Rafael Nadal a torna után fejezi be a pályafutását, így nagy kérdés volt a viadal előtt, hogy vajon meddig tart a salakkirály utolsó versenye. A spanyolok a hollandokkal találkoztak a negyeddöntőben, és már a bevonulás is érzelmes volt, mivel a 22-szeres Grand Slam-győztes nevét skandálta a hazai közönség, s hazája himnusza alatt bizony könny szökött a kétszeres olimpiai bajnok szemébe a meghatottságtól.
Ráadásul Nadal (aki egyesben pályafutása során csupán egyetlen meccset veszített el a Davis-kupában 29 győzelem mellett, kemény borításon pedig 9–0-s mérleggel rendelkezett) kezdte a párharcot, ellenfele a világranglistán 80., 2022-ben még 22. Botic van de Zandschulp volt.
A 38 éves klasszis adogatóként irányítani tudta a játékot, főleg, ha jött a jó szerva tőle, s összességében magabiztosan hozta ezeket a gémeket. Fogadóként már elsősorban ellenfele hibáiból tudott csak élni, de bréklabdáig nem jutott el. Sokáig Van de Zandschulp sem volt képes erre, ám 4:4-nél két lehetőség nyílt előtte, és a másodikat egy szép fonák elütéssel kihasználta. Az egykori világelsőnek vissza kellett volna brékelnie a szettben maradáshoz, azonban nem volt rá esélye, a holland könnyedén zárta le a játszmát.
Nem kezdődött könnyedén a második szett Nadal számára, ugyanis semmi 30-cal nyitott, s bár visszakapaszkodott, végül elveszítette a gémet, majd a következőt is. A harmadik játék jobban indult a spanyol szemszögéből, viszont hosszú labdamenetekre kényszerült, melyek során továbbra is általában szenvedett, viszont ezt végül megnyerte. 29 éves ellenlábasa adogatóként nem hibázott, majd újra brékelt, azonban 4:1-nél többet rontott, s Nadal ekkor eljutott az első bréklabdájáig. A 14-szeres Roland Garros-bajnok egy jó rövidítéssel helyzetbe is hozta magát, ám nem tudott elütni, azonban még kétszer adódott lehetősége a brékre, és a másodiknál a holland szélesre ütötte a labdát.
A dupla brékhátrányból szimpla lett, majd jól folytatta a meccset Nadal, 30 semminél viszont ütött két kettős hibát. Van de Zandschulp bréklabdához jutott, amit a spanyol egy szerva-röpte játékkal hárított, aztán nagy nehezen szépített. A holland megütötte a hetedik kettős hibáját, viszont semmi 30-nál összekapta magát, a hetedik ászának is köszönhetően végül fordított. A mallorcai születésű teniszező jól adogatott, s meccsben maradt, így ellenfelének ki kellett szerválnia a mérkőzést. Nadal egy hosszú és egy széles ütéssel „segítette” ellenfelét, viszont utána nagyot játszott, majd Van de Zandschulp hibázott a hálónál, 30:30-nál pedig nagy szurkolásba kezdett a közönség. A spanyol azonban egy hosszú labda után a hálóba ütött, így a holland nyert, aminek nem igazán tudott örülni az 1 óra 54 perces mérkőzés végén.
Ezt követően Carlos Alcaraznak kellett egyenlíteni a párharcban, akire a legmagasabban jegyzett holland játékos, Tallon Griekspoor várt. A németalföldi teniszező három ásszal kezdett, aztán a spanyol feljött egyenlőig, ám végül nem brékkel indult az összecsapás. Majd 3:2-nél a négyszeres GS-győztes semmire veszítette el az adogatójátékát, ám emiatt nagyon felszívta magát, és rögtön visszabrékelt. A folytatásban mindketten hozták a szervagémjeiket, így jöhetett a rövidítés, amelyben Alcaraz minibrékkel kezdett, amit aztán meg is erősített, sőt, végül egy pontot sem engedélyezett ellenfelének.
Ez benne is maradt Griekspoorban, mivel az idei Garros- és wimbledoni bajnok csinált egy love game-et, majd pedig brékelt. A holland sok ki nem kényszerített hibát vétett, így fogadóként a következő három gémben összesen egy pontot szerzett, de legalább a saját adogatójátékait hozta. 5:3-nál Alcaraz szerválhatta ki a meccset, és egy tenyeres nyerővel meg egy jó röptével elhúzott, majd Griekspoor egyszer nem tudta pályára tenni a labdát, egyszer pedig a hálóba vágta, így a spanyolok 88 perc játék után egyenlítettek, azaz a pároscsata döntött a továbbjutásról.
A harmadik mérkőzésen is Carlos Alcaraz lépett pályára, akinek a társa a 38 éves, párosban korábbi világelső és ötszörös GS-döntős Marcel Granollers volt, velük szemben a Nadalt legyőző Botic van de Zandschulp, illetve a párosban szintén egykori világranglista-vezető és wimbledoni bajnok, valamint vegyes párosban Garros-győztes Wesley Koolhof állt. Rendkívül szoros első szettet játszottak a felek – nem véletlenül tartott 72 percig –, amelyben nem volt brék, pedig a spanyolok 5:4-nél játszmalabdához jutottak fogadóként. Tie-break döntött, amely során Alcarazék háromszor, míg Van de Zandschulpék csak kétszer bukták el az adogatásukat, így utóbbiak megnyerték a nyitó játszmát.
A második felvonás harmadik gémjében a spanyolok kihasználták a harmadik bréklabdájukat, majd adogatóként nagy nehezen megerősítették brékelőnyüket. Legközelebb 4:3-nál voltak nagy izgalmak, mivel 15:40-re álltak a spanyolok, és a második bréklabdánál Van de Zandschulp pompás ritörnt ütött, amivel kiegyenlítettek a hollandok, majd előnybe is kerültek. Alcaraz a meccsben maradásért adogatott, és semmi 30-ról fordított társával, majd 6:5-nél ismét két pontra voltak a hollandok a győzelemtől, de végül ismét jöhetett a tie-break. Koolhof egy ásszal nyitott, és a folytatásban jó darabig hozták a felek az adogatásaikat. 3–3-nál viszont jött a minibrék a hollandoknak, akik némi szerencsével ezt megerősítették, így három mérkőzéslabdával rendelkeztek, amiből rögtön az elsőt kihasználták, ezzel 2 óra 14 perc után lezárták a találkozót.
Ezzel a vereséggel búcsúztak a spanyolok, ami azt jelenti, hogy Rafa Nadal nem játszik már több mérkőzést pályafutása során – 23 éves profi karrier után elköszön a tenisztől a világklasszis játékos, akit el is búcsúztattak a párosmeccset követően.
DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ, MÁLAGA
Negyeddöntő
Hollandia–Spanyolország 2:1
Botic van de Zandschulp–Rafael Nadal 6:4, 6:4
Tallon Griekspoor–Carlos Alcaraz 6:7 (0–7), 3:6
Wesley Koolhof, Botic van de Zandschulp–Carlos Alcaraz, Marcel Granollers 7:6 (7–4), 7:6 (7–3)