Tenisz: „A vidéki bázisoknak óriási szükségük van a támogatásra”

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2020.06.03. 12:21
null
Bardóczky ahogy korábban, úgy most sem riad meg a versenyzéstől (Fotó: MTSZ hivatalos Facebook-oldala)
Elsőként a békére, az átláthatóságra és a vidéki klubok támogatásra koncentrálna a korábbi válogatott játékos, Bardóczky Kornél, aki akár Lázár Jánossal is  megmérkőzne az elnöki pozícióért, de a párbeszédtől sem zárkózik el.

 

– Hogyan lett a jövő pénteki tisztújító közgyűlés előtt a Magyar Teniszszövetség első elnökjelöltje?
– Az elmúlt egy-két hónapban sokat beszélgettem a sportág megújításáért dolgozókkal arról, hová jutott a magyar tenisz – kezdte a Nemzeti Sport megkeresésére Bardóczky Kornél korábbi Davis-kupa-válogatott játékos. – Javaslatot tettem, hogy induljunk el egy szakmai alapú programmal, figyelembe véve azokat az irányokat, amelyeket a Tiszta tenisz mozgalom az elmúlt két évben képviselt. Kiemelt célként fogalmazódott meg, hogy teremtsünk békét, és közös szakmai elnökjelöltet állítsunk. Ezt nem magamra hegyeztem ki, de elindult a gondolkodás, amelynek végén szombaton egy tágabb kör úgy döntött, hogy azok közül, akik vállalnák a pozíciót, én vagyok az a személy, aki a legnagyobb eséllyel indulhat.

– Öt évig dolgozott a szövetségben, ebből négyet a női válogatott tagjával, Bondár Annával, akivel szép eredményeket értek el. Milyen volt a viszonya a vezetőséggel?
– Nem titok, hogy sok esetben nem értettem egyet vele, de nyilvánosan nem emeltem fel a hangom, hiszen lojalitással tartozom a munkáltatómnak. Anna volt a legfőbb motiváló erő, amiért a szövetségben maradtam, szerettem vele dolgozni. Szakmai okok miatt a közös munkát tavaly októberben befejeztük, így távoztam a szövetségtől.

– A Tiszta tenisz közleményében elhatárolódott a súlyos költségvetési hiányt okozó működési anomáliáktól, valamint azoktól, akik ebben bármilyen szerepet vállaltak. Ön érez felelősséget, vagy edzőként esélye sem volt, hogy lássa a számokat?
– Nem láttam bele ilyen mélyen a szövetség működésébe, nyilván nem nekem mutatták meg a számlákat… Döntési mechanizmusokat láttam, amelyekkel nem voltam elégedett. A tenisztársadalomban sok mindenkit ismerek, voltak információim az elnökségi ülésekről, hallottam különböző anomáliákról. A belső értekezleteken természetesen erről minden esetben elmondtam a véleményemet, ám nem voltam döntési pozícióban.

– Nemrég azt mondta, nem politikus vagy gazdasági szakember, hanem sportoló, aki tenni akar a teniszért. Egy elnöknek nincs szüksége ennél többre?
– Amikor felvetődött a nevem, elmondtam: elnökként minden területen a lehető legképzettebb személyekkel venném körül magam, tehát csapatmunkában gondolkodom. Sokan kérdezik tőlem: mit jelent az, hogy szakmai elnökjelölt vagyok? Azt, hogy engem a szakma jelentős része támogat, tudják, mindent szakmai alapon közelítek meg. És ahogy említettem, akár pénzügyi, akár érdekérvényesítési kérdésekben támaszkodom majd a csapatom meghatározó tagjaira.

– Ha jövő pénteken ön kapja a legtöbb szavazatot, min változtatna elsőként?
– Bár eddig a szakmáról beszéltünk, és rengeteg a tennivaló, mégis azt gondolom, az átláthatóságon és a számonkérhetőségen kellene változtatni elsőként. Nagy a bizalomcsökkenés a szövetséggel szemben, és a pénzügyi vizsgálat eredményét látva ez nem is meglepő.

– És utána?
– Hosszabb távon a teniszszövetségnek a tenisszel kell foglalkoznia, hiszen például a vidéki bázisoknak óriási szükségük van a támogatásra, mert az elmúlt években rengeteget veszítettek. Nézzük meg, honnan jöttek azok a játékosok, akik a magyar teniszt a nemzetközi versenyeken képviselték mostanság: Babos Tímea soproni, Fucsovics Márton nyíregyházi, Gálfi Dalma balatonfüredi, Bondár Anna szeghalmi, Jani Réka soproni, Szávay Ági soltvadkerti. Most a vidék sokkal rosszabb helyzetben van, a klubok nehéz körülmények között küzdenek. A több évtizede a magyar teniszben dolgozó, eredményes edzőknek azt kell látniuk, hogy aki becsületes munkát végez, számíthat a szövetség segítségére, és ne veszítse el a motivációját.

– Mi történik akkor, ha a napokban bejelentik, hogy például Lázár János kormánybiztos is pályázik az elnöki pozícióra? Visszalép a javára, vagy megmérkőzik vele?
Amikor szombaton felkértek az elnöki jelöltségre, tisztában voltam vele, hogy a közgyűlésig kormányzati jelölt is lehet. Sokszor elhangzik, hogy ha nem kormányoldalról érkezik az elnök, akkor nem lesz pénz, de én a kormány sport iránti elhivatottságát látva nem hinném, hogy ez így van. Hangsúlyozom, én nem a kormány ellen megyek, sőt, szeretnék jó kapcsolatot kialakítani: ha a kormány és én is hozzátesszük azt, amit tudunk, a tenisz ebből profitálva megindulhat felfelé.

– Tehát?
– Nem megkerülve a kérdést: sportoló vagyok, szeretem a versenyt, tehát ha arról van szó, a fair play szellemében szívesen megmérkőzöm Lázár Jánossal – akit tehetséges és tapasztalt politikusnak tartok –, vagy más jelölttel, de a párbeszédtől sem zárkózom el, ha erre van igény. Nekem a magyar tenisz a legfontosabb: ha Lázár János vagy más tud segíteni, hogy jobb legyen, számíthat rám.

Harmadik az örökrangsorban
A 41 éves Bardóczky Kornél profi pályafutása 1997-ben indult és 2011-ben ért véget. Juniorként US Open-elődöntős volt, a felnőttek között a 254. hely a karriercsúcsa a világranglistán. Háromszor nyert magyar bajnokságot, 13 ITF-trófeát emelhetett a magasba, 15 éven keresztül volt tagja a Davis-kupa-válogatottnak, 49 lejátszott mérkőzésével harmadik az örökrangsorban Taróczy Balázs (95) és Gulyás István (61) mögött.
Visszavonulását követően többek között Balázs Attila és Bondár Anna edzőjeként dolgozott.

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
3 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
7 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Tenisz: rég nem látott siker a korosztályos csapat Eb-n

Utánpótlássport
2025.02.27. 08:59

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01
Ezek is érdekelhetik