– Csupán egy hónapja ért véget az idény, de a jövő héten máris rajtol az új. Kezdjük az előzővel: mit tartanak a 2018-as év csúcspontjának?
Babos Tímea: Nehéz dönteni, de mindenképpen az Australian Openen lejátszott két meccs közül választanék: vagy a top tízes Coco Vandeweghe elleni egyéni siker, amelyet nagy stadionban, jól játszva értem el, vagy a – szerintem – világ legjobb párosa, a Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina kettőssel szemben megnyert párosdöntő lenne. Az ilyen és ezekhez hasonló meccsekért érdemes játszani, küzdeni.
Fucsovics Márton: Ha a játékot nézem, a Novak Djokovics elleni mérkőzést a US Openen, de az élményt tekintve a Roger Federerrel szemben lejátszott Australian Open-találkozót. Ez volt az első Grand Slam-torna, amelyen a nyolcaddöntőig jutottam, és a Rod Laver Arenában telt ház előtt a címvédő ellen léphettem pályára – ezt sohasem felejtem el.
Született: 1992. február 8., Nyíregyháza Sportága: tenisz Klubja: Tenisz Park SE Kiemelkedő eredménye: ATP-tornagyőzelem (Genf – 2018) Pénzdíj: 1 753 975 dollár |
– Összességében sikeres éven vannak túl?
B. T.: Ha az egyéni teljesítményemet nézzük, nem vagyok túl boldog, holott a hetedik évemet zártam a top százban – ha viszont a párost, majdnem elégedett lehetek. Egyesben az idény eleje nagyon jól sikerült, talán még sohasem kezdtem ilyen remekül az évet. A monterreyi döntő után sajnos valami elszakadt, és nem találtam a fonalat, a vereségek az önbizalmamra is hatottak. Nyilván nem a top hatvanban képzeltem el az évzárást, de a múlton változtatni nem tudok, ugyanakkor hiszem, hogy van feljebb, többek között ezért is váltottam edzőt. A páros egészen más: Melbourne-ben nyertünk, a US Openen meccslabdáról buktuk el a finálét, az évet pedig keretbe foglaltuk a világbajnoki győzelemmel. Az egyetlen tüske bennem a US Open. Még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy örülni tudjak a második helynek, egyelőre az érte kapott, egyébként nagyon szép Tiffany-trófea is a szekrény mélyén árválkodik...
F. M.: Természetesen igen, hiszen a top százban maradás volt a célom, a legjobb ötven az álmom, ehhez képest a harminchatodik helyen fejeztem be az évet, ráadásul Genfben megszereztem pályafutásom első ATP-tornagyőzelmét. Olyan riválisok ellen tudtam nyerni, mint Stan Wawrinka, Sam Querrey vagy Fabio Fognini. Álomszerű volt ez az esztendő, de tényleg.
– És mi a céljuk a következő évre?
B. T.: Szeretnék sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtani. A párosban látszik, hogy tudok teniszezni. Nyilván akadnak kisebb-nagyobb technikai javítanivalók, de még mindig a fejemmel van a baj, nem a munka mennyiségével vagy minőségével. Rengetegen kritizálnak a vereségek miatt, de higgyék el, nekem fáj a legjobban, ha a befektetett munkám nem térül meg. Mégis, összességében büszke lehetek az eddig elért eredményeimre, és ha a jövő évben kiegyensúlyozottabb leszek, jobban tudom kontrollálni az érzéseimet, az aggályaimat, az esetleges mentális blokkokat a pályán, sokkal feljebb jutok a ranglistán.
F. M.: A célom, hogy előrébb lépjek eredményekben, a világranglistán, technikailag, taktikailag, fizikailag és mentalitásban is, szóval összességében mindenben. Szeretném megszerezni az első, top tízes elleni sikeremet, győzni legalább egyszer mind a négy Grand Slam-torna főtábláján, illetve a legjobb húsz is a vágyaim között szerepel. Nem hiszem, hogy ez a harminchatodik hely a csúcs.
Született: 1993. május 10., Sopron Sportága: tenisz Klubja: MTK Kiemelkedő eredményei: Australian Open-győzelem (párosban – 2018), 2x világbajnok (párosban – 2017, 2018), 3x WTA-tornagyőzelem (Monterrey – 2012, Budapest – 2017, Tajpej – 2018) Pénzdíj: 5 701 812 dollár |
– Mennyi idő jutott a pihenésre a két idény között?
F. M.: Három hét, ebből tíz napot a Seychelle-szigeteken töltöttünk a menyasszonyommal. Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk, nagy szükségem volt erre a feltöltődésre, tényleg csodálatos hely, maximálisan sikerült kipihennem magam.
B. T.: A szingapúri világbajnokság után a párommal Balin nyaraltunk, ami régi vágyam volt, de ahogy szoktam, ezt is eredményhez kötöttem. Nálam ez így működik, csak akkor jutalmazom meg magam, ha tényleg úgy gondolom, hogy megérdemlem. Szóval, a vébé után végre lelkiismeret-furdalás nélkül töltöttünk egy tökéletes hetet Balin, turistáskodtunk, kirándultunk, kávét kóstoltunk, jókat ettünk, de a hobbisportolás sem maradt ki. A sport nemcsak a munkám, a hobbim is, ezért ha nyaralok, akkor is kocogok, kondizom a magam szórakoztatására
– Van esély év közben hasonló szabadságra?
F. M.: Nemigen, bár lehet úgy alakítani a versenyprogramot. A sok utazás miatt én viszont örülök, ha végre Magyarországon lehetek, szóval őszintén, nincs kedvem olyankor menni sehova, nemhogy valami távoli országba. Jó itthon pihenni egy kicsit.
B. T.: Wimbledon után a játékosok nagy része kivesz rövidebb szabadságot, az idei volt az első alkalom, hogy én is így tettem. Persze ez nem láblógatós nyaralás volt – csak az első két napban pihentem, utána minden reggel mentem édesapámmal edzeni. Nyaraltam is, meg nem is, de jó volt néhány napot a családommal tölteni. Érdekesség, hogy amióta megszülettem, sohasem voltunk még négyesben, családként nyaralni, hiszen a nővérem is teniszezett, mire ő abbahagyta, addigra már én jártam, járom a világot.
– A téli alapozó időszak mennyi munkát jelentett?
– A teniszben egyszerű a képlet: minél többet nyer az ember, annál magasabb a pénzdíja. A sikerek mennyit változtattak az életmódjukon?
B. T.: A kezdeti anyagi nehézségek hála istennek már elmúltak, de sohasem fogom elfelejteni, honnan jöttem. Egy kicsi vidéki városból jutottam el idáig, a családom sokszor nélkülözött, szűkölködött: a nővérem és én úgy kezdtük el az ITF-versenyeket, hogy gyakran nem tudtuk, lesz-e pénzünk a következő tornára... Olyan hostelekben, kollégiumokban aludtunk, és olyan helyeken ettünk, amilyeneket kevés európai gyomra venne be. Persze utólag kijelenthetem, hogy megérte, de azért valljuk be, ez hatalmas terhet rótt a szüleimre. Manapság már nem állok sorba a leárazott pékáruért, mint régen. Nem garasoskodom, de nem is szórom a pénzt. A múlt megtanított arra, hogy minden fillérnek értéke van, ezért is van az, hogy ha elcsábulok egy-egy luxustermékre, azt mindig eredményhez kötöm.
F. M.: Hm. Nem szoktam ilyesmin gondolkozni, bár nyilván változott valamennyire. Egy-egy hosszabb távra például már business osztályon repülhetek, ami sokat jelent, jóval frissebben érkezem meg a versenyre. A megkeresett pénzt igyekszem visszaforgatni a karrieremre, bővíteni a stábomat. Amikor pedig mérkőzéseket játszom, nem a pénzdíjra gondolok, tehát a genfi tornagyőzelem után sem az jutott eszembe először, hogy hű, mennyit kerestem ezzel a sikerrel.
– És mi az, amiért kis túlzással bármennyi pénzt megadnának?
F. M.: Imádom az autókat, ha tehetném, félévente cserélném. Nagy kocsirajongó vagyok.
B. T.: A családom és barátaim egészségéért és boldogságáért.
F. M.: Persze, ebben egyetértünk, ez a legfontosabb.
– Hogyan telik a szilveszter egy profi teniszező életében, aki azon a héten általában versenyez?
B. T.: Az ágyban, alvással. Juniorkorom óta a szilvesztert versenyen élem meg, régebben nagyobb feneket kerítettem az ébren maradásnak és az új év köszöntésének, de az utóbbi években az éjfélt sem várom meg, annyira kimerült vagyok.
F. M.: Ugyanúgy telik, mint bármelyik másik nap, lefekszem tíz-tizenegy óra körül. Nagyon régen volt már pezsgőzős, ébren maradós szilveszterem, hiszen elsején edzés, mérkőzés vár rám.
– Melyik volt 2018-ban a kedvenc helyszínük?
B. T.: Imádom Rómát és Melbourne-t, illetve Ausztráliát általában. Róma régóta a kedvenc városom, igyekszem minden évben egy-egy jó olasz kapucsínót meginni. Ez a város szinte az egyetlen hely, ahol minden évben szakítok időt körülnézni, akkor is, ha legszívesebben pihennék. Talán azért is, mert a verseny a születésnapom idejére esik, én meg rajongok az olasz életérzésért és konyháért. Ausztráliát pedig az emberek kedvessége, közvetlensége és a csodás emlékek miatt zártam a szívembe. Melbourne-ben kialakult egy magyar tábor, amely minden évben kijön a versenyre, hogy drukkoljon nekem.
F. M.: Melbourne-t én is szeretem, jól játszottam, és egyébként gyönyörű város. Hasonlóan kedvelem New Yorkot is, minden évben lenyűgöz. Az idén még Genfet szerettem meg nagyon, nyilván a tornagyőzelem miatt.
– Mennyit látnak a városokból, amelyekben pályára lépnek?
B. T.: Ez elsősorban attól függ, meddig jutok a tornán. Igyekszem a fő látnivalókat megnézni. Szeretném azt mondani, hogy minden érdekességet láttam, de sajnos hazudnék, mert bármennyire is jó lenne, nem kivitelezhető.
F. M.: Időm azért van rá, szóval ha olyan helyen járok, ami szép, és érdekel, elmegyek szétnézni, szeretek például vásárolgatni, sétálni a belvárosban.
– Volt olyan hely, ahol rosszul érezték magukat?
F. M.: Igen, Marokkóban. Az volt az első salakos tornám, a pályák nagyon rossz minőségűek, és az ország sem az én világom...
B. T.: Vannak kevésbé kedvenc helyeim, de nem panaszkodhatok, ugyanis a WTA elkényeztet minket, a versenyeket általában szuper helyszíneken rendezik.
– Van kedvenc éttermük külföldön? Egyáltalán, mernek helyi specialitásokat enni?
B. T.: A játékosoknak fenntartott éttermek egytől egyig ugyanazokat a fogásokat tálalják fel, és valljuk be, amikor már a negyedik versenyen eszed a rizst a lazaccal vagy csirkével, nagyon unod. Imádom a szusit, az ázsiai konyhát, így oda különösen szívesen járok, de ha látok például egy kürtőskalácsozót a világ túlsó felén, diéta alatt is elcsábulok.
F. M.: Nagy hamburgerrajongó vagyok, az Egyesült Államokban imádok hamburgerezőkbe járni, de mérkőzés előtt nyilván nem eszem ilyesmit, legfeljebb utána. Szeretem kipróbálni a különleges ételeket, kedvelem a kínai konyhát, tehát igen, megkóstolom a specialitásokat is.
– Hoznak haza ajándékokat?
B. T.: Annyi helyen jártam már, hogy leszoktunk az ajándékozásról, hacsak nem egy-egy különlegesebb darabot találok. Hoztam már egyiptomi papirusztekercset, New York-i street artot, kínai selymet, afrikai szobrot, csak hogy néhányat említsek a sok ereklye közül.
F. M.: A legtöbb esetben igen, főleg a páromnak – elhalmozom ajándékokkal. Nem is tudom, melyik volt a kedvence. Hozzám hasonlóan szereti a cipőket, vásároltam neki Amerikában vagy legutóbb Párizsban is.
– Törülköző, akkreditációs kártya...?
B. T.: Egész csinos gyűjteményem van törülközőkből és wimbledoni macikból, amelyeket még a nővérem kezdett el gyűjteni tizenhat évvel ezelőtt, de természetesen legjobban a kupáknak örülök. Ja, és minden verseny helyszínéről hazahozok egy darab papírpénzt, a tervem az, hogy egyszer bekereteztetem őket, és a majdani házam könyvtárszobájának a falát díszítem velük.
F. M.: Ebből a szempontból én egyszerűen döntök: ahol jól játszottam, onnan hazahozom, hogy emlékként megmaradjanak, ahol meg rosszul, ott nem csomagolom be ezeket a holmikat.
– Nagyjából hány doppingellenőrzésen estek át az idényben?
B. T.: Ha számolni lehetne... Bátran mondhatom, hogy én vagyok az egyik legtöbbet ellenőrzött játékos a WTA-nál. Csak az idén több mint harminc ellenőrzésen estem át, ezért is tűnik komikusnak, amikor egyes játékosok az évi nyolc ellenőrzésért már igazságtalanságot kiáltanak a közösségi oldalakon. Volt olyan eset, amikor épphogy hazaestem egy versenyről, amelyen ellenőriztek, másnap este kilenc után megjelentek a nemzetközi doppingellenőrök a lakásomnál, majd reggel hétkor a magyar ellenőrök vettek vért...
F. M.: Nem számoltam, de szerintem húsz feletti alkalom volt. Előfordult, hogy este tízkor kopogtattak a lakásom ajtaján, még szerencse, hogy nem aludtam, különben fel kellett volna kelnem a vizsgálat miatt.
– Megközelítőleg hány repülőutat teljesítettek 2018-ban – és mivel telik az idő a hosszú utazások során?
– Ezen a szinten már megengedhetik maguknak a business osztályt és a luxusszállodákat?
B. T.: Nem szeretem szórni a pénzt, ha nem feltétlenül szükséges, nem utazom businessen. A hosszabb utakra néha megengedem magamnak a felsőbb osztály kényelmét, de nem mondanám jellemzőnek. A hoteleket az adott verseny jelöli ki, nincsenek nagy igényeim, és általában jó helyeken szállásolnak el minket. Sok kelet-közép-európai játékos a stábját olcsóbb, a helyszíntől messzebb lévő szállodákban helyezi el, de én ezen sohasem spórolnék, hiszen engem segítenek a munkájukkal.
F. M.: A szállodát a verseny szervezői biztosítják, és tényleg a legjobb helyeket foglalják le. Hosszabb repülőútra jövőre már biztosan businessen fogok utazni, de azért én sem szórom a pénzt, hiszen, ahogy említettem, szeretném visszaforgatni a karrieremre.
– Nehéz fenntartani egy párkapcsolatot ennyi utazás mellett?
B. T.: Brutálisan nehéz. Szerencsére Peti megérti, hogy ez a munkám, ezért dolgoztam hosszú, keserves éveken át. Nemcsak támogat, bízik is bennem. Bizalom nélkül nem is működne a dolog. Amikor lehetőségem nyílik rá, szívesen látom őt vagy a családomat magam mellett egy-egy versenyen, de ezt azért nem úgy kell elképzelni, mintha nyaralnának. A teniszezők élete monoton, a hotel és a pályák között ingázunk, meccsre várunk, edzünk, a következő versenyre készülünk, nagyon kevés lehetőség nyílik városnézésre vagy a kultúra megismerésére. Amikor Peti elkísér, az erkölcsi támaszt jelent, nem romantikázást.
F. M.: Egy profi teniszező életében nagyon fontos a biztos, rendezett, nyugodt háttér. Örülök, amikor ott van velem egy versenyen a családom, de nekem alapvetően ez a munkám – az orvost, a tanárt, a buszvezetőt sem kíséri el mindennap a családja. Jó az összhang, szükségem van arra a támogatásra, amit a szüleimtől, a testvéremtől kapok. Hasonló a helyzet a párommal: Anett gyakrabban jön velem, és sokat jelent, hogy a pályán kívül, amikor van egy kis időm, vele lehetek a világ másik végén.
– A tornák szervezői hogyan bánnak a teniszezőkkel?
F. M: Szerintem ezen a szinten már nagyon jól, megkapunk mindent, amit szeretnénk, figyelnek a kívánságainkra, tényleg nem panaszkodhatunk.
B. T.: Versenye válogatja, de összességében nagyon jó dolgunk van. Rengeteg lemondással jár ez az életmód, de például az év végi világbajnokság kárpótol mindenért. Ez a legjobb rendezésű esemény, tényleg sztárként bánnak velünk, s Ázsiában egyébként is nagyon szeretik a teniszt. Minden versenynek megvannak a maga sztárjai, ám ha nagy stadionban, rengeteg ember előtt játszol, már sztárnak érzed magad – legalábbis a meccs erejéig biztosan.