és élvezhetőbbek, egy csapat sem aggódik, hogy pont nélkül marad, a válogatott pedig történelmi sikereket ért el” – folytatta Ariiotima.

A labdarúgás jelenleg sosem látott népszerűségnek örvend Tahitiben: a mindössze 180 ezres lakosú országban a legutóbbi bajnoki szezonban – profi és amatőr szinten – 15 172 labdarúgót regisztráltak.

Legfrissebb hírek

Új-Zéland hengerelt, Tahiti is elődöntős az óceániai vb-selejtezőkön

Minden más foci
2024.11.18. 09:32

Francia és amerikai arany hullámlovaglásban

Párizs 2024
2024.08.06. 08:24

Párizs 2024: tovább halasztották a hullámlovaglók éremfutamait

Párizs 2024
2024.08.03. 19:58

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – HULLÁMLOVAGLÁS

Párizs 2024
2024.07.16. 17:26

Párizs 2024: hiába féltik a korallzátonyt, Teahupo'óban szörföznek

Egyéb egyéni
2023.11.12. 11:49

Párizs 2024: a tahiti lakosok tiltakoznak az építkezések ellen

Egyéb egyéni
2023.10.27. 13:01

Vb 2022: Salamon-szigetek Új-Zélanddal küzd meg a pótselejtezőért

Foci vb 2022
2022.03.27. 21:30

Strandfoci-vb: az olaszok 12 gólt vágtak a döntősnek a rajton

Minden más foci
2019.11.22. 08:16
Ezek is érdekelhetik