Alpesisí-vk: hetekre kidőlt a kétszeres olimpiai bajnok Shiffrin

Vágólapra másolva!
2024.12.03. 09:39
Hetekig nem versenyezhet Shiffrin egy csúnya bukás miatt (Fotó: Getty Images)
Néhány hétig nem versenyezhet Mikaela Shiffrin, aki komoly sérüléseket szenvedett szombaton az alpesisí-világkupa egyesült államokbeli versenyén, Killingtonban, míg az osztrák-holland Marcel Hirscher nyolcszoros összetett világkupa-győztes alpesi síző számára súlyos térdsérülése miatt véget ért az idény.

Az amerikaiak világklasszisa közölte: a bukása következtében a hasán egy seb keletkezett és súlyos izomsérülései is vannak. 

A kétszeres olimpiai bajnok sportoló pályafutása 100. vk-sikerére hajtott, meg is nyerte az óriás-műlesiklás első futamát, a második utolsó szakaszán azonban elvesztette az egyensúlyát és teljes sebességgel a védőhálóba csapódott. Percekig ápolták, majd kórházba szállították. 

Shiffrin hétfőn azt írta a közösségi médiában, hogy legalább néhány hétbe telik, amíg újra erőre kap. 

Az amerikai síző már így is tartja az abszolút rekordot a vk-ban, márciusban döntötte meg a svédek legendás versenyzőjének, Ingemar Stenmarknak a 86 győzelmet számláló csúcsát.

Szintén rosst hírek érkeztek a 35 éves Hirscherről, aki hétfőn edzés közben megcsúszott, és noha nem esett el, keresztszalag-szakadást szenvedett a bal térdében. Annyi már biztos, hogy ebben az idényben már nem versenyezhet, de az is lehet, hogy a sérülés egyben a pályafutása végét jelenti. 

„Ami marad, az a síelés iránti szeretet” – írta sokat sejtetően közösségi oldalára Hirscher, aki öt év kihagyás után tért vissza a vk-sorozatba, de csak a söldeni óriásműlesiklásban tudott pontot szerezni. A kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok ebben a szezonban már nem osztrákként, hanem édesanyja hazájának színeiben, hollandként indult.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik