7 millió dollárjába került a bútorboltnak a Seahawks győzelme

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 13:36
null
A Happy Gallery Furniture vezetője nem hitt a seattle-i csapat győzelmében, ráfázott (Fotó: metro.co.uk)
A denveri szurkolók mellett akad egy houstoni úriember is, akit mélyen érintett a Seattle Seahawks Super Bowl-győzelme. Jim McIngvale-nek összesen 7 millió dollárjába (1.6 milliárd forint) került Russel Wilsonék sikere.

Az egész a nagy meccs előtti héten kezdődött. Az érdekes üzleti húzásairól is ismert Jim ugyanis kitalálta, hogy ha a Seahawks besöpri első SB-győzelmét, akkor mindenkinek, aki hatezer dollár felett vásárolt boltjában, visszafizeti a matraca árát.

Mondanunk sem kell, McIngvale hatalmasat hibázott. Mivel a seattle-i csapat simán nyert a Denver Broncos ellen, Jimnek összesen 7 millió dollárt kellett fizetnie elégedett vásárlóinak.

„Az akció lényege az volt, hogy új embereket csábítsunk az üzletünkbe, ezt pedig úgy gondolom, el is értük. Elégedett vagyok” – mondta a mindig magabiztos Jim, miután a vásárlók megtépázták a bankszámláját.

Érdekesség, hogy a „Matrackirály” nem először fázott rá az akciókkal, alig pár héttel ezelőtt egy másik remek reklámja után 700 ezer dollárt bukott.

Lehet, hogy lassan fel kellene vennie valakit Jimnek, aki az orrára koppint, mielőtt a vásárlók elé tárja újabb bombabiztos ötletét. Vagy felfogadhatná a bolt reklámarcának Floyd Mayweathert.

Legfrissebb hírek

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL-rájátszás: megmutatta a Bills, mire képes, rendkívüli játékkal jutott át a Broncoson

Amerikai sportok
2025.01.12. 22:01

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

NFL: főcsoportelső a Detroit Lions

Amerikai sportok
2025.01.06. 08:38

NFL: pontszegény meccset nyert Chicagóban a Seattle

Amerikai sportok
2024.12.27. 08:39

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

NFL: fordulatos meccsen kapott ki a Broncos a Chargerstől

Amerikai sportok
2024.12.20. 07:58

NFL: utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Chiefs, őrületes meccset játszott a Rams és a Bills

Amerikai sportok
2024.12.09. 08:02
Ezek is érdekelhetik