Tenisz: Gasquet, Kvon és Bencic tornagyőztesek

Vágólapra másolva!
2023.01.14. 12:10
null
Richard Gasquet tornát nyert Aucklandben (Getty Images)
Meglepetésre Richard Gasquet nyerte a 713 ezer dollár (263 millió forint) összdíjazású aucklandi férfi kemény pályás tenisztornát. Adelaide-ben a férfiaknál a dél-koreai Kvon Szun Vu, a nőknél pedig a svájci Belinda Bencic diadalmaskodott.

A szombati döntőben a világranglista 12. helyezettje, a második helyen kiemelt Cameron Norrie volt az ATP rangsorában jelenleg 67. Richard Gasquet ellenfele, és gyakorlatileg minden a brit sikere mellett szólt.

Norrie idén még nem kapott ki, a múlt heti United Kupán három meccset nyert – többek között Rafael Nadalt is legyőzte –, majd ezen a héten is magabiztosan menetelt a fináléig, ráadásul közel tíz évvel fiatalabb 36 éves riválisánál, aki öt éve nem nyert tornát. Ezzel szemben Norrie tavaly két viadalon is a legjobbnak bizonyult.

A szombati csata a papírformának megfelelően kezdődött, a brit teniszező 43 perc alatt hozta a nyitószettet, a pénteken játék nélkül továbbjutó Gasquet azonban valamivel frissebbnek tűnt, és a folytatásban sikerült fordítania. A 2 óra 28 perces találkozó döntő játszmájában több mint egy óráig küzdöttek a felek.

Gasquet legutóbb 2018-ban, 's-Hertogenboschban nyert tornát, a mostani pedig pályafutása 16. ATP-diadala volt.

Norrie az új-zélandi városban nőtt fel, és négy éve éppen itt játszhatott először döntőt, de – csakúgy, mint most – akkor is kikapott.

A világranglistán 84. Kvon a negyedik helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Agutot (26.) győzte le három szoros szettben a szombati Adelaide-i döntőben, míg az olimpiai bajnok Bencic (13.) az orosz Darja Kaszatkinánál (8.) bizonyult jobbnak egy rendkívül egyoldalú mérkőzésen.

A 25 éves Kvon pályafutása második döntőjében a második sikerét aratta, míg az ugyancsak 25 esztendős Bencicnek ez a hatodik trófeája a WTA-körversenyen.

ATP-TORNA, AUCKLAND (713 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Gasquet (francia)-
Norrie (brit, 2.) 4:6, 6:4, 6:4

ATP-TORNA, ADELAIDE (643 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Kvon (dél-koreai)–Bautista Agut (spanyol, 4.) 6:4, 3:6, 7:6 (7–4)

WTA-TORNA, ADELAIDE (781 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Bencic (svájci, 8.)
–Kaszatkina (orosz, 5.) 6:0, 6:2

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36

Piros továbbjutott Madridban, az első kiemelt vár rá

Tenisz
2025.04.08. 13:47

Barcelonában vagy Münchenben folytatja Marozsán Fábián

Tenisz
2025.04.08. 11:03

Továbbra is három magyar van a legjobb százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.04.07. 11:05

Amerikai, kolumbiai és olasz sikerek a szezonnyitó salakos tenisztornákon

Tenisz
2025.04.07. 08:37

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is negyeddöntős La Bisbal d’Empordában

Tenisz
2025.04.02. 14:06
Ezek is érdekelhetik