Roland Garros: Ivanovics a négy között, Stollár nyolcaddöntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.02. 15:39
A Francia nemzetközi teniszbajnokság junior lány versenyének második fordulója jelentette a végállomást az ötödik helyen kiemelt Gálfi Dalma számára, miután szettelőnyről kikapott az orosz Oleszja Pervusinától.

JUNIOROK JUNIOROK

Valkusz Máté számára is a második körrel zárult az egyes, ő két szettben kapott ki a szaúd-arábiai születésű amerikai Michael Mmoh-tól.

Mindkét magyar fiatal érdekelt még a párosok versenyében, sőt, Gálfi partnere, Stollár Fanny még egyesben is áll, miután döntő szettben felülmúlta a francia Fiona Ferrót.

NŐI EGYES

A korábbi világelső szerb Ana Ivanovics jutott be elsőként a legjobb négy közé a nőknél. A 2008-as Roland Garros-győztes szépség az ukrán Jelina Szvitolával csapott össze, és győzte le őt magabiztosan két szettben, miután már a játszmák elején elvette ellenfele adogatását. Ellenfele az elődöntőben a cseh Lucie Safárová lesz, aki a spanyol Garbine Muguruzát verte meg.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (26 928 600 euró, salak)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Ivanovics (szerb, 7.)–Szvitolina (ukrán, 19.) 6:3, 6:2
Safárová (cseh, 13.)–Muguruza (spanyol, 21.) 7:6, 6:3
SZERDÁN
S. Williams (amerikai, 1.)–Errani (olasz, 17.)
Bacsinszky (svájci, 23.)–Van Uytvanck (belga)

FÉRFI EGYES
Nisikori (japán, 5.)–Tsonga (francia, 14.)
Wawrinka (svájci, 8.)–Federer (svájci, 2.)
SZERDÁN
Djokovics (szerb, 1.)–Nadal (spanyol, 6.)
Murray (brit, 3.)–Ferrer (spanyol, 7.)

VEGYES PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Lucie Hradecká, Marcin Matkowski (cseh, lengyel)–Babos Tímea, Alexander Peya (magyar, osztrák, 7.)

JUNIOR, LÁNY EGYES, 2. FORDULÓ

Pervusina (orosz)–Gálfi (magyar, 5.) 4:6, 6:4, 6:0
Stollár (magyar)–Ferro (francia) 6:2, 6:7, 6:4

JUNIOR, FIÚ EGYES, 2. FORDULÓ
Mmoh (amerikai, 6.)–Valkusz (magyar) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
20 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
Tegnap, 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
Tegnap, 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36

Egy nappal a Flandria megnyerése után kifütyülték Pogacart Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.08. 17:15
Ezek is érdekelhetik