Berúgták az ajtót – Cselőtei Márk publicisztikája

Az idei olimpián a férfi egyes tenisztorna izgalmasabbnak ígérkezett a megszokottnál, hiszen amellett, hogy a helyszín az egyik Grand Slamnek, a Roland Garrosnak is otthont adó Párizs volt, a sportág aranykorának két jeles képviselőjét is láthattuk az ötkarikás játékokon – még egyszer. A spanyol Rafael Nadal esetében nem volt kérdés, hogy legnagyobb sikerei helyszínére utoljára tér vissza, az év végén pedig jó eséllyel visszavonul. Ami Novak Djokovicsot illeti, valószínűtlen, hogy négy év múlva Los Angelesben még egyszer ott lesz az ötkarikás játékokon, de őt nem a tisztes búcsú, a közelgő befejezés apropóján figyeltük, inkább azért, hogy olimpiai bajnok lesz-e végre, hiszen ez a cím még hiányzott a gyűjteményéből. Nos, a végeredményt tudjuk: a sors megadta nekünk, hogy Nadalt és Djokovicsot egymás ellen mérkőzve láthattuk, majd a szerb világsztár egészen briliáns, kétszettes döntőben legyőzte a sportág jövőjének legfényesebb csillagát, a már most négyszeres Grand Slam-győztes, mindössze 21 éves spanyol Carlos Alcarazt, így elérte célját, már ötkarikás aranyérmes is. A párizsi torna végleg megmutatta, a szintén legendás svájci Roger Federer visszavonulása után el kell fogadjuk, hamarosan Nadal is szögre akasztja a teniszütőt. A tempót hármójuk közül csak Djokovics bírja, de már ő is 37 éves, az új generáció pedig nem kopogtat, hanem be is jött az ajtón.

Nos, a játékosoknak és nézőknek sem volt sok idejük a pihenésre, hiszen augusztus végén elkezdődött az év utolsó Grand Slam-tornája, a US Open, amelynek három fő esélyese volt: az idén már két GS-győzelmet arató spanyol Carlos Alcaraz, az örökrekorder Djokovics és a világelső, de nemrégiben kisebb doppingbotrányba keveredő, emiatt a tornát mentálisan megkérdőjelezhető állapotban váró olasz Jannik Sinner. Persze rajtuk kívül ki lehetett, és ki is kellett emelni olyan teniszezőket, akikről lejjebb még olvashatnak, de mindenki más győzelme nagy meglepetés lett volna, még a korábbi ranglistavezető, éppen New Yorkban, 2021-ben Grand Slam-tornát nyerő orosz Danyiil Medvegyevé is. Éppen emiatt a verseny mindenhol a két ifjú sztárral és a huszonötödik nagy győzelmére hajtó szerb klasszissal lett beharangozva. Mint tudjuk, a legjobb történeteket az élet írja, ez pedig ezúttal sem volt másképp, a teniszvilágot már az első héten sikerült sokkolni: Alcaraz sima három játszmában, a legjobb 64 között búcsúzott a holland Botic van de Zandschulppal szemben, míg Djokovics egy körrel később kapott ki viszonylag könnyedén, négy szettben az ausztrál Alexei Popyrintól. Mindez több mint egy héttel a US Open vége előtt történt, s a bombameglepetés okozta sokkból felocsúdva azonnal felvetett egy kérdést: a sportág legnagyobb jelenlegi sztárja és a következő korszak – jelen állás szerint – legígéretesebb teniszezője búcsúzott, mi lesz így a színvonallal? Így is lesznek emlékezetes meccsek? Fenn tudják tartani a nézők érdeklődését?

A válaszom: határozottan igen. Félreértés ne essék, az előbbi felvetések miatt jómagam is aggódtam, s biztos vagyok benne, hogy ez a két meccs rengeteg drukkernek tönkretette a hamisítatlan Grand Slam-torna élményét, de rávilágított arra, hogy Nadal és Djokovics visszavonulása után, a nagybetűs Aranykort követően is érdemes a képernyő elé ülni egy Grand Slam-torna alatt, mert nagyon sok a tehetséges teniszező, és ugyanúgy lesznek majd klasszikus, nagy egyéniségek, észveszejtő meglepetések, tornáról tornára visszatérő csaták, mint eddig. Furcsa, átmeneti időszak a mostani, hiszen sokan még a „nagy öregeknek” szorítanak, mások már az új kedvencüket, kedvenceiket keresik, de ez a GS-viadal végleg bizonyította, hogy akik az utóbbi táborba tartoznak, bőven tudnak kikből válogatni.

A már sokszor emlegetett, nagyon fiatalon szupersztár státuszt elérő Alcaraz egyértelmű választás lehet, de rögtön mögötte (vagy már mellette?) ott van a 23 esztendős, világelső, immár kétszeres Grand Slam-győztes Sinner, aki New Yorkban – doppingesete miatt némi ellenszélben – is megmutatta, mekkora klasszis lakozik benne, s mindössze két játszmaveszteséggel megnyerte a US Opent. Igaz, első látásra mögöttük egyelőre nagy a szakadék, de hemzsegnek a húszas éveik elején járó fiatalok, akik rövidesen a közelükbe érhetnek. Kezdetnek mondjuk a 22 esztendős brit Jack Draper, aki az elmúlt időszakban sokat volt sérült, s ezen versenyen az elődöntőig menetelt. Itt épp a későbbi győztes olasz állította meg, három nagyon szoros játszmában. Draper visszaadta honfitársainak a reményt, akik Andy Murray óta várják férfi sztárteniszezőjüket. Szorosan mellette ott van a 21 éves amerikai Ben Shelton, aki a tavalyi US Openen robbant be, amikor elődöntőig jutott, s most is remekül teniszezett, ám a harmadik körben honfitársa, Frances Tiafoe ellen hősiesen küzdve, öt szettben veszített. Ebbe a kategóriába kell sorolnunk Alcaraz kortársát, a 21 esztendős dán Holger Runét is, akiből sugárzik a tehetség, a Roland Garroson és Wimbledonban is eljutott már a nyolc közé, de a nagy áttörés még várat magára.

Őket olyan 25 és 28 év közötti játékosok követik, akik most érnek pályájuk csúcsára, így még bőven előttük az esély, hogy egy vagy több Grand Slam-versenyt nyerjenek. Közülük kiemelkedik a már említett korábbi világelső, négy GS-döntőben szereplő, de csak egyet (2021, US Open) megnyerő Medvegyev, illetve a US Open- és Roland Garros-fináléban is elbukó, ám olimpiai bajnok német Alexander Zverev. Említsük meg a GS-fináléig háromszor szintén eljutó, 25 esztendős norvég Casper Ruudot, a minden borításon jó, de negyeddöntőnél tovább még nem jutó orosz Andrej Rubljovot, illetve az amerikai Taylor Fritzet, aki az elmúlt időszakban hatalmasat fejlődött, az idei US Openen könnyűnek egyáltalán nem nevezhető ágról a döntőig is eljutott, és három szoros szettben kapott ki Sinnertől. A felsorolás már hosszúnak tűnhet, pedig Tiafoe, valamint Sebastian Korda, Tommy Paul, az ausztrál Alex de Minaur és Popyrin, a görög Sztefanosz Cicipasz, az olasz Lorenzo Musetti vagy éppen a francia Arthur Fils neve még fel sem vetődött, de top 50-es teniszezőnkről, a 24 esztendős Marozsán Fábiánról se feledkezzünk meg.

Úgy gondolom, nem szabad kényszeresen minden korszakot egy korábbihoz hasonlítani, így Alcaraz és Sinner jövőbeni rivalizálását sem szabad a sokszor Andy Murray-vel kiegészülő nagy hármas, Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovics érájához hasonlítani, de fogadjuk el, hogy a férfitenisz jövője igenis izgalmas, s teli van tehetséggel, akik képesek arra, hogy emlékezetes pillanatokat szerezzenek a jövőben. Sőt, ez utóbbit már most is megteszik, de amíg Nadal és Djokovics vissza nem vonul, nehéz igazán értékelni.

Bár eddig csak a férfiakról esett szó, a nők is említést érdemelnek, náluk már az amerikai Serena Williams visszavonulásával eljött az őrségváltás ideje, azóta a lengyel Iga Swiatek és a fehérorosz Ariana Szabalenka emelkedik ki a mezőnyből. Az idei US Opent az utóbbi nyerte meg úgy, hogy az Australian Openen már kétszer lett első korábban (másodszor az idén), de New Yorkban eddig csak egy döntős veresége volt, éppen tavalyról. Akkor Coco Gaufftól kapott ki, most pedig egy másik amerikai, Jessica Pegula ellen vágott vissza két szettben. Ha már az Egyesült Államok: 2003 óta először fordult elő, hogy a női és a férfitornán is legalább két teniszezője jutott be az elődöntőbe, közülük Pegula és Fritz most a fináléig menetelt, de nyerni egyikük sem tudott. Ami az amerikai győzteseket illeti, a nőknél tavaly a már említett Gauff ért a csúcsra, a férfiaknál azonban Andy Roddick 2003-as sikere óta várnak újabb elsőségre.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!