Ez laza! Egy köteg pénzt kapott a spori a meccs előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.14. 10:39
Bizarr felvételeket közölt az ecuadori televízió a nemzeti első osztályú labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójáról. Egy ecuadori játékvezető egy köteg pénzt számolt a pálya szélén az LDU Loja–Manta bajnoki előtt. A felvételen jól látszik, ahogy a spori egytől egyig megszámolt minden dollárt.

Félreérthetetlennek tűnő jelenetet mutatott be az ecuadori televízió az LDU Loja–Manta labdarúgó-mérkőzés játékvezetőjéről, aki egy köteg pénzt számolt a kispadnál – a sok mindent megélő magyar olvasó gondolhatná azt is, hogy fogadási csalásról volt szó.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt. Andrés Guschmernek, egy, az esettel foglalkozó újságírónak azonban van egy nemannyira botrányszagú véleménye. Szerinte egyelőre tisztázatlan okokból nem történt meg a játékvezetők bérének előzetes kifizetése. Az ecuadori szövetség szabályai értelmében pedig enélkül nem lehet hivatalos találkozót játszani.

A hazai csapat így a találkozó előtt pár perccel szerette volna pótolni a hiányosságot: az utazási költséget és a játékvezetői díjat – mintegy nyolcszáz amerikai dollárt – készpénzben adták át a negyedik játékvezetőnek, aki, miután megszámolta az összeget, jóváhagyta a kezdést.

A meccset ugyan a hazaiak nyerték meg 2–0-ra, ám a szabályok megsértése (vagyis a bírók juttatásának elkésett biztosítása) miatt egy másik időpontban akár újra is játszhatják.

Legfrissebb hírek

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
10 órája

Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

Minden más foci
11 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40
Ezek is érdekelhetik