Tenisz: a szövetség kedden egyeztet a budapesti WTA-tornáról

Vágólapra másolva!
2023.02.27. 21:17
null
Illusztráció: Micheller Szilvia
Márky Jenő versenyigazgató szerint kétségessé vált az idén júliusban esedékes budapesti női salakpályás tenisztorna 2024-es megrendezése. A Magyar Teniszszövetség elnöksége kedd délután egyeztet a kialakult helyzetről.

A jogtulajdonos hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 250 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású viadal fejlesztése helyett elképzelhető, hogy a Hungarian Grand Prix külföldön és más néven folytatódik.

„A szívem vérzik, mert több mint harminc éve dolgozom azon, hogy a magyar tenisz fejlődjön, játékosainknak lehetőségük legyen hazai rendezésű Tour-versenyeken indulni, és Magyarország komoly helyen szerepeljen a profi tenisz világtérképén. Csakhogy amikor adódik egy kivételes lehetőség, hogy bekerüljünk a világ húsz legjelentősebb versenye közé jogtulajdonosként, akkor az érdemi tárgyalásokig sem tudok eljutni az illetékesekkel – nyilatkozta Márky Jenő. – Az eddigi 250-es helyett WTA 500-as versenye lehetett volna Magyarországnak, de sajnos ez a hajó elúszott, mert február tizenötödikéig kellett jelentkezni. Egyszer ugyan kaptam halasztást, sportpolitikai döntés hiányában nem lehetett érdemben haladni, további időt nyerni.”

A versenyigazgató kifejtette, a Hungarian GP tulajdonjoga azt jelentette, hogy a WTA Tour versenyrendszerének fejlesztése keretében ötmillió dollárral kevesebbért lehetett volna megvenni az 500-as verseny tulajdonjogát, ami egyszeri kedvezmény volt. A teniszvilág ügynökségei és versenytulajdonosai ezért megmozdultak erre a kivételes lehetőségre, mert tudták, hogy ritkán adódik esély a profi sportban ennyire előnyös befektetésre.

A Magyar Teniszszövetség főtitkára, Sütő Csilla arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy kedd délután az elnökség egyeztet a kialakult helyzetről.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
2 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
6 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54
Ezek is érdekelhetik