A hely szelleme

Kötöttfogású birkózóink a cselgáncsozókhoz hasonlóan egy ezüst- és
egy bronzérmet nyertek. Mindkét sportág versenyeinek az ExCel Arena a
helyszíne.
egy bronzérmet nyertek. Mindkét sportág versenyeinek az ExCel Arena a
helyszíne.

Sastin Marianna, Hatos Gábor és Ligeti Dániel, tehát a szabadfogásúak még szőnyegre sem léptek, de kötöttfogású csapatunk, ahogy mondani szokták, megadta az alaphangot. Lőrincz Tamás ezüst-, Módos Péter bronzérme mellett még sopánkodhatunk is, hogy Bácsi Péter megsérült (Deák Bárdos Mihály kiesése kalkulálható volt).

Amióta kvótarendszer van, tulajdonképpen egyetlen éremszerzés sem tartozik a meglepetés kategóriába, mert aki kikerül az olimpiára, az potenciálisan az aranyra is esélyes. Ez persze így túlzás valamennyi sportágra, de ismerve a magyar birkózás erejét, akik kvalifikálták magukat Londonba, azok közül nem egy sportolóra érvényes az állítás. Mivel a birkózócsapatból heten jutottak ki az olimpiára, várható volt az érem (érmek), csalódott lettem volna, ha egyetlen dobogós helyezést sem sikerül nyerni. Szerencsére a mondat második fele nem aktuális. Birkózóink (a cselgáncsozókhoz hasonlóan) hozták az eredményeket, utólag még az is belemagyarázható, hogy a két sportágban a nagy számok törvénye (a megszerzett kvóták száma összesen 15) miatt borítékolható volt, hogy a mieink nem csak egyszer állhatnak a dobogóra. S van még lehetőség, mert a szabadfogásúak csak ezután lépnek a szőnyegre.

A birkózás azok közé a sportágak közé tartozik, amelyek négyévente kerülnek az érdeklődés fókuszába. S valljuk be, a birkózók meghálálják az odafigyelést, más kérdés, hogy a sportág helyzetét tekintve jobban örülnének, ha két olimpia között többet foglalkoznának velük. Sydneyben Bárdosi Sándor Yerlikaja mögött lett ezüstös, Pekingben Fodor Zoltán azok után csúszott le az első helyről, hogy az olasz Andrea Minguzzi az utolsó fél percben győzte le. Lőrincz Tamás döntőbeli veresége után elismerte, nem a bíró érthetetlen ítéletein múlt, hogy nem nyert. Módos Péter úgy lett bronzérmes, hogy a későbbi győztestől szenvedett vereséget. Az egynapos versenyzés során a szakmai kvalitások mellett a szerencse szerepe sem elhanyagolható – persze nem a vakszerencséről van szó. Lőrincz esetében talán a legnagyobb szerencse, hogy már nem hangulatember, abban is szerencsés – ezt birkózóberkekben mondják –, hogy tehetsége mellé szorgalom is párosul. Utolsó összecsapásán talán a koncentrációval volt baj. A döntőt leszámítva birkózása a régi nagyokat idézte. Ezt azért mondom, mert az egykori hírességek – akiket láttam – nem arra rendezkedtek be, hogy egy csúnya akcióval kihúzzák a meccs végéig. Persze a szabályok nem utolsósorban azért, hogy a kötöttfogású birkózást életben tartsák, az évtizedek alatt állandóan változtak, de a magyarok széles technikai repertoárja gyakran vezetett sikerre. Egy-egy váratlan akció, villanás elég volt a győzelemhez. Nagy kár, hogy az egyébként akciódúsan birkózó Lőrincznek a fináléban ez most nem sikerült.

Lőrincz Tamás Pekingben a kötöttfogásúak mezőnyében az első napon birkózott, akkor nem járt szerencsével, Londonban az utolsó napon lépett a szőnyegre, a birkózó az elkövetkező néhány napon valószínűleg úgy értékel, hogy az utolsó sem az ő napja, de idővel azért ez az érzés valószínűleg változik. Tamás remélhetőleg feloldozza magát. Már csak azért is, mert sem ő, sem társai nem hazudtolták meg a Nemzeti Sportnak az olimpia előtt adott nyilatkozatát: „Bízom benne, hogy a többiek jól fognak szerepelni, érmeket szereznek, ami engem doppingol majd. Óriási hitet ad, ha látom, hogy ők meg tudják csinálni. Ha pedig, ne adj’ Isten, nekik nem sikerül, akkor én csak azért is megmutatom.”

Megmutatta.