Az MLSZ tízéves stratégiáját olvasgatva tehetünk pozitív és negatív észrevételeket egyaránt – a legnagyobb pozitívum azonban az anyaggal kapcsolatban nem a tartalma, hanem maga a létezése. Még soha nem fordult elő, hogy a magyar labdarúgás vezetői ennyire egyértelmű, konkrét célokat tartalmazó stratégia megírására és publikálásra vállalkoztak volna.stratégiáját olvasgatva tehetünk pozitív és negatív észrevételeket egyaránt – a legnagyobb pozitívum azonban az anyaggal kapcsolatban nem a tartalma, hanem maga a létezése. Még soha nem fordult elő, hogy a magyar labdarúgás vezetői ennyire egyértelmű, konkrét célokat tartalmazó stratégia megírására és publikálásra vállalkoztak volna.
A vitaanyag a magyar labdarúgás sok kérdésében egyértelműen állást foglal – e virtuális hasábokon korábban már sokat érintettem közülük. Így a gyakori olvasóknak nem meglepő, hogy miért értek egyet a Puskás Ferenc-stadion teljes újjáépítésével vagy a személyi szabadságjogok részletes korlátozásával a névre szóló jegyértékesítés bevezetése kapcsán; illetve miért hiányolom a felvetések közül az NB I létszámának csökkentését (vagy legalább átgondolását, ha már az NB II és az NB III kapcsán ez felmerült) – hogy csak néhányat említsek a munkában szereplő és nem szereplő témákból. De csak néhányat, mert ezzel a stratégiával kapcsolatban tényleg nem a részletek fontosak.
Igaz, hogy a dokumentum alig-alig tartalmaz a célok elérésének mikéntjére vonatkozó konkrétumokat, így tulajdonképpen nem is tekinthető teljes stratégiának, hanem „csak” a stratégia alapját képező jövőkép és küldetés definiálásának. Ennek köszönhetően azonban máris sokkal többre számíthatunk a mostani elnökségtől, mint a korábbiaktól.
Pontos, számon kérhető adatok szerepelnek a dokumentumban – többek közt a mérkőzések nézőszámára, a csapatok eredményességére és még sok másra. A papír és a képernyő persze mindent elbír, de árulkodó tény, hogy az új MLSZ-vezetés mindezt nem a megválasztása előtt, hanem utána, a szövetség helyzetének pontos átvilágítását és a saját szája ízének megfelelő szervezeti struktúra kialakítását követően hozta nyilvánosságra, azaz bízni lehet abban, hogy nem egyszerű kampányígéretekről van szó, hanem felelősségteljesen vállalt kitűzésekről.
A jelenlegi vezetés munkájának ezzel megvan a zsinórmértéke, az állandó összevetési alapja, amelyhez mérve mostantól fogva bármikor objektíven ítélkezni lehet felettük – a számok mindent elárulnak.
Ha a tízéves ciklus (vagy legalább az első elnökségi ciklus) lejártakor elérik a stratégiában szereplő célokat – akkor jól végezték a munkájukat.
Ha nem érik el ezeket a célokat, de elismerik saját tévedéseiket, hibáikat – akkor talán nem végezték jól a munkájukat, de mindenképpen tisztességesek. (Amennyiben csak annyi lesz a sikere ennek a stratégiának, hogy erről bizonyságot nyerünk, akkor már tökéletesen megérte, és akár a további bizalomra is érdemesek lehetnek.)
Ha nem érik el ezeket a célokat, és ezért a külső körülményeket okolják – akkor megint nem jutottunk előrébb.
Ha meg sem érik a tízéves ciklus (vagy legalább az első elnökségi ciklus) lejártát – akkor naivak voltak.
…de ki kérje, ki kérheti számon az MLSZ-vezetésen a célkitűzések teljesülését?
Ha a szövetség esetében is az rendeli a dalt, aki fizeti a zenészt, akkor maga a kormányzat lesz a legfőbb számon kérő, hiszen a stratégiában szereplő forrásbevonások, a feladatok végrehajtásának alapfeltételét jelentő összegek döntő többsége állami költségvetési támogatás (a társaságiadó-kedvezményt is ideszámolva kétharmados többségben vannak a különböző kormányzati források a többivel szemben, de még az adókedvezmény nélkül is csaknem 60% az arányuk).
Hivatalosan persze tiltja a FIFA a politika közvetlen beavatkozását a nemzeti labdarúgó-szövetségek életébe, de ez nagyjából annyira akadályozható meg, mint a csapatutasítás a Formula–1-ben – a jelenlegi elnökség színre lépését is nagyban elősegítette a választásokat követő, de már előtte nyilvánvaló kormányváltás.
A stratégia nyilvános publikálása, közönségfórumon történő megvitatása azonban azt is jelenti egyben, hogy a célokat a teljes közvélemény, a labdarúgás minden szereplője előtt vállalja az elnökség, tehát ugyanitt is kell felelnie érte. Az új vezetés egyértelmű célja volt, hogy hiteles, a korábbi időszakokban le nem járatódott személyek álljanak a magyar futball élére, ezt a hitelt viszont azonnal elveszíti a grémium, ha a saját maga szabta elvárásoknak nem felel meg, ha csalárd reményt keltett csupán a szurkolóik megmaradt százezreiben.
Ez lesz a legerősebb motivációja a magyar labdarúgás vezetésének a tervek kivitelezésére – őszintén remélem, hogy sikerrel járnak, mert soha nem volt erre nagyobb szükség, mint most.