Alpesi sí: Miklós Edit Svájcban kezdi meg a havas edzéseket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.20. 19:41
A januárban térdszalagszakadást szenvedett sportoló csütörtökön az MTI-nek elmondta, egyelőre Csíkszeredában készül a versenyidényre. Ausztriában élő erőnléti edzője, Zakariás Zsolt kéthetente jön Csíkszeredába, hogy „felfrissítsék” az edzésprogramot. Ez azt jelenti, hogy egyre több és nehezebb gyakorlatot kell végeznie.

A 29 éves Miklós Edit megjegyezte, napi két alkalommal tölt két-két és fél órát az edzőteremben, és kerékpározással is erősíti a lábizmait. Hozzátette, a futást még nem javasolták orvosai, ugyanakkor a gumis kötés, amit a térdén visel, már csak a biztonságérzetét növeli. Azért tartotta szerencsésnek, hogy Csíkszeredában készülhet, mert nem kell órákat eltöltenie a forgalomban az otthona és az edzőterem között.

A sportoló elmondta, augusztus második felében Svájcba utazik, ahol egy gleccser sípályáin kezdi el a havas edzéseket. Ezelőtt még egy alapos orvosi ellenőrzésen is átesik.

„Úgy tervezzük, hogy az elején csak szokom a havat, a sízést, aztán fokozatosan növeljük a tempót. Azt szeretnénk, hogy szeptemberben már keményen tudjak edzeni” – jelentette ki Miklós Edit. Hozzátette, szeretne már az első lesikló világkupa-futamon részt venni, amit december első hétvégéjén tartanak.

A fő célnak azonban azt tartotta, hogy „110 százalékos teljesítményt” nyújtson februárban a dél-koreai Phjongcshangban sorra kerülő téli olimpián. Miklós Edit szerdán a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében Tusnádfürdőn találkozott a rajongóival.

A magyar síző – aki kétszer állt már dobogón világkupaversenyen – január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben rendezett lesiklóverseny edzésén nagyot esett. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, hogy a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok.

Az alpesi sízők világkupa-sorozata október végén rajtol, november végén rendeznek először gyors számokat, míg a téli olimpia február 9-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Alpesi sí: Bányai Attila 12. lett a tarvisiói junior-vb-n

Utánpótlássport
2025.03.01. 19:11

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Rövid pályás gyorskorcsolya: Nicky Gooch lett a válogatott vezetőedzője

Téli sportok
2025.02.12. 18:48

Pat Cortina: Meg kell találnunk magunkban az erőt ahhoz, hogy továbblépjünk

Jégkorong
2025.02.11. 07:04

Csak a házigazda németek elleni győzelem ér olimpiai kvótát a magyar női hokiválogatottnak

Jégkorong
2025.02.09. 11:14

Hosszabbításban megvertük az osztrákokat, vasárnap jöhet a döntő ütközet az olimpiai kvótáért!

Jégkorong
2025.02.08. 20:20

Női jégkorong olimpiai selejtező: a németek simán megverték a szlovákokat a mieink csoportjában

Jégkorong
2025.02.08. 17:31
Ezek is érdekelhetik