Australian Open: Stollárék nem bírtak az első kiemelttel

Vágólapra másolva!
2025.01.15. 10:58
Lulu Sun és Stollár Fanny az első kiemelt ellen búcsúzott Melbourne-ben (Fotó: Getty Images)
Stollár Fanny búcsúzott párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A szombaton Hobartban a román Monica Niculescu oldalán döntős magyar játékos ezúttal az új-zélandi Lulu Sunnal lépett pályára az első helyen kiemelt cseh Katerina Siniaková és amerikai Taylor Townsend ellen. A nyitószettet 6:2-re hozta a favorit ellenfél, majd a második felvonásban Stollárék 2:1-re vezettek, amikor eleredt az eső, és a bíró az öltözőbe küldte a játékosokat. Nem sokkal később sikerült lejátszani még négy gémet, majd 4:3-nál újabb esőszünet következett, amely több mint egy órát tartott.

Az ismételt újrakezdést követően azonban Stollárék már nem tudtak gémet nyerni, így 1 óra 19 perces nettó játékidő után mehettek gratulálni riválisuknak a hálóhoz. 

A magyar játékos a szövetség közösségi oldalán elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket, mert „több volt ebben”

„Az első szett miatt vagyok csalódott, nagyon nem éreztem a játékot, mérges is vagyok kicsit. A másodikban vezettünk, de ezt követően három olyan gémet játszott az ellenfél, hogy 4:3 után nem volt sanszunk” – mondta Stollár, aki kitért arra is: jó volt látni, hogy az összeszokott, Grand Slam-tornát is nyert első kiemelt párossal szemben nem sokkal vannak lemaradva.

AUSTRALIAN OPEN
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
NŐI PÁROS
Katerina Siniaková, Taylor Townsend (cseh, amerikai, 1.)–Stollár Fanny, Lulu Sun (magyar, új-zélandi) 6:2, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Zverev és Szabalenka sem botlott Miamiban, Paolini kiverte Oszakát a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.03.24. 23:30

Stollárék nem bírtak az első kiemelttel Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 19:26

Babosék a legjobb 16 közé jutottak Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 09:07

Tenisz: Kenin búcsúztatta Kvitovát Miamiban, továbbjutott Oszaka is

Tenisz
2025.03.18. 23:55

Tóth Amarissa: Megcélzom a US Open selejtezőjét!

Tenisz
2025.03.18. 10:53

Bondár Anna négy meccslabdát hárítva feljutott a főtáblára a miami tenisztornán

Tenisz
2025.03.17. 18:59

Székesfehérvár Open: Tóth Amarissa nagy csatában maradt alul a döntőben

Tenisz
2025.03.16. 14:58

Szabalenka újabb ezres tornán jutott döntőbe, ezúttal Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.16. 08:52
Ezek is érdekelhetik