Jótékonyság: 24 órás tenisz a beteg gyerekekért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 19:37
Március 22-én, szombaton reggel 9 órától másnap reggel 9 óráig Guinness-rekordkísérlet helyszíne lesz a Molnár Teniszakadémia. Az akció során az edzők több teniszpályán 24 órán keresztül adnak teniszórákat – jótékony céllal. Az óradíjakból összegyűlt teljes összeggel a Bátor Táborba érkező daganatos és krónikus betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását segítik a szervezők. A nem mindennapi órák díját a résztvevők szabják meg (minimum ötezer forint). A szervezők a nézőktől is szívesen fogadnak adományokat.

A rendezvény Guinness-kísérlet is egyben, hiszen a 24 óra alatt több mint 250 embert fognak teniszre oktatni. A teniszoktatáson kívül a kicsiket arcfestéssel várják, vagy akár Szávay Ágnes teniszezővel is játszhatnak. Sípos Tamás az Irigy Hónaljmirigyből új oldaláról mutatkozik be, ő is megmutatja, mit tud a teniszpályán. Bárki, aki teniszezni szeretne, az [email protected] email címen, valamint +36 70/382 2862–es telefonszámon jelentkezhet a rekord kísérletre. Egy órára egyszerre többen is tudnak jelentkezni, akár családok, baráti társaságok is. A gyermekeknek 12 éves korig a részvétel ingyenes. A rendezvényen a segíteni vágyók jótékonysági tombolával és további felajánlásokkal támogathatják a Bátrakat.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02

Tenisz: Fucsovics Márton csak egy játékot veszített

Tenisz
2025.02.22. 09:47
Ezek is érdekelhetik