Véget ért az orosz PR-kampány

Ezekben a napokban biztosan több olyan „elemzés" is napvilágot lát majd, ahol közgazdászok, tanácsadócégek kiszámolják, hogy mekkora ráfizetés volt az oroszoknak a vb, hiszen a mintegy 14 milliárd dollárra rúgó kiadásoknak csak egy kis része (mindenféle számítás nélkül a hasamra ütve kb. 4-5 milliárd dollár) jött vissza a torna utolsó napjáig. Na ez az a matematika, amelynek nemigen van értelme.

Egyrészt a kiadások fő részét kitevő infrastrukturális beruházások megtérülése eleve több év vagy akár évtized, de még ha mondjuk a stadionok utóhasznosításával kapcsolatban merülhetnek is fel kételyek, a siker elemzésekor a legfontosabb kérdés az, hogy mi volt az oroszok célja ezzel a vb-vel.

A legnagyobb nyereség ugyanis az orosz állami vezetés számára valószínűleg a PR-hatás.

Ez elvben nem meglepő annak tükrében, hogy Oroszország nagyjából egy évtizede a sporton keresztül indította meg globális PR-kampányát: a legnagyobb sportesemények megrendezésével kívánta kialakítani magáról a modern, barátságos, de mégis hatalmas és erős birodalom képét. Először a téli olimpia, majd a futball-vb rendezési jogát nyerték el, s megállapodtak a Formula–1-es nagydíjak elindításáról is. (A közös pont ezekben Szocsi volt, mert ez a helyszín tűnt a legalkalmasabbnak az oroszokról kialakult sztereotípiák felszámolására.) Mindeközben magasabb fokozatra kapcsolt azorosz labdarúgás feltőkésítéseis, a Premjer-ligában egyre több külföldi sztárfutballista jelent meg, lassan a topligák szintjére emelve a bajnokság gazdasági mutatóit.

A 2014-es olimpia rendben le is ment – még ha a csillagászati rendezési költség nem is vált feltétlenül az oroszok menedzsmentkészségeinek dicséretére –, de szinte azonnal utána megkezdődött a mai napig tartó ukrajnai konfliktus, amely alapjaiban ásta alá Oroszország megítélését, és ráadásul az azt követő kereskedelmi és egyéb szankciók csak fokozták az energiahordozók nyersanyagárainak csökkenése miatti orosz gazdasági visszaesést. Nem mellesleg, ezek következtében nemcsak az orosz futballbajnokság gazdasági versenyképessége esett vissza jelentősen, hanem még a vb költségvetését is meg kellett nyirbálni.

Ezt követte már a sporton belül az orosz doppingbotrány, amely már a riói nyári játékokon is súlyos presztízsveszteséget okozott az országnak, az idei téli olimpián viszont az általános kizárással még kritikusabbá vált a helyzet – hogyan lehet így a sporttal felépíteni a pozitív orosz imázst?! Az meg már csak hab a tortán, hogy a Szkripal-mérgezés miatt újabb diplomáciai ajtók zárultak be Oroszország előtt, a világbajnokság államvezetői bojkottjának rémével.

A vb előtt így ott tartott az orosz vezetés, hogy az egész sport-PR kampány ékkövének tervezett futballtornának inkább kármentési célokat kellett betöltenie, valahogy a semmiből visszalopva Oroszország maradék jó hírét.

Abban már előre biztosak lehettünk, hogy a tv-kamerák mindent megtesznek majd azért, hogy minél több mosolygós Vlagyimir Putyint lássunk a díszpáholyban, és az orosz–szaúdi nyitómeccsemlékezetes képsoraiaz orosz góloknál meg is adták ennek az alaphangját.

A legfontosabb feladatot Oroszország kétségkívül jól megoldotta: a világbajnokságot példásan bonyolították le. Szép és látványos stadionok, minden megszólaló által dicsért jó szervezés (még ha Gianni Infantino„minden idők legjobb vb-je" díjakicsit túl lelkesnek is tűnt), a tornát megelőző félelmekkel ellentétben kiváló közbiztonság – ez volt az alap, és ehhez jött az orosz szurkolók által keltett remek hangulat, amelyet nyilván nagyban segített a hazai csapat meglepően jó szereplése.

Mindez egyben feltétlenül pozitív képet alakított ki a nagyvilágban az oroszokról, és a döntőhöz elérve úgy tűnik, a világbajnokságnak Oroszország diplomáciai helyzetét is sikerült jelentősen javítania.

A torna nyújtott alkalmat arra, hogy Vlagyimir Putyin végretalálkozzon az orosz csapatot kizáró NOB elnökével, Thomas Bachhal, mindezt ráadásul nem semleges környezetben, hanem kifejezetten neki kedvező, az ő fölényét mutató időzítésben, a finálé napján.

Az igazi durranás azonban maga a döntő volt, ahol Putyin végigEmmanuel Macronfrancia elnök társaságában ült, majd vele együtt adta át az érmeket az aranymeccs résztvevőinek – Ukrajna óta az Európai Unió legnagyobb országainak vezetői feltűnően kerülik az orosz elnök társaságát, igen ritkák az ilyen találkozók, így Putyinnak fontos volt, hogy a megválasztása óta magát amúgy is új európai vezérként pozícionáló Macronnal mutatkozzon. Ebben az esetben kezére játszott, hogy a franciák bejutottak a döntőbe, hát még ha a másik ágon Németország lett volna az ellenfél (még ha Angela Merkellel idén már találkozott is, amúgy hol máshol, mint Szocsiban?), de ennyire talán Putyin sem telhetetlen. Főleg, hogy szerencséjére az angolok nem jutottak be, a fent említett Szkripal-ügy miatt ugyanis a brit vezetés bizonyosan nem lett volna ott a döntőn, cserébe megkapta a rendkívül lelkes horvát elnököt, Kolinda Grabar-Kitarovicot, akivel még a horvát csapat öltözőjében isközösen fotózkodott.

(A döntő másnapján pedig Putyin Donald Trumppal találkozik – mindez talán nem véletlen, de ha esetleg az is, a vb kétségkívül jól ráerősít erre a csúcstalálkozóra is.)

Nyilván nem lehet még pontosan felmérni azt, hogy milyen hosszú távú hatása lehet az orosz diplomáciára a vb-nek, de ha a torna előtti helyzetből indulunk ki, akkor egyértelmű, hogy a „kármentés" sikeres volt, a több éves orosz PR-kampány jól működött a sportrendezvényeken. És két év múlva lesz még azért egy afterparty, hiszen a 2020-as, összeurópai Eb-n is rendez Szentpétervár három csoportmeccset és egy negyeddöntőt.

Fentebb a címben mindenesetre azt írtam, hogy véget ért a PR-kampány – hacsak az oroszok nem gondolják komolyan, hogy ráhajtanak 2032-re, a következő szabad nyári olimpiára is...