Davis-kupa: kiegyenlített csatára számít a magyar kapitány

Vágólapra másolva!
2015.09.11. 18:55
Kiegyenlített csatára számít Kuhárszky Zoltán kapitány jövő hét végén Szófiában abban az esetben, ha a bolgárok valóban nem nevezik Grigor Dimitrovot a tenisz Davis-kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjának döntőjére.

Az I-es csoportba való feljutásért kiírt csatában hazai részről nem szerepel a világranglistán 17. Dimitrov, így a legmagasabban jegyzett játékos a 286. helyen álló Dimitar Kuzmanov lesz. Rajta kívül Dimitar Kutrovszki (311.), Alekszandar Lazov (371.) és Tihomir Grozdanov (1592.) alkotja a hazai együttest, ugyanakkor a jövő csütörtöki sorsolásig még változtathat Todor Enev kapitány.

A magyar csapatban Fucsovics Márton (200.), Nagy Péter (660.), Borsos Gábor (833.) és Gödry Levente (2236.) kapott helyet.

„Dimitrov nélkül kiegyenlített lehet a párharc, Marci vállán ismét nagy teher lesz, de ő ezt már megszokta – nyilatkozta pénteken az MTI-nek Kuhárszky Zoltán. – Dimitrovval természetesen
ők az egyértelmű esélyesek, az ő utólagos nevezése ellen szól ugyanakkor, hogy a US Openen rosszul játszott, ráadásul a salakon sorra kerülő Davis-kupa-találkozó után ismét keménypályás tornákon
vesz részt.”

A magyar válogatott hétfőn kel útra Bulgáriába, a sorsolást csütörtökön tartják.

Kuhárszky Zoltán együttese a DK első fordulójában, márciusban 4–1-re nyert Moldova ellen Győrben, majd júliusban 3–2-re legyőzte a bosnyákokat Siófokon, főként Fucsovics és az újonc Nagy remeklése
révén. Ha a Luxemburgot 5–0-ra verő bolgárokat is felülmúlja, akkor a válogatott 2000 után térhet vissza ismét az I-es csoportba. A magyarok legutóbb 2011-ben játszottak a feljutásért, de 5–0-ra kikaptak Glasgow-ban az Andy Murray vezette britektől.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
2 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
6 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38
Ezek is érdekelhetik