Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: Heidum bírói döntéssel elődöntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.10. 13:47
Heidum Bernadett bírói döntéssel elődöntőbe jutott 1000 méteren vasárnap a debreceni rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokság záró napján.

A Főnix Csarnok több mint 2000 fős közönsége Keszler Andrea, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor selejtezős búcsúja után már csak Heidumnak tapsolhatott, aki nehéz ellenfelekkel, kínai, japán, holland és kanadai riválisokkal került össze a negyeddöntős futamában.

A rajt gond nélkül lezajlott, az első kör után azonban a kanyarban a japán elesett, így már csak négyen maradtak az első két, továbbjutást érő helyre. Heidum igyekezett taktikusan versenyezni, sőt a hajrához közeledve – némi meglepetésre – megelőzte a kétszeres olimpiai bajnok kínait, de a holland és kanadai riválisával már nem bírt, harmadikként ért célba.

A versenybírók azonban utólag megbüntették és kizárták a kanadai Marianne St-Gelais-t, mert úgy látták, hogy a futam elején ő lökte ki a japán Ajuko Itót, ez pedig azt jelentette, hogy Heidum bekerült a legjobb nyolc közé, ahol 13.57-kor szólítják ismét a jégre.

Legfrissebb hírek

NB I: Hinnünk kell benne, hogy a Ferencvárost újra legyőzhetjük – El Maestro

Labdarúgó NB I
7 órája

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
22 órája

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

Junior műkorcsolya- és jégtánc-vb: 40 ország több mint 180 sportolója versenyez Debrecenben

Téli sportok
2025.02.20. 14:58

Plsek a 95. percben szerzett győztes gólt Debrecenben!

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 21:28

Lendületben a Loki, ám a listavezető ellen nehéz dolga lesz

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 10:15

Kölcsönadta fiatal kapusát a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 16:35
Ezek is érdekelhetik